Túrázással a mentális egészségért

A koronavírus-járvány sokaknak nagyon megterhelő volt. Két kanadai hölgynek a túrázás nyújtott menedéket a korlátozásokkal sújtott mindennapokból.

Ahogy nagyon sok embernek, a kanadai Debbie Barry és Krissie Adams számára is nagyon megterhelőek voltak a koronavírus-járvány hónapjai. A kanadai barátnők teljesen elveszettnek érezték magukat a korlátozások bevezetése és az alkalmazkodás kényszere miatt.

„Életem során már korábban is küzdöttem depresszióval és szorongással, a pandémia hatására pedig úgy éreztem, mintha ismét csúszok lefelé a lejtőn – mondta Debby Barry a cbc.ca oldalának. – Krissie ugyanilyen rosszul viselte a történéseket, ezért összedugtuk a fejünket, hogy kitaláljunk valamit. Elmentünk túrázni, és már az első, meglehetősen rövid kirándulásunk teljesen feltöltött.

Sokkal jobb kedvűek lettünk, jobban élveztük az életet.”

A páros a rendszeres túrázás mellett blogírásba is kezdett, túráikat fényképpel is dokumentálták. Tették ezt részben azért, hogy megőrizzék az emlékeiket, másrészt, hogy másoknak is kedvet csináljanak a természetjáráshoz. Követőik száma egyre gyarapszik, néhányukkal már közös kiránduláson is jártak.

„Amikor túrázom, elfog az érzés, hogy »igen, ez hiányzott eddig!« – nyilatkozta Krissie Adams. – Elég becsuknom a szemem az erdő közepén, és a hangok teljesen lenyugtatnak. A madarak csicsergése, a patak zubogása olyan, mint egy terápia. A közösségi média segítségével másokat is motiválhatunk, mindenkit arra biztatunk, hogy keressen maga mellé társat, akivel együtt járhatja az erdőt. Élvezheti a csodálatos természetet és a napsütést. Már csak annyi a dolgunk, hogy ezt az életmódot a járványhelyzet után is folytassuk.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.