Teljesítette a „Hét kontinens” kihívást

Diego López mind a hét kontinensen teljesítette a legnehezebb nyílt vízi úszóversenyt. Utoljára hagyta az Antarktiszt, ahol élete legnagyobb élményével gazdagodott.

Csaknem mínusz két Celsius-fokos hideg, jég és ötven km/órás szél – valljuk be, nem éppen ideális idő az úszásra. Persze az Antarktiszon ne is számítsunk arra, hogy olyan élményben lesz részünk, mint augusztus közepén a forró siófoki parton, és az sem véletlen, hogy mindössze tizennégyen indultak el az Antarctica Ice Kilometer Swim elnevezésű versenyen, amelyet a szélsőséges körülmények miatt két nap alatt teljesítettek – a dermesztő hideg ellenére csupán egy fürdőruhában és egy úszósapkában. A rend kedvéért gyorsan rögzítsük, hogy az első helyen a bolgár Petar Sztojcsev ért célba, ám minket most elsősorban a harmadik helyezett spanyol Diego López érdekel.

Ő ugyanis azzal, hogy végigcsinálta a nem mindennapi versenyt, a világon elsőként teljesítette a „Hét kontinens” kihívást, amelynek a lényege, hogy mind a hét kontinensen teljesíti a legnehezebb nyílt vízi úszóversenyt. Talán nem véletlen, hogy ezt hagyta utoljára.

Elsőként márciusban Ausztráliában teljesítette a 25 kilométeres Port to Pub versenyt; utána következett a Freedom Swim a Robben-szigettől Fokvárosig; majd a Titicaca-tó átúszása Bolíviában 3800 méter magasan; természetesen a híres La Manche-csatorna átúszása sem maradhatott el; aztán a kaliforniai Catalina-szigettől Long Beachig úszott, valamint Hongkongban tempózott tizenöt kilométert a Clean Half elnevezésű versenyen.

Aligha árulunk el nagy titkot azzal, hogy az antarktiszi verseny volt mind közül a legnehezebb, és persze egyúttal a legnagyobb élmény is Diego López számára, aki igazi világvándorként rengeteg országban élt már az elmúlt tizenöt évben – jelenleg New Yorkban lakik.

„Ez volt életem egyik legjobb vagy talán a legjobb élménye, beleértve mindent, nemcsak az úszást – áradozott, miután hazatért. – Nehéz szavakkal leírni, milyen érzés úgy úszni, hogy fúj a szél, állandóan esik a hó, kerülgetni kell a jéghegyeket, és közben folyamatosan az Antarktisz gyönyörű táját látod. Tényleg egyedülálló élmény. Rengeteget segített, hogy csapatban úszhattam, olyanokkal, akik hozzá vannak szokva a hideghez, és igazi jeges úszóknak számítanak. Büszke vagyok, hogy ebben a mezőnyben harmadik lettem, de az egyéni siker egészen addig nem ér semmit, amíg mind a tizennégy versenyző biztonságban haza nem ér.”

Nem mindennapi teljesítményével a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült, ám látva az elszántságát, nem lennénk meglepve, ha jövőre még ennél is nehezebb kihívást találna magának.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Bevállalta egyéniben, magát is meglepve győzött első ötven kilométeres versenyén
Erős Tibor nyerte meg az Ultrabalatont, a nőknél Nagy Katalin ért először célba
Krikett, avagy a játék, amihez egy élet sem elég
Ne csapjuk be a szervezetünket! – így kerülhetjük el a sokkhatásokat
Bogár János tanácsa: Ne fusd el az elejét! – kezdődik a 18. Ultrabalaton

Videók

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb

Hegymászás

Minden férfi szerelmes volt belé, ő viszont csak a hegyekbe: az első nő a K2-n
Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.