Bár nincsen tengerünk, mégis világszerte elismertek a magyar búvárok

Miközben a Balaton a legnagyobb tavunk, van egy több tízezres közösség Magyarországon, amelynek a víz alatti világ ennél nagyobb mélységet jelent.

A búvársportok és a hazai szakszövetség tevékenysége túlmutat az uszodák és a sportági búvárkodás világán, ráadásul világszinten is elismerik a magyar szaktudást. Papp Gábort 2020 júniusában választották meg a Magyar Búvár Szakszövetség élére, az azóta eltelt másfél évben pedig a nemzetközi szervezet, a CMAS (Confédération Mondiale des Activités Subaquatiques – Víz Alatti Tevékenységek Világszövetsége) elnökségébe is beválasztották. A magyar búvárkodás hagyományairól, célokról és nemzetközi megítéléséről beszélgettünk vele.

Milyen tervek jártak a fejében, amikor 2020-ban megválasztották a Magyar Búvár Szakszövetség elnökének?

Azt gondoltam, ha csinálunk valamit, akkor csináljuk nagyban. Látszott, miben kell fejlődni, létszámnövelésre, népszerűsítésre volt szükség. A versenyzői létszámunk ezres nagyságrendű, a szabadidős búvárok száma ötven-hatvanezer körül mozog, de valószínűleg sokkal többen vannak, hiszen népszerű szabadidősport, ám több szervezet is oktat búvárokat világszerte, így jelenleg még nincs integrált adatbázis. Sajnos olimpiai szakágunk egyelőre nincs, de a legeredményesebb magyar sportág a világjátékok programján az uszonyos úszás, és a többi szakágunk is sikeres, szállítjuk a jó helyezéseket.

Elnöki ciklusának eddigi időszaka a pandémia árnyékában telt. Mit lehetett kihozni ebből a helyzetből?

Büszke vagyok a sportolóinkra, akik a koronavírus okozta nehézségek ellenére is nagyon jól teljesítettek. Uszonyos úszóink minden eseményről aranyérmeket hoztak a felnőtt- és utánpótlás-korosztályban is, a tájékozódási búvárúszók is több aranyérmet, dobogós helyet szereztek az Európa-bajnokságon, illetve a fotós világbajnokságon most először született magyar első helyezés. Az apnea, vagyis a szabadtüdős merülés régi-új családtag, és bár nem a CMAS versenyrendszerében, de ebben a szakágban is sikerült világbajnoki aranyérmet szereznie magyar versenyzőnek, ráadásul ismét volt nyílt apnea országos bajnokságunk, amelyre a környékbeli országok elitversenyzői is ellátogattak, a nőknél világcsúcs született. A csapatsportágakban sajnos töröltek minden eseményt, de ezekkel is vannak terveink. Annak ellenére elismerik a magyar búvárokat nemzetközileg, hogy tengerünk sincs, ráadásul nemcsak a versenysportban nyújtott teljesítményünket, hanem a technikai és tudományos vonalon elért eredményeinket is.

Hazai megválasztása után hamar elkezdett azon dolgozni, hogy a Nemzetközi Búvárszövetség elnökségébe is bekerüljön, ami sikerült is. Mi motiválta?

Nagy presztízsű, jelentős hagyományokkal rendelkező világszervezetről van szó, amelynek küldetése jóval tágabb a versenysport fejlesztésénél és a búvárminősítések kiadásánál.

1958-ban Jacques-Yves Cousteau kezdeményezte a CMAS megalapítását a föld vízvilágának felfedezésére, megmentésére, a vizek megtisztítására, tehát van egy nagyon erős természetvédelmi vonal is, amely a klímaváltozással egyre nagyobb hangsúlyt kap a nagyvilágban.

A Magyar Búvár Szakszövetség szempontjából lényeges, hogy a világszövetség elnökségében dolgozhatok és képviselhetem a hazai érdekeket, de ezen túlmenően is sok a teendő, nemes célokat lehet kitűzni, hiszen a sport, a technikai búvárkodás és a tudomány területén is van hova fejlődni.

Mi a feladata a nemzetközi vezetőség tagjaként?

Marketing-kommunikációs szakemberként ezen a területen tudok leginkább hozzátenni a CMAS munkájához, és friss, innovatív szemléletet, digitális módszereket hozni, hiszen ebből a szempontból lemaradásban van a szervezet. Az alapértékek, a víz mint megtartó közeg, a természet és ember harmonikus létezése, az ehhez kapcsolódó sportérték, tudományos és technikai háttér, a fenntarthatóság ma is megállja a helyét. Ezeket kell mindenki számára értelmezhető módon megfogalmazni, mert az évek során túlságosan természetesek, maguktól értetődőek, elkoptatottak lettek a búvárközösségben is. Az alapítás óta eltelt hatvankét év, ezalatt ment minden a maga útján, az alapértékeket viszont nem gondolták újra, már nem feltétlen harmonizálnak az aktuális kor kihívásaival.

Miben tudja segíteni a Magyar Búvár Szakszövetséget a CMAS elnökségi tagjaként, hogy céljait elérje?

Abban például, hogy minél több búváreseményt hozzunk Magyarországra. Nem feltétlenül csak sportversenyeket, hanem más, búvárkodáshoz kötődő rendezvényeket is, amelyekkel népszerűsíthetjük a búvárkodást. Jó lenne az is, ha minél több magyar szakember, kutató venne részt különböző expedíciók előkészítésében, lebonyolításában. A technikai vonal is fontos, szeretném, ha minél többen tennének búvárvizsgát, és a magyar búvárok minél magasabb minősítéssel rendelkeznének, ezáltal lehetőséget kapnának a világ búvárterületeinek felfedezésére. Hiszem, hogy a magyar búvárok leleményessége a mérnöki munka terén is exportálható, és hatékonyan segíthetik a felfedezéseket, expedíciókat.

Mire koncentrál most leginkább a hazai szövetség?

A sportágfejlesztésre és az utánpótlás-nevelésre. Szeretnénk, ha minél többen elkezdenének búvárkodni, versenyeznének, átjönnének más sportágakból. Minden szakágunk fel tudja szívni a víz alatti sportok iránt érdeklődőket. Ezek különlegességét az eszközös úszás adja, hiszen uszonyt, pipát és légzőkészület is használunk.

Úszni tudni kell, és a mindennapi életben sem baj, ha ezeket is tudjuk hozzá használni, hiszen így sokkal biztonságosabb a nyílt vízben tartózkodni.

Fotók: Magyar Búvár Szakszövetség

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

UTMB-specifikus edzéseket végez, ám még kétséges az idei versenynaptára
Idén is sokat versenyez, négy fő célt tűzött ki maga elé
Úgy érzi, jobb lehet mint tavaly, és képes egy új egyéni csúcsra is az Ub-n
Még izgalmasabbá tenné a gördeszkázást a népszerű brazil extrémsportoló
A legdurvább túrázós történet: bicskával vágta le a karját, hogy élhessen

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Az egyik legjobb magyar sziklamászó, aki felmászott a mennyország kapujáig
Amiért Clint Eastwood legenda lett: nem félt a „halálfaltól” sem
Lángos az alaptáborban, szivar a csúcson: a Cso-Oju első magyar megmászói

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.