Aquaman szénhidrátbevitele a sör

Edzőterem helyett a szabadtéri testmozgást választja Jason Momoa, sőt saját bevallása szerint a Guinness-sör legjobb barátja címet is viseli, de fogadalma szerint a jövőben változtat ezen.

Korábban írtunk arról, hogy Jason Momoa színész mennyire utál edzőterembe járni, és bizony a sört sem veti meg, amikor izomkötegeket kell magára szednie. A menshealth.com tanúsága szerint a tavaly Budapesten is járt színész továbbra is az izompakolás nem mindennapi módját választja, és csak akkor nyúl súlyok után, ha feltétlenül muszáj. Vajon mi a titok?

„A genetika – vágta rá nemes egyszerűséggel Jason Momoa. A hawaii emberek egyszerűen nagytestűek. Ezenkívül imádok sziklát mászni, lehet, előző életemben emberszabású majom voltam. Imádok fejjel lefelé lógni. Gyerekkoromban állandóan fára másztam, és órák hosszat töltöttem himbálózva a szélben. Nagyon szerettem ezt az érzést.”

 

Momoa szabadidős sportokkal edzi testét. Fotó: AFP

Őt csakugyan kevesen látják edzőteremben kínlódni, ellentétben Dwayne Johnsonnal, a „Sziklával”, aki hajnali négykor már a konditeremben brusztol. Momoa nem kedveli a testépítés hagyományos módját, ezért a természetközeli tevékenységeket hívja segítségül, mint amilyen a sziklamászás is. A hawaii származású színész annyit mászik, amennyit ideje engedi. Tíz-húszpercnyi fal- vagy sziklamászás kitűnő módja az alkar és a hátizom erősítésének, de mentális kihívásnak sem utolsó.

Állítja, miközben mászunk, állandóan a következő lépésen kell gondolkodunk, amely célunk eléréséhez vezet. Másik kedvenc tevékenysége az evezős szörf (paddleboard), amely barátja és dublőre, Kim Hardy szerint a vérében van, de a hagyományos szörfözés is jól megy neki.

 

Az evezős szörf kitűnően fejleszti az egyensúlyérzéket és az állóképességet, és az izomzat regenerálódásában is elengedhetetlen szerepet játszik.

A színész úgy véli, a fekve nyomás és a súlyemelés is teljesen felesleges tevékenység, mert saját testsúlyos gyakorlatokkal, fekvőtámasszal vagy guggolással is ugyanúgy elérhetjük célunkat. Ráadásul ezeket a gyakorlatokat bárhol és bármikor elvégezhetjük, akár két telefonhívás között is.

Korábban a jógázással és a pilatesszel is meggyűlt a baja, mert combizmai olyan feszesek voltak, hogy csak kínok közepette tudta elvégezni a nyújtógyakorlatokat. Márpedig a csatajelenetekhez elengedhetetlen a hajlékonyság, s ebben a jógázás segít. Amikor a nyújtás szóba került, nem hazudtolta meg magát.

„Sportértelemben véve a jóga számomra egyenlő a nyújtással, amely a hétköznapokban más értelmet nyer. A kocsmában ülve gyakran mondom a haveroknak: »Itt a söröd, ha kell, nyúlj ide érte!«”

 

Fotó: Angela Weiss/AFP

 

Momoa óriási sör-, pontosabban Guinness-rajongó, az Aquaman forgatásán azzal oldotta meg a szükséges szénhidrátbevitelt. Közel sem biztos azonban, hogy ez jövőre is így lesz, mivel újévi fogadalmat tett, amely szerint – környezetvédelmi okok miatt – kevesebb húst szeretne enni, és ahogyan fogalmazott: „Lemondok a Guinness legjobb barátja címről, és a jövőben csak jó barátja maradok az italnak.”

Címlapfotó: AFP

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.