A gömbölyded Jodie Marsh fényűző élete

Testépítő, modell, valóságshow-hős és a bulvársajtónak rendre témát szolgáltató amerikai feminista, aki felszólalt a szexuális zaklatás ellen is – nem csak a tetoválásai miatt feltűnő jelenség.

Egyébként testépítő is.

Jodie Marshnak a Facebookon több mint egymillió, az Instagramon több mint 430 ezer követője van, és egyébként azért is testépítő, mert ebben a sportágban is kipróbálta magát. Ezért is kerülhet be sorozatunkba. Az angol hölgy esetében azonban sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak egyéb szereplései, s ahogy külseje, ezek is figyelemre méltóak.

 

View this post on Instagram

💋

A post shared by Jodie Marsh (@jodiemarshtv) on

 

A most 41 esztendős hölgy Brentwoodban született, testépítőként, modellként is jegyezhetjük, de beszélhetünk különböző médiaszerepléseiről is, amelyekből volt bőven emlékezetes. Bár Frank Lampard nem örülhet neki annyira.

Az egyik brit bulvárlapnak ugyanis arról számolt be 2004-ben, hogy intim viszonyt folytatott az angol válogatott korábbi középpályásával, aki hevesen tagadott, a lap ellen panaszt nyújtott be, amelyet elutasítottak. Az ügy végére azzal tettek pontot, hogy a viszony igaz, de nem volt közösülés, illetve a Marsh által említett, négy férfi részvételével tartott orgia sem történt meg.

Jodie Marsh pályafutása egyébként két évvel Lampard előtt indult, az akkor 24 esztendős lány szerepelt az Essex Wives című dokumentumsorozatban, amely eltúlozva, de bemutatta a környék gazdag nőinek fényűző életét. Mindez hozzájárult modellkarrierje kezdetéhez, a műsor után egyre több felkérést kapott.

Számos valóságshow-ban szerepelt, 2006-ban pedig a sztároknak rendezett Big Brotherben is ott volt, bemutatta lakását, edzett a kutyáival, tehetségkutatókban találkozhattunk vele, tökéletes alanya tehát a bulvársajtónak.

Sőt 2007-ben férjet is keresett egy valóságshow-ban, a házasság is megtörtént, bár a válás után elismerte, sosem volt valódi a szerelmük, a tévészereplés és az anyagi haszon miatt vállalta ezt is. Ekkor már túl volt egy váláson, 11 nap ismeretség után jegyezte el David Doyle, majd a férfi hűtlenségére hivatkozva vetett véget a kapcsolatnak, a sárdobálás pedig ismét bőven szolgáltatott témát a hírességekkel foglalkozó médiumoknak. Később egy Nina nevű fodrásszal is volt intim viszonya, míg a Twitteren Kirk Norcrosszal tett közzé intim fotókat, egyértelmű tehát, hogy Jodie Marsh egy pillanatra sem hagyja unatkozni rajongóit.

 

View this post on Instagram

Fitness inspo 💪🏼💪🏼💪🏼💪🏼

A post shared by Jodie Marsh (@jodiemarshtv) on

 

Önéletrajzi könyvet írt 2005-ben, s a tíz legnépszerűbb kiadvány közé is bekerült, illetve természetesen testépítéssel foglalkozó műsorban is szerepelt, amelyben végigkövették edzéseit, fejlődését, versenyeit, bár a jövőben vélhetően nem testépítőként emlékezünk rá.

„Gyerekként csak a szüleim támogattak, az egy nehéz időszak volt, ezért is vagyok boldog, hogy most ilyen sokan állnak mellettem – nyilatkozta a womenmakewaves.com oldalnak. – Modern kori feministának tartom magam, vallom, hogy a nők teljesen egyenlőek a férfiakkal, amit ők megtehetnek, azt nekünk is szabad. Fontos, hogy a szexuális zaklatásról is beszélhettem, ezzel is segítve a hasonló helyzetbe kerülő lányokat. Bizonyítani akartam, hogy nem lehet engem megalázni, eldobni, meg akartam mutatni, hogy erős vagyok. Az erős nők pedig tovább erősítik egymást!”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.