Halle Berry tippjei és a másik Berry-diéta

Napjainkban is népszerű a különböző bogyós gyümölcsök fogyasztásán alapuló diéta, ugyanakkor létezik egy másik is, amelynek segítségével az Oscar-díjas színésznő tartja fiatalon magát.

A Berry-diétát akár bogyósgyümölcs-diétának is nevezhetnénk, neve ugyanis az angol berries szóból ered, és lényege, hogy a fogyókúra alatt minél több, élettani szempontból számos kedvező tulajdonsággal rendelkező bogyós gyümölcsöt (áfonya, eper, szeder, ribizli, málna) fogyasszunk. Márpedig ezt a nyári szezonban a legkönnyebb megvalósítani.

Ezek a gyümölcsök vitaminban gazdagok, emellett magas az antioxidáns- és rosttartalmuk, és a vércukorszint csökkentéséhez is hozzájárulnak, így nemcsak egészségesek, zamatosak és finomak, de állandó fogyasztásukkal jó néhány kilótól is megszabadulhatunk. Ehhez persze amellett, hogy naponta két-három alkalommal eszünk egy kevés gyümölcsöt, korlátozni kell a szénhidrátbevitelt, és érdemes minél több fehérjében gazdag sovány húst enni. Hiába, csodaszerek nincsenek.

Bizonyára kevesen tudják, de a málna ketonokat tartalmaz, amelynek hatása hasonló az erőspaprikában található kapszaicinhez, amely szintén zsírégető hatású. Egy állatkísérlet alapján az áfonya rendszeres, napi szintű fogyasztása akár már kilencven nap alatt jelentősen csökkenti a testzsírszázalékot, csökkenti a koleszterinszintet és a vérnyomást – szóval mindenképp érdemes megpróbálni a Berry-diétát.

Na de mi van a másikkal, amelynek segítségével Halle Berry ötvenkét évesen is harmincnak néz ki? Nos, cukorbetegként a ketogéndiétát követi, amelynek lényege, hogy minél kevesebb szénhidrátbevitel mellett fehérjében és zsírban gazdag az étrendünk. Bár a módszert elsősorban az epilepsziás betegek rohamainak csökkentésére fejlesztették ki, a tapasztalatok alapján fogyókúrázóknak is hatásos. Ugyanakkor sok szakember szerint hosszú távon negatív hatásai is lehetnek, így mindenképpen érdemes kikérni dietetikus tanácsát.

Halle Berry egyébként állítása szerint utálja a diéta szót, mivel szerinte ez inkább életstílus, egyébként sem éhezik, csupán odafigyel arra, mit eszik. Emellett rendszeresen, heti ötször sportol, méghozzá változatosan: bokszol, jógázik, kondi- és kardioedzéseket is végez, és mint mondja, ehhez egyáltalán nincs szükség méregdrága fitneszbérletre.

Fotós: AFP/Valerie Macon

„Elég egy nappali, egy kis folyosó vagy a konyha padlója, illetve egy vizespalack, ami helyettesítheti a súlyzókat – mondta az Oscar-díjas színésznő – A core-izomzat megerősítéséhez elengedhetetlen plank is bárhol végezhető, nem is kell hozzá semmi, én is rendszeresen csinálom. A lényeg, hogy ha belevágunk, kezdjük is el. Ráadásul az edzés nemcsak az alakunknak tesz jót, hanem csökkenti a stresszt, boldogabbá és optimistábbá tesz minket. Minden edzés után úgy érzem, enyém az egész világ, szóval higgyetek nekem, tényleg megéri rendszeresen sportolni. ”

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.