Blogra futottunk: már a futók is érzik, jön a tavasz!

Betegség után, óvatos edzéssel folytatja a felkészülést blogszörfösünk, aki érzi, mennyivel jobb kellemes, tavaszias időjárásban nekivágni a kilométereknek.

Két teljes hét telt el futás nélkül, úgy kellett már a mozgás, mint egy falat kenyér. A kényszerpihenő oka az első héten a mínusz tíz fok alatti hőmérséklet volt, aztán pedig elkaptam valamilyen betegséget, gyanítom, influenza lehetett, mert a Covid-teszt szerencsére negatív lett, viszont egy hétre leterített a lábamról. Aztán az egész családot is. Így utólag elnézve a környezetemet, én még viszonylag jól megúsztam, mert két napig volt magas láz, utána gyengeség, rettenetes fejfájás, a többieknél azonban jobban elhúzódott. Ha nagyon keresnék valamilyen pozitívumot a betegségben, akkor találhatnék, mégpedig azt, hogy a két nap, amikor magas lázzal küzdöttem, annyit aludtam, hogy szinte már azt az ismeretlen érzést tapasztaltam meg, hogy kipihent vagyok, s a lábadozás napjai alatt boldogan lubickoltam ezzel a tudattal. Az edzőm, Krátky Egon a két hét kihagyás után könnyed futást írt be a naptáramba, olyan izgatott voltam már, hogy előző este úgy készülődtem, mintha versenyre mennék, szépen feltöltöttem minden kütyüt, kikészítettem a ruhákat. Azt tudtam, hogy nem száguldozhatok, és ez pontosan így is lett. Maga az érzés, hogy végre futhattam, ráadásul kellemesebb időjárási körülmények között eszméletlen jó volt, minden pillanatát élveztem, és természetesen nem is hajtottam magam, úgy futottam, ahogy jólesett. Aztán az órámat megállítva láttam a tempót, ami kicsit gyászos volt, de tudtam, az lesz, s az edzőm úgyis tudja, hogyan tovább.

Élveztem a kellemes időt, azt, hogy már korán világos van, hallgattam a kedvenc zenéimet, kell ennél több?!

Természetesen érzem a lábaimban, hogy itt még izomláz is lesz, de sebaj, a lényeg, hogy végre újra mozoghatok kedvemre! Ja, és még ki is pihentem magam, tartson is bármeddig, csodálatos érzés!

ALPINRUN.HU
A szerző gyönyörű helyen töltött el pár napot futótáborozás gyanánt, a francia Riviéra és a Monaco fölött húzódó hegyes tájon edzett.

Öt nap alatt 127 kilométert tett a futócipőibe, mindehhez 6660 méter szintemelkedés párosult, és mindösszesen egy pihenőnapot engedélyezett magának.

Az útvonalaknál biztosra ment, hiszen az Alltrails.com alkalmazásban mások által már tesztelt szakaszokat teljesített, így nem érhette kellemetlen meglepetés. A bejegyzés végén összefoglaló videón is látható, milyen szép ez hely!

FUTNIMENTEM.HU
Evetovics-Balla Hajnalka ultrafutó, futóedző az esti futás előnyeiről írt bejegyzést. Akik csak ebben az időszakban tudják megoldani az edzést, akár több pozitív hatást is tapasztalhatnak a cikk szerint. Jómagam reggeli futó vagyok, de régebben, főleg nyáron szívesen indultam neki fejlámpával, nem csináltam abból problémát, ha csak akkor sikerült a futást megoldanom.

Remek tapasztalatokat gyűjtöttem, ami nagyon jól jött például az Ultrabalatonon!

KMKOVEK.BLOG.HU
Belus Fruzsi nemrég még a Cote’d Azurön futott110 kilométeres versenyen, így elég nehéz elhinni, hogy nem elégedett a súlyával. Annyira nem, hogy a következő komolyabb versenyéig – ami szintén 100 kilométer közeli terepverseny – szeretne fogyni, hiszen egyértelműen sokat számít, ha pluszkilókat is cipelnie kell. S hogy mitől szaladtak fel a kilók? A bejegyzésből kiderül!

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A rajtnál döntötte el, hogy győzni akar – meg is nyerte az 50 kilométeres versenyt
A nehézségek ellenére bőven szintidőn belül teljesítette az UTMB-t
Chicagóban megdőlt a női maratonfutás világcsúcsa
Sportolók kedvencei – 5 érdekesség a quinoáról
Találtak egy bakancsot, megoldódhat a Mount Everest százéves rejtélye

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.