Rasovszky Kristóf Tokióban is remekelt

A Balaton-átúszás rekordere már eddig is jól teljesített a felnőttek között, míg eddigi karrierjére hajnalban a tokiói olimpia 10 km-es versenyszámának ezüstérmével tette fel a koronát – és hol van még a vége…

A nyílt vízi úszásban a sokféle változó miatt nehéz papírformáról beszélni, ám a tokiói játékok előtt a Nemzeti Sport is ezüstérmes helyre tette Rasovszky Kristófot, aki megfelelt a várakozásoknak, és teljesítette célját:

dobogós, második lett a 10 km-es versenyszámban a tokiói olimpián.

Mindez már csak azért sem meglepetés, mert a párbajtőröző Siklósi Gergely helyére költözött be az olimpiai faluban, márpedig a Japánban a harmadik olimpiai aranyát szerző kardvívó Szilágyi Áron elmondta neki: ez érmes apartman, legalább egy ezüsttel Rasovszkynak is be kell szállnia. Sikerült! A részben a Hévízi-tóban készülő klasszisnak a 30 fokos víz sem kottyant meg, a 2019-es világbajnok Florian Wellbrock mögött, és a medencés sztár olasz Gregorio Paltrinieri előtt ért célba, ezüstéremmel zárva a magyar úszók szereplését a játékokon.

„Mindenképpen” – felelte a Nemzeti Sportnak a kérdésre, hogy ez egy megnyert ezüstérem-e (s nem egy elvesztett arany), hozzátéve, hogy sokat segített a hévízi edzés, ahhoz képest a tokiói úszás jégfürdőnek tetszett.

A Balatoni Úszó Klub Veszprém 24 éves fiataljának kívülről nézve szinte egyenes út vezetett a szép olimpiai eredményig.

Olasz Annához hasonlóan úszott medencés számokat, tempózott döntőt 800 és 1500 m gyorson is junior-vb-n, ám már az utánpótlásban is a nyílt vízen nyerte agyon magát, 2016-ban a junior-világ- és Európa-bajnokságon sem akadt nála gyorsabb 10 km-en. Éppen ezek után döntött úgy, hogy más terepre kalandozik, ahogyan az Így lettünk bajnokok című könyvben felidézte, hogy nem is volt annyira törvényszerű a váltás a medencéről a nyílt vízre.

„A nyílt vízi karrierem kezdetén egyáltalán nem tűnt szerencsésnek a váltás, az első versenyeim korántsem úgy alakultak, ahogyan szerettem volna. A legjobb medencés idővel neveztem, mégis lemaradtam a többiektől. Nem volt könnyű megszokni, hogy a végén kell a legerősebben úszni, vagyis muszáj tartalékolni az utolsó két kilométerre. A tetejébe a fizikai kontaktus is nagyon zavart, és ez így van még ma is. Ha tehetem, kimaradok a vízi bunyóból. Persze vannak pillanatok, amikor elkerülhetetlen beszállni.”

Nem törvényszerű vagy könnyű az átmenet a felnőttek közé, ám a „Balatoni cápának” is nevezett Rasovszky ezt a lépcsőfokot is jól vette, a 2018-as glasgow-i kontinensviadalon 5 és 25 km-en is győzött, s nagyon kevésen múlt a triplázás, hiszen a holland Ferry Weertman csak milliméterekkel nyúlt be jobban. Egy évvel később a kvangdzsui világbajnokságon 5 km-en koronázták meg, míg az idén a hazai rendezésű Eb-n lett bronzérmes a csapattal, igaz, egyéniben elmaradt az érem.

Ami az olimpiákat illeti, a riói játékokon még a hosszabb medencés gyorsúszószámokban indult, a legjobb az 1500 m-en elért 16. helye, sőt az év végén még a windsori (Kanada) rövid pályás vb-n is vízbe szállt, rövidebb távokra kalandozva.

A tokiói játékok előtt az sem billentette ki, hogy ötévesre nyúlt a ciklus, nem kattogott azon, mi lett volna, ha.

Tavaly rekordidővel nyerte meg a Balaton-átúszást, és valamivel több időt fordított az egyetemi tanulmányaira. Előfordult, hogy ananászos zoknival hívta fel magára a figyelmet, a mintás zoknik kabalának számítanak nála. Ráadásul nemcsak az érmeket gyűjti, hanem a gumikacsákat, egyet-egyet még a versenyekre is elvisz – ezek a darabok ezúttal is szerencsét hoztak neki.

TOKIÓ 2020
NYÍLT VÍZI ÚSZÁS
FÉRFIAK, 10 KM
1. Florian Wellbrock (Németország) 1:48:33.7
2. Rasovszky Kristóf (Magyarország) 1:48:59.0
3. Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 1:49:01.1

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szűcs Csaba: Időszerű volt már a maratoni országos csúcsom megdöntése
Nem lehet tudni, mikor szakad le a Szószék-szikla
Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.