Föld–Hold távolság oda-vissza

A távot teljesítők kétszer megtették a Föld–Hold utat – hasonló érdekességekkel és hasznos információkkal szolgált Máth István, a 36. Lidl Balaton-átúszást rendező BSI ügyvezető-versenyigazgatója.

Elképzelni sem tudjuk, mennyi munkát végeznek a szervezők azért, hogy kevesebb mint két hét múlva, június 30-án zökkenőmentesen történjen meg a 36. Lidl Balaton-átúszás. Máth István, a rendező BSI ügyvezető-versenyigazgatója elárult néhány érdekességet, és hasznos információval látta el az érdeklődőket a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5.2 kilométeres távról.

 

  • ha az időjárás keresztülhúzza a számításokat, július 1-je, illetve minden júliusi hétvége szombatja és vasárnapja jöhet szóba, mert ezekre az időpontokra kapták meg a hatósági engedélyt, de úgy tetszik, június 30-án megrendezik a Balaton-átúszást.
  • nagyjából 1500 rendező segít a verseny lebonyolításában.
  • online hozzávetőlegesen 4600-an regisztráltak eddig, kétszer annyian, mint egy évvel korábban ilyenkor, ezért a szervezők okkal remélik, a tavalyi 8300 helyett az idén 12 ezren is lehetnek a versenyen.
  • az online edzéstervet már 5300-an használják
  • a balatoni összefogás eredményeként 130–140 vitorlás vesz részt az eseményen – a hajókon víz és szőlőcukor várja az „éhezőket”
  • az idén már nem komppal, hanem katamaránnal szállítják a versenyzőket a tó két partja között, ami azért jó, mert a korábbi 45 perces út nagyjából félórásra rövidül, ráadásul a katamarán fedett, így az indulók nem égnek meg a napon.
  • a Balaton-átúszás az ötpróba része, akik vonattal érkeznek, kedvezményt kapnak a jegy árából
  • érdemes előre beszerezni az orvosi igazolást, mert kevesebb ideig tart a helyszíni nevezés, amely ráadásul olcsóbb is
  • mindenki igyekezzen korán rajtolni, a biztonságért felelős hajósor a 7.30-as kezdésre biztosan feláll
  • óriási a különbség a medencés és a nyílt vízi úszás között, ezért a szervező kéri, a Balaton-átúszás előtt mindenki próbálja ki tudását nyílt vízben is
  • ha összeadjuk az eddigi indulók által leúszott kilométereket, a 35 Balaton-átúszás teljesítői kétszer megtették a Föld és a Hold közötti távolságot

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A rajtnál döntötte el, hogy győzni akar – meg is nyerte az 50 kilométeres versenyt
A nehézségek ellenére bőven szintidőn belül teljesítette az UTMB-t
Chicagóban megdőlt a női maratonfutás világcsúcsa
Sportolók kedvencei – 5 érdekesség a quinoáról
Találtak egy bakancsot, megoldódhat a Mount Everest százéves rejtélye

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.