Interjú

Az élet nyolcezer méter felett

Tizenöt évvel ezelőtt, 2003-ban állt először magyar nő egy nyolcezres hegy tetején. Nedeczky Júlia a Gasherbrum II 8035 méteres csúcsára jutott fel, vele beszélgettünk.

Emlékszik arra a pillanatra, amikor eldöntötte, hogy hegymászó lesz?

Tizenkilenc évesen, 1993 januárjában egy forgatáson voltam a siroki várnál, emlékszem, nagyon hideg volt, és miközben ott járkáltam, megismerkedtem két fiúval, akik a kötéltechnikát kezelték. Egyikük a világ legnagyobb természetességével mondta, hogy ő hegymászó, én pedig úgy éreztem, mintha hirtelen gyökeret eresztettem volna. Azt mondta, volt a Himalájában, ahol meg is mászott egy nyolcezres csúcsot, előttem pedig akkor tisztult ki a kép, hogy én is ezt akarom csinálni, sőt, mindig is ezt akartam.

Ki volt ő?

Koncz Ákos, aki 1990-ben volt fenn a Cso Oju 8201 méter magas csúcsán. Emlékszem, azon kezdtem el keseregni, milyen kár, hogy én nő vagyok, mert nőknek ezt nem lehet csinálni, amire azt válaszolta, ne gondoljam így, kiváló női hegymászók vannak. Ennyi elég is volt nekem. Megkérdeztem, mit kell tennem, hogy én is ezt csináljam, és a tanácsára elvégeztem egy több hónapos tanfolyamot. Ott találkoztam Zsohovszky Piroska és Kovács Márta nevével, akik már a nyolcvanas években másztak hétezrest, és közben azt is láttam, hogy nyolcezrest még nem mászott magyar nő.

Ekkor jött egy belső felismerés, hogy talán ez lehet az én dolgom, talán én fogom megtenni ezt a lépést. Később is erős maradt bennem az ezzel kapcsolatos hivatástudat, amely értelmet és célt adott az életemnek.

Mi történt abban a tíz évben, amíg ez sikerült?

Ezt a vágyamat nem hangoztattam sehol, mert magam sem tudtam, képes lennék-e rá, csak tettem a dolgom. Elvégeztem minden tanfolyamot, aktívan másztam, eljutottam a Tátrába, a Grossglocknerre, a Mont Blanc-ra. Jártam hegymászó-találkozókra is, és az egyiken, 1996-ban megismertem Erőss Zsoltot, aki a pakisztáni Ogre megmászásáról tartott előadást. Láttam, hogy ugyanazt akarja ő is, mint én, és amikor megjött a Mount Everestről, találkozni kezdtünk, majd két és fél évig együtt éltünk. Szeretett merész célokat kitűzni, nekem pedig szükségem volt valakire, aki társ és támasz ezek megvalósításában – 1997-ben így jutottunk ki Indiába, a Garhwal-Himalájába.

Erőss Zsolt személye mennyire volt fontos önnek a hegymászás szempontjából?

Főleg baráti kapcsolat tartott össze minket, inkább testvérként kötődtem hozzá, ami később is megmaradt. Nagyon szerettem vele mászni, folyamatosan tanultam tőle. Sok helyen jártunk együtt, sok közös élményt szereztünk, volt, hogy teljesen ismeretlen helyeken másztunk, de én mindig biztonságban éreztem magam mellette.

Hogyan került be később a Himalájába induló magyar expedíciókba?

Klein Dávid kétezerben megkeresett, hogy velük tartanék-e, mert expedíciót szervezett a 8051 méter magas Broad Peakre. Boldogan mondtam igent. Ekkor jutottam el először nyolcezresre. Ugyan Anitával másztam párban, 7400 méterig jutottunk, de egy lavina elvitte a táborunkat, ezért lejjebb kellett menekülnünk. Ács Zoli és Mécs Laci feljutott a csúcsra, mi mögöttük haladtunk egy lépéssel. Ezután jött a Mount Everest 2001-ben, majd 2003-ban a Gasherbrum II.

Ezek a tapasztalatok mennyit segítettek?

Még mindig nem tudtam, képes leszek-e arra, hogy feljussak egy nyolcezres csúcsra, de megtapasztaltam, hogy ki tudom tolni a határaimat.

Emlékszem, egyszer megkérdeztem Zsoltot, milyen nyolcezer méteren, mire ő azt felelte: „Milyen lenne, Zsuzsu? Ugyanolyan, mint itt!” Ezt jó volt hallani, ugyanakkor tudtam, hogy nyolcezer felett bármi megtörténhet.

Ön szerint jó ötlet volt, hogy a 2003-as expedíción férfi-női párosok másztak együtt?

Nővel és férfival is nagyon motiváló mászni. Én a Gasherbrum II-n is Erőss Zsolttal másztam, ő vezetett, bíztam a tapasztalataiban, a tanácsaiban, és úgy gondolom, nagy szerepe van abban, hogy feljutottam a hegy tetejére.

Emlékszik a csúcsmászásra?

Minden lépésért hálás voltam, eszembe sem jutott, hogy itt valaki első lesz, én csupán nagyon fel akartam jutni. Ott fenn nincs ereje versenyezni az embernek, minden felesleg lekopik róla. Erre mondta Szendrő Szabolcs az egyik előadásán, hogy minél feljebb mész, annál hidegebb van, és minél több ruhát veszel fel, a lelked annál meztelenebb. Ha valakit igazán meg akarsz ismerni, vidd el a hegyekbe. Zsolttal ezért működtünk jól együtt.

Milyen volt a csúcson?

Ha a következő kanyarig eljutni egy nap, miközben a táj alig változik, az ember tisztában lesz azzal, mennyire kicsi. El kell fogadni az ottani szabályokat, ezért a nagy célt én is kisebb célokra bontottam. Hajnali kettőkor indultunk a csúcsra, sokáig nyomasztó volt a sötét és a hideg, és sokan vissza is fordultak, de Zsolt azt mondta, ha érzem magamban az erőt, folytassuk, nem kell a szél hangjától megijedni. Amikor láttam a csúcson az embereket, akkor vált biztossá, hogy mi is feljutunk, én pedig sírni kezdtem a boldogságtól. Fent Zsolt átölelt, és azt mondta: „Na, te lettél az első magyar nő, aki megmászott egy nyolcezrest.” Akkor esett csak le, hogy ez is megadatott. Jól éreztem magam, nem is emlékszem, mennyire fújt a szél, csak a képeken láttam utána, hogy még a hevederek is vízszintesen állnak.

Azt mondta, előtte úgy érezte, akkor lesz teljes, ha feljut egy nyolcezresre. Az lett?

Ott fenn megkönnyebbülést éreztem. Addig az volt bennem, hogy el kell érnem egy nyolcezrest, egy ilyen hatalmas és csodálatos hegyet, amelyre úgy tekintettem, mint egy misztikus teremtményre a föld és az ég között, amely már nem emberi – nemhiába tekintik keleten az istenek birodalmának. Én pedig be akartam lépni ebbe a világba, apró lépésekkel emberivé tenni ezt a birodalmat. Az a hegy azóta is itt van bennem, hazahoztam magammal, a személyiségem része lett, amit nem lehet elvenni vagy lekicsinyíteni.

Ott fent jöttem rá, hogy nekem felesleges hajszolnom a többi tizenhárom nyolcezrest, mert egyrészt annyi boldogság hova férne el, másrészt ez az egy is olyan sokat adott, ami egy életre elég.

Mennyire változott meg az élete 2003 után?

Addig úgy éreztem magam, mint egy űzött vad, a hegy annyira fontos volt, hogy egy expedíció kedvéért simán halasztgattam a féléveket az egyetemen. De a Gasherbrum II elérése után komolyabban kezdtem foglalkozni a zenével és a pszichológiai tanulmányaimmal. A hegyek szeretete viszont változatlan.

Zenét említett?

Apukám orgonált, én sokáig zongoráztam, most klarinétozom, ami már önálló hangszerválasztás volt tizenkilenc évesen. Éppen akkoriban, amikor Zsolttal megismerkedtem, tulajdonképpen együtt kezdtem a hegymászást és a klarinétot. Nekem a balkáni és a klezmervonal volt testhezálló, hamarosan bekerültem egy zenekarba, és egyre nagyobb teret nyert a zene az életemben, amelynek ma is ez a három alappillére: a hegy, a zene és a pszichológia, művészeti iskolák pszichológusaként dolgozom.

Nem gondolt a visszatérésre, hiszen 2003 után tíz évig minden évben indultak magyar expedíciók a Himalájába?

Mindig szerettem volna, de sok mindennek együtt kell állnia, hogy az ember egy expedícióval tudjon tartani. Meg kell lennie az anyagi, az egzisztenciális, a magánéleti és a lelki háttérnek, ez négy nagyon fontos tényező, nekem pedig az egyik mindig hiányzott. 2007-ben újra volt lehetőségem, már össze is pakoltam mindent, de a szponzor az utolsó pillanatban visszamondta. Nagyon csalódott voltam. Aztán az Annapurnára is ki akartam menni 2012-ben, de a zenekarral éppen egy albumot vettünk fel, és nem akartam őket cserbenhagyni, ezért inkább itthon maradtam, míg 2013-ban a Kancsendzöngára végül családi okok miatt nem mentem.

Azon az expedíción vesztette életét Erőss Zsolt. Azt hogyan élte meg?

A hegyekhez fűződő viszonyomon nem változtatott, Zsolt elvesztése személyes veszteség volt. Szinte testvéri kapcsolat fűzött össze minket, több volt nekem, mint egy mászótárs.

Jött a tragikus hír, ami miatt sokáig sírtam, de valójában több évig tartott megérteni, hogy ő már nincs, és fizikailag már nem lesz jelen az életemben. Nincs olyan személy, aki pótolni tudná őt nekem a hegymászásban.

Azért vissza akar még térni nyolcezer fölé?

Bevallom, nem tudom, kivel mehetnék, mert hiányzik Zsolt. Esetleg Koncz Ákossal tudnám elképzelni, ami már csak azért is érdekes lenne, mert ő volt az, aki annak idején elindított ezen az úton. De nagyon szeretnék visszamenni a Himalájába, ezt határozottan érzem.

(Megjelent a Nemzeti Sport Hosszabbítás mellékletében 2018 októberében)

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.