A csúcs elmaradt, a lagzi nem

Csúcsdöntésre készült Papp Márk az idei Lidl Balaton-átúszáson, ám sem a körülmények, sem az, hogy egyedüli válogatott versenyzőként vágott neki a távnak, nem kedvezett a tervének.

A Balaton-átúszás győztese, Papp Márk elégedetten és legfőképpen gyorsan kászálódott ki a vízből – és minden oka megvolt rá. A kicsit nehezebb körülmények közötti teljesítésről beszélt a csupasport.hu-nak.

„Hogy mi volt a legmeghatározóbb élmény az idei Balaton-átúszáson? Az, hogy hajnali három óra ötven perckor szólalt meg az ébresztőóra, és gyakorlatilag fél nyolckor már vízben is voltam” – mesélte Papp Márk, aki zökkenőmentesen, sorban állás nélkül jutott el a rajtig, s gyakorlatilag ötszáz méter megtétele után már egyedül, az élen tempózott a cél felé.

„Nekem az erős szél, a hullámzás nem jelentett gondot, de az amatőröknek ez tényleg nehéz pluszfeladatot jelentett.

Próbáltam minél jobb időt úszni, csúcsot dönteni, de mivel nem voltak válogatott versenyzőtársak, és nem volt olyan szintű úszó, akivel váltani tudtuk volna egymást az élen, így két-két és fél kilométerig a csúcshoz képest elég lassan haladtam” – folytatta a versenyző, akinek a vízben folyamatosan a kedvese mutatóujja lebegett a szeme előtt, amely arra figyelmeztette: igyekezzen, nehogy lekéssék a sógora szombat délutáni esküvőjét…

Papp Márk a győzelemért kapott pezsgővel is koccinthatott egyet a lagziben

Nos, Papp Márkék időben érkeztek, s lelkesen buliztak hajnali kettőig Budaörsön.

Mivel nem sikerült kvalifikálnia az augusztusi glasgow-i Európa-bajnokságra, így neki már csak egy felvonás van hátra az idényből: másfél hét múlva egy spanyolországi Európa-kupán rajtol, amelyen szeretne eredményesen szerepelni.

„Bár jó formában voltam idén, pont az Európa-bajnoki válogató nem jött össze, de sebaj, sok víz lefolyik még a Dunán a tokiói olimpiáig, indultam már rosszabb helyzetből is olimpiai kvalifikációnak” – tette hozzá a magyar úszó.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.