Nátha ellen jó a mozgás

Ősszel-télen hajlamosak vagyunk a megfázásra, s a betegség negatívan hat sportteljesítményünkre is. A megfázás, influenza alaposan legyengíti a szervezetünket, és ilyenkor felmerül a kérdés: szabad-e betegen edzeni?

Először is vizsgáljuk meg gyakorlati oldalról a témát: ha náthásak vagyunk, folyik az orrunk vagy bedugult, akkor nehezebben tudunk levegőt venni, sőt, folyamatosan abba kell hagynunk azt a tevékenységet, amit épp végzünk, hogy elővehessük a papírzsebkendőnket. Ilyenkor kiesünk a ritmusból, és nem is tudunk a gyakorlat pontos kivitelezésre koncentrálni. Tovább romlik a helyzet olyankor, amikor torokgyulladásunk van. A fájdalom szintén elvonja a figyelmünket, és a légzésben is akadályt érzünk, ami a komfortérzetet jelentősen befolyásolja. Ha mindezekhez még köhögés is társul, akkor sok erőkifejtést igénylő gyakorlat szinte lehetetlenné válhat – hiszen a megfeszült test még nagyobb ingerenciát okoz.

Mindezek mellett az enyhe nátha, köhögés, torokfájás nem zárja ki az edzést, viszont erőteljesen megnehezítheti, így mindenkinek saját magának kell eldöntenie, hogy a testének nyugalomra van-e szüksége ilyenkor, vagy csökkentett tempójú edzéssel megmozgathatja magát.

Kikérhetjük erről akár az edzőnk véleményét is, hiszen lehet, hogy olyan edzéstervet tud összeállítani nekünk a problémás időszakra, amellyel nem romlik tovább az állapotunk, s mégis úgy érezhetjük, hogy formában maradtunk.

Futhatunk, sífuthatunk megfázva is – de csak mértékkel!

Szem előtt kell tartani, hogy a legyengült immunrendszer megbetegedéskor küzd a kórokozókkal, s ha a fizikai terhelést növeljük, akkor nem járulunk hozzá a gyógyuláshoz, sőt, egyre gyengébbnek fogjuk érezni magunkat. Ezért van az, hogy aki betegen súlyt emel, gyakran felkiált elkeseredve: „Miért nem tudok ma annyi tárcsát a rúdra tenni, mint tegnap? Miért nem megy?” Hát azért nem, mert a test ilyenkor a gyógyulást helyezi előtérbe, s nem az izommunkát!

„Ha valakinek akut betegsége van, akkor ne eddzen, és gyógyulás után fokozatosan építse fel az edzésmunkát! Influenza és súlyosabb vírusfertőzés után mindenképpen pihenjünk pár napot, s utána is tartsunk mértéket, figyeljünk a lépcsőzetes visszatérésre, nehogy szövődmények alakuljanak ki! – ajánlja dr. Csizmazia Péter. – Ha tüdőgyulladásunk van vagy hőemelkedésünk, lázunk, nyelési nehézségünk, ízületi fájdalmunk, akkor tilos sportolni, s olyankor inkább az ágynyugalomra koncentráljunk!”

A háziorvos hozzátette, hogy a mozgásnak rengeteg pozitív élettani hatása van, és ha valaki egészséges életmódot folytat, akkor minden téren ellenállóbb lesz a szervezete, és a téli vírusokat is könnyebben legyőzi.

Továbbmenve: a mozgás az egyik leghatásosabb eszköze annak, hogy távol tartsuk magunktól a betegségeket, hiszen aktivizálja az immunrendszert!

Hatására kitisztulnak a légutak, tápanyagot kapnak a szövetek, javul a keringésük, gyorsabban távozik a sejteknél lévő salakanyag, az antioxidánsszint növekszik, a fehérvérsejtek pedig aktívabban fognak működni. Sőt, a tüdőnk is tisztul az intenzív mozgás hatására.

Ha valaki rendszeresen mozog – legyen szó túrázásról, kerékpározásról vagy akár gyorsabb tempójú sétáról –, nagyobb eséllyel marad egészséges. Az őszi-téli megfázós időszakban tehát annak is ajánlott valamilyen edzésformát keresnie, aki egyébként jobban szeret a pamlagon heverni. Jól jön ilyenkor egy könnyű kardioedzés, kényelmes futás, kocogás, amit nem érzünk kényszernek, és akár barátainkkal is űzhetjük mint társas programot.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon

Videók

Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között
A kötélen egyensúlyozás csúcsa, amikor csak egy hiba választ el a biztos haláltól

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.