Megváltozott testű színészek a szerepért

Íme öt hollywoodi sztár hihetetlen átalakulása, akik néhány hónap alatt felszedtek vagy leadtak több kilót, vagy ha a forgatókönyv úgy kívánta, rövid idő alatt kigyúrták magukat.

Christian Bale

A listát ki mással is kezdhetnénk, mint a nagy átalakulóval. Az Oscar-díjas színész 82 kilóról 54 kilóra fogyott, majd visszahízott közel százra. Fogynia a Gépész című film miatt kellett, majd egy évvel később a Batman: Kezdődik mozira már rá sem lehetett ismerni, olyan izmos volt.

Étrend: A fogyás érdekében szinte éhezett. Tonhalkonzerven és almán élt. A cigarettáról és a kávéról nem mondott le. Miután leforgatták a Gépészt, a színésznek be kellett indítania az anyagcseréjét, ezért 2-3 óránként étkezett, az étrendje 1:2:3 arányban tartalmazott zsírt, fehérjét és szénhidrátot.

Edzés: Akkor is sportolt, amikor a Gépészre készült, csak a súlyzós edzéseket hagyta abba. Utána visszatért a konditerembe, edzésébe pedig beépítette az ökölvívást és a harcművészeteket is, és néhány hónap alatt 45 kilót szedett vissza.

 

Chris Hemsworth

Az ausztrál színész a Thor-filmek kedvéért kilenc kiló izmot szedett magára.

Étrend: A fehérjedús, rostban gazdag étrendet részesítette előnyben. Feldolgozott élelmiszereket nem evett, de összetett, lassú felszívódású szénhidrátot igen, a rizst quinoával helyettesítette.

Edzés: A Thor-filmek előtt is sportolt, de ez leginkább szörfözést, bokszolást vagy rögbit jelentett. Az első felkérés után elkezdte a testépítőedzéseket, nagy súlyokkal, alacsony ismétlésszámmal növelte izomtömegét. A rendszeres edzés ma már olyannyira élete részévé vált, hogy közösségi oldalán szinte személyi edzőként teszi közzé napi tréningjeit.

 

Jake Gyllenhaal

Ki ne emlékezne a Mélyütés című filmre, amelyben Jake Gyllenhaal a feleségét elveszítő bokszolót alakítja, aki a kislányáért száll ringbe. A forgatásra a 39 esztendős amerikai sztár 13 kilót hízott, izomtömege pedig hat kilóval lett több.

Étrend: Szigorú diétát nem tartott, napközben szénhidrátot, este pedig fehérjét evett.

Edzés: Míg az étrendjét nem kellett különösebben megváltoztatnia, úgy edzett, mint egy vadállat. Kezdetben „csak” napi három órát, majd két hónap elteltével napi hat órát. Reggel három órás bokszedzéssel indította a napot, délután pedig kardiótréningen és erősítő edzéseken vett részt.

 

Jake Gyllenhaal napi hat órát edzett /Fotó: AFP

 

Bradley Cooper

A Szupercsapat című akciófilmben Templeton Peck hadnagyot alakította. A szerep kedvéért nem kellett drasztikusan változtatnia életmódján, mint Bale-nek vagy Gyllenhaalnak, de bevallása szerint így sem volt könnyű időszak ez számára.

Étrend: Cukor, liszt, zsír – ezt mind száműzte étrendjéből, hogy a hasi zsírpárnákat minél előbb eltüntesse. A színész az alkoholról is lemondott, hogy ezzel is csökkentse a bevitt kalóriát.

Edzés: Napi két órát töltött az edzőteremben, személyi edző irányításával készült.

 

Gerard Butler

A skót színész négy hónapig intenzíven edzett, hogy minél szálkásabb, izmosabb legyen Leónidasz szerepében a 300 című filmben.

Étrend: Búcsút intett a gyorséttermi kosztnak, a hamburgernek, sült krumplinak. Csirkehúst, zöldségeket fogyasztott.

Edzés: Mark Twight hegymászóval készült fel a filmre. A személyi edző találta ki a 300 ismétléses spártai edzést, ami így nézett ki: 25 felhúzás, 50 guggolás 60 kg-mal, 50 fekvőtámasz, 50 felugrás zsámolyra, 50 „padlótörlés”, 50 egykezes súlykinyomás (mint a súlyemelőknél) 15 kg-mal, 25 további felhúzás. Levezetésként pedig olyan „könnyed” edzéseket végzett, mint gumiabroncsok cipelése.

 

Fűszeres csirkemell kuszkusszal

Összeállításunkban olyan színészeket emeltünk ki, akiknek izmosodniuk kellett a szerep kedvéért. Az izomépítéshez az étrendre is nagyon figyelni kell. Olyan fehérjedús ételeket kell enni, mint a szárnyashús, hal, tojás. Ezúttal egy egyszerű csirkés receptet ajánlunk.

Hozzávalók:
1 teáskanál curryszósz
1 ek mangó chutney
1 teáskanál kurkuma

50 ml olívaolaj
25 dkg csirkemellfilé
20 dkg kuszkusz
2 dl zöldségalaplé

Elkészítés:
A curryszószt, a mangó chutneyt, a kurkumát, a sót és az olívaolajat összekeverjük egy tálban. A húst kisebb kockákra vágjuk és hozzáadjuk a páchoz és legalább egy órára a hűtőbe tesszük. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A csirkekockákat nyársra húzzuk és egy tepsibe tesszük. Lefedjük alufóliával, így sütjük 30 percig, majd a fóliát levéve 200 Celsius-fokon 10 percig grillezzük.

A kuszkuszt egy tálba öntjük, ráöntjük a zöldségalaplevet és lefedjük, kb. 5 percig hagyjuk állni, majd villával fellazítjuk és a csirkével tálaljuk.

 

 

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.