ÚSZÁS

Anya és fia egy versenyen

Nagyon jó látni, amikor hétvégenként családok sportolnak együtt, a szülők példamutatásukkal terelgetik a gyerekeket. Egy ilyen eset jött szembe a minap, a különbség annyi, hogy itt már felnőtt „gyermekről” van szó.

Történetem főhőse Szabó Máté, a Sport Tv pr-menedzsere és édesanyja, Éva, aki ötvenhét esztendős korában indult először úszóversenyen, a „kicsi fiával” együtt.

Milyen sportmúlttal rendelkezik édesanyád? Hiszen nem szokványos, hogy valaki ötvenhét évesen teljesíti az első úszóversenyét.

Anyu igazi sportlédi. Kiskunhalason, ahonnan én is származom, nagy hagyománya van a kézilabdázásnak, anyu is azzal kezdte, tehetséges, balkezes játékos volt. Teniszezni húszévesen, a főiskolán kezdett el, annyira beleszeretett, hogy alapító tagja lett a helyi teniszklubnak. A tenisz a mai napig fontos az életében, pedagógus és emellett nyaranként tenisztábort szervez a kiskunhalasi gyerekeknek. Később, huszonhárom-huszonnégy éves kora körül bejött az életébe a kosárlabda is, a kézilabdás társakkal ugyanis megalapítottak egy kis baráti kosárcsapatot, amely remek közösséggé alakult. Az úszást nyolc éve kezdte el, mert ízületi problémái voltak, ekkor fogott bele a kerékpározásba is.

Milyen hatással volt rád anyukád sportszeretete?

Nem meglepő, hogy az általa űzött összes sportot kipróbáltam én is. Végül a kosárlabda lett a legfőbb szerelmem. Hatalmas dolognak tartom, hogy ötvenhét évesen kitűzte az úszással kapcsolatos célt maga elé, és megcsinálta. Bízom benne, hogy ha ennyi idős leszek, hasonlóan gondolkodom és cselekszem majd én is.

Az úszásra te hogy találtál rá?

Komolyabban kétezertizenhatban kezdtem el úszni a második térdműtétem után. Persze régen megtanítottak, de mivel aztán sokat kihagytam, szinte a nulláról kellett újra megtanulnom, sokat dolgoztam azon, hogy kényelmesen és hatékonyan ússzak. A térdműtötteknek gyakran javasolják az úszást, ez az első komolyabb mozgásforma, amit el lehet kezdeni a rehabilitáció során. Aztán kiderült, hogy a térdem nem alkalmas már a futásra és a labdajátékokra, amiket korábban csináltam, ezért az uszodában ragadtam. Ekkor kezdtem el azon tűnődni, hogy a kényelmes úszkálás helyett kellene nagyobb célokat találni. Nagyon bevált, hogy céltávokat adtam magamnak, aztán szép lassan beleszerettem ebbe a sportágba. A Balaton-átúszás ötletét egy kolléganőm dobta be – köszi, Horváth Adri! –, a Porecki Delfinről, amelyen már anyuval indultam, egy másik kolléganőm – köszi, Boros-Vágvölgyi Zsófi! – mesélt.

A poreci delfinek: anya és fia

Honnan jött az ötlet, hogy együtt induljatok a Porecki Delfinen?

Anyu épp a poreci úszóverseny előtt három nappal lett ötvenhét éves, úgyhogy mi is kint, Horvátországban köszöntöttük fel a feleségemmel. Többek között úszószemüveget kapott tőlünk ajándékba. Azt tudtam, hogy én elindulok ezen a versenyen, és mondtuk anyunak, hogy csatlakozzon hozzánk, hiszen éppen azon a héten van a szülinapja, és ha mást nem is, nyaralunk egy pár napot Horvátországban. Majd amikor mondtam neki, hogy ezerötszáz méteres táv is van, ezen indultam én is, elkezdett azon gondolkozni, hogy akkor azt ő is teljesítené. Ahogyan közeledett a verseny, úgy edzett egyre hosszabb távokon, majd hívott, hogy az ezerkétszáz már megvan, másnap ezerötszázat úszik. Eldöntötte, hogy elindul, és megcsinálta, nagyon büszke vagyok rá.

Bővül a repertoár?

Az úszás megmarad, anyu úgy gondolja, hogy ez a táv az, amit máskor is teljesítene. Az úszás nekem is megmarad, és abban bízom, hogy a térdem majd újra visszaenged a futópályára. Labdajátékkal viszont már inkább nem tervezek.

Mi a következő cél?

Anyu hasonló kihívásokat keresne még, tengeren körülbelül ilyen távokat szívesen leúszik. Én a jövőben szeretnék egy olyan évet, amikor átúszom a Balatont, hatezer métert teljesítek a Velencei-tónál és ötezret Porecben.

Hogy érzed, hatással vagytok másokra is?

Anyu hatással volt rám a kezdetektől fogva, ennél a versenynél az én ötletem volt az indulás, vagyis oda-vissza működött most a dolog. Porecben sok család indult, nem egyedi a mi esetünk, de az biztos, hogy az ismerőseink körében nagy visszhangja volt a közös teljesítésünknek, bízom benne, hogy lendületet adunk azoknak, akik eddig nem gondolkoztak hasonló programokban.

Egészség, öröm, siker

Nézzük, mit jelent anyának és fiának egyénileg a sport és mit a közös sportélmény?

Máté: „A sport egészség és örömforrás. Ha nem mozoghatok, rosszabb a közérzetem, és a gondolataim sincsenek rendszerben. Amikor egészségügyi okokból nem tudtam sem futni, sem kosarazni, és az úszásban még nem leltem örömöt, határozottan romlott az életminőségem. A közös sportélménnyel kapcsolatban azt fontos elmondanom, hogy nem lehetek elég hálás anyunak azért, hogy magával vitt gyerekként, amikor sportolni ment. Emlékszem arra, amikor egymás ellen teniszeztünk, vagy épp elég nagy voltam már, hogy beálljak a baráti kosarazásba. Nyilván remek élmények voltak ezek, ha az egész életemet, életmódomat meghatározza. Porecről még annyit: büszkébb vagyok erre a teljesítményre így, hogy együtt teljesítettük, mintha csak egyedül úsztam volna.”

Évi: „A sport egészség, öröm és siker, ami közösségformáló is, és ez számomra nagyon fontos. A közös sportélmény lehetőség arra, hogy tartalmasan töltsük el a közös időnket, hogy többféle tevékenységet is tudjunk együtt végezni. Szülőként a legjobb érzés az, hogy Máté ugyanazokat a sportágakat űzte, amiket én, és hogy az első élményeket én adhattam át neki személyesen.”

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.