A csodatévő, aranyos gyógytornász

Futni, tornázni, erősíteni, kerékpározni, úszni jó – addig a pillanatig biztosan, amíg a sérülés, a fájdalom nem parancsol megálljt. A hobbisportolók számára is tanulságos szavakat olvasni a Pollák Szilvia gyógytornásszal készült cikkben.

Ahogyan a profi, úgy a szabadidős sportolók rémálma is a sérülés. Csakhogy azok, akik a saját kedvtelésükre mozognak, gyakran hajlamosak nagyvonalúbban lerendezni azt, ha fájdalom hátráltatja őket az edzések elvégzésében.

Sőt nemegyszer találkozhatunk olyan esettel, hogy valaki a gondok ellenére is tovább folytatja a mozgást, mert időhiány miatt nem tud vagy nem akar eljutni a megfelelő szakemberhez.

Mondjuk a gyógytornászhoz, s akár éppen Pollák Szilviához, aki már sok hobbisportolónak adta vissza a mozgás örömét.

A gyógytornászi pályán a kistestvérem betegsége indított el – mondta Pollák Szilvia. – Az orvosok nem tudták pontosan megállapítani, mi a baja, de a tesóm az egyik hosszabb kórházi kezelés végén azt mondta, a gyógytornász nénik olyan aranyosak voltak, hogy ő attól gyógyult meg. Ekkor, egészen pontosan tizenkét esztendősen határoztam el, akkor én is ilyen aranyos gyógytornász néni leszek. Akkor még nem tudtam, milyen jó döntést hoztam.

A gyerekkori álomból hivatás lett, a gyógytorna és a szakmai továbbképzés pedig a munkám és a hobbim.”

Persze az a szakember, aki sportolókkal foglalkozik, nem vonhatja ki magát a mozgásból: történetünk szereplője gyerekkorában versenyszerűen röplabdázott, majd táncolt. Manapság a crosstraining a kedvence – ha éppen nem hátráltatja sérülés, betegség. Olykor ugyanis gyógytornásznak is meg kell szenvednie az erősebb igénybevétellel járó gondokat: Szilvia mozgásra szánt szabadidejét a nyár vége óta gyógytornagyakorlatok viszik el.

Nézzük, hogy a szakembert milyen problémákkal keresik meg leggyakrabban.

Fotó: Pál Krisztina

Testtartásbeli problémákkal, gerincferdüléssel, hát-, váll- és nyakfájással, lábzsibbadással, bokainstabilitással, bokasüllyedéssel, azaz lúdtalpassággal, derékpanaszokkal. A legtöbb problémát a hobbisportolóknál az okozza, hogy nem a megfelelően helyreállított funkciókkal kezdenek el sportolni.

Azt érzi valaki, hogy nincs minden rendben, de a jelszó az, hogy menjünk csak edzeni, az erősítés csak jót tehet, és ezzel a mondattal gyakran mellélőnek.

Ha szabad valamit tanácsolni, akkor az így szólhat: senki ne erősítse azt, ami nem jól működik! Először inkább helyre kell hozni az izomzatot, hogy jól funkcionáljon az edzés, a mozgás során, és természetesen meg kell szüntetni a fájdalmat, illetve meg kell tanulni helyesen bemelegíteni és nyújtani. Sőt, azt is pontosan tudni kell, hogy a testnek valójában mire van szüksége, egyszóval nagyon nem árt, ha valakinek van mozgáskultúrája.”

Pollák Szilvia számos sportolóval foglalkozik, s rengeteg hobbisportolónak adta vissza a teljes értékű mozgás örömét.

Futók, táncosok, falmászók, crosstrainingezők, a fittversenyzés szerelmesei jönnek hozzám. Vannak specifikusabb tudást igénylő sportok, s vannak, akik magasabb szinten szeretnének versenyezni, sportspecifikusan kiegészíteni az edzésmunkát, ám nekik azt tanácsolom, hogy keressenek fel sportfizioterapeutát is.

A mozgás javítása, gyógyítása igencsak komplex terület, úgyhogy előfordulhat, hogy nem én, a gyógytornász leszek a megfelelő állomás, hanem egy másik szakterületen dolgozó kollégám.”

Nyitókép: Pál Krisztina

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.