Százhúsz kilót fogyott a csokigyári dolgozó

Az új-zélandi Elle Goodall esélyei nem voltak túl jók: már 184 kilogrammot nyomott, amikor az orvos közölte vele, most már az életével játszik. Közben csokigyári dolgozóként volt kihívás bőven az életében.

Elle Goodall megcsinálta a „lehetetlent”: lefogyott, és most már féltávú Ironmaneken teljesít. A körzeti orvosa 2015-ben közölte vele, hogy befordult a halál célegyenesébe, és ha nem változtat az életmódján, tényleg nagyon kevés van már hátra neki. A húszas éveiben járó lányért nagyon aggódtak a szülei, szinte már siratták, ehhez képest ma féltávú Ironmanek (1.8 km úszás, 90 km kerékpározás, 21 km futás) céljában ünneplik – szintén sírva, csak már más előjellel.

„Arra gondoltam, ez így nem mehet tovább. Gyomorgyűrűt kaptam, plusz elkezdtem mozogni. Mivel gyerekként úsztam, kézenfekvő volt a triatlon.„

”Az egésznek az a lényege, hogy át tudod-e állítani az agyad. Hogy van-e bármi olyan fontos számodra, amiért nap mint nap meg tudod hozni az áldozatot. Nekem volt: életben maradni.”

Sok mozgás, egészséges táplálkozás, egy új életvitel és a dolgokhoz való teljesen más hozzáállás kellett ahhoz, hogy Elle változtatni tudjon. Ahogy ő fogalmaz, átprogramozott gondolkodásra volt szükség, meg kellett értenie, hogy a halál célegyenesébe önként fordult be, és ő az, aki képes onnan kinavigálni magát.

A csokigyárban dolgozó, ülőmunkát végző Elle gyerekkorában úszott, így kézenfekvő volt a triatlon. A döntését tettek követték, ma pedig boldog ember – 120 kiló mínuszban régi önmagához képest.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.