Áprilisban válogató a testépítő Eb-re

A Magyar Testépítő – és Fitneszszövetség nemrég tette közzé idei versenynaptár-tervezetét, amelyből kiderül, eseményekben gazdag év elé nézünk idén is. Lássuk, mire számítsunk 2020-ban!

Több rangos hazai és nemzetközi versenyt rendeznek 2020-ban a testépítő és fitnesz szakágban. Április első hétvégéjén Budapestre irányul a hazai rajongók figyelme, ekkor rendezik meg ugyanis a gyerek fitnesz Magyar Kupát és a felnőtt testépítő és fitnesz Magyar Kupát.

„Az esemény jelentősége abban rejlik, hogy egyben válogatóverseny is a májusban, Spanyolországban sorra kerülő felnőtt testépítő és fitnesz Európa-bajnokságra – kezdte Huber István, a honi szövetség elnöke. Ez azt jelenti, hogy ezen a hétvégén mindkét szakágban színpadra áll a hazai sportolók színe-java, ami jelentősen emeli a kupa színvonalát. A magyar fitneszválogatott a világ élvonalába tartozik, így ha valaki ellátogat a rendezvényre, nagy valószínűséggel olyan versenyzőket láthat a színpadon, akik a döntőbe is bekerülnek a kontinenstornán. Szerencsére bikini kategóriában, valamint Nyircsák József révén testépítésben is esélyesként indulunk az Eb-n.”

Ami az Európa-bajnokságot és a magyar esélyeket illeti, a szövetség elnöke leszögezte: legalább öt magyar versenyzőnek kell döntőbe jutnia, hogy megszerezhessék az első hat hely valamelyikét. A végső sorrend megjósolhatatlan, a siker nüanszokon múlik.

A jelenlegi tervezet szerint sűrű ősz elé nézünk, mivel több rangos verseny kapott helyet a naptárban. A szeptember végi, hazai rendezésű fitmodel Európa-bajnokságon kívül október közepén tartják a felnőtt fitnesz-vb-t, október végén Marosvásárhelyen a junior testépítő- és fitnesz-világbajnokságot, október-november fordulóján a rigai fitmodel-vb-t, majd – jelen állás szerint – november első felében a kínai Hszianban a sportág csúcseseményét, a testépítő vb-t.

„Egyelőre nem tudjuk, mi lesz az október 17–18-ra kiírt magyar bajnoksággal, mivel pont erre a hétvégére esik a felnőtt fitnesz-világbajnokság is, amelyet Kazahsztánban vagy Spanyolországban tartanak.

Ezért az országos bajnokságot valószínűleg áttesszük október első hétvégéjére, terveink szerint egy kelet-magyarországi városba visszük az eseményt. Ezzel az a szándékunk, hogy olyan országrészekben és régiókban népszerűsítsük a sportágat, amelyekben – főként a gyerekek körében – nem nagyon ismert.

A rendezvény rangját az adja, hogy válogatóverseny lesz a később megrendezendő gyermek- és felnőtt-világbajnokságra. Sűrű ősz elé nézünk, az egyszer biztos.”

Hogy a gyerekekről se feledkezzünk meg, legjobbjainkra két fontos nemzetközi megméretés vár, a júniusi, szerbiai fitnesz-világbajnokság és a november végi, pozsonyi Európa-bajnokság.

„Mivel a vébé számít a sportág csúcseseményének, a lehető legerősebb összetételű válogatottal veszünk részt rajta. A szövetség reméli, hogy nyolc magyar gyerek jut a döntőkbe, ám most még megjósolhatatlan, hogy végül az első vagy a hatodik helyen végeznek-e. A legnehezebb ellenfélnek Ukrajna, valamint az utóbbi időben egyre erősebb Mexikó ígérkezik, Szlovákiáról nem is beszélve. Egyelőre rejtély, mire lesz képes Oroszország és Mongólia, utóbbi – Mexikóval egyetemben – akár harminc főt is delegálhat az eseményre. Persze minket sem kell sajnálni, húsztagú kerettel vágunk neki a vébének. Ami pedig a csapatversenyt illeti, dobogón szeretnénk végezni.”

 

Kiemelkedő hazai és nemzetközi testépítő- és fitneszversenyek

2020. évi versenynaptár-tervezet – A Magyar Testépítő- és Fitneszszövetség a változás jogát fenntartja

Április 4. – gyerekfitnesz Magyar Kupa (Budapest)
Április 5. – testépítő és fitnesz Magyar Kupa (Budapest)
Április 5. – testépítő és fitnesz MEFOB (Budapest)
Május 6-10. – IFBB testépítő és fitnesz Európa-bajnokság (Santa Susanna, Spanyolország)
Június 19-21. – gyerekfitnesz-világbajnokság (Csacsak, Szerbia)

Szeptember 26-27. – Just Clear IFBB Diamond Cup (Akvárium Klub, Budapest)
Szeptember 26-28. – Just Clear IFBB fitmodel Európa-bajnokság (Akvárium Klub, Budapest)
Október 17-18. – testépítő és fitnesz magyar bajnokság (Budapest)
Október 17-18. – IFBB felnőtt fitnesz-világbajnokság (Kazahsztán vagy Spanyolország)
Október 23-26. – IFBB junior testépítő- és fitnesz-világbajnokság (Marosvásárhely, Románia)
Október 31.–november 2. – IFBB fitmodel-világbajnokság (Riga, Lettország)
November 4-9. – IFBB felnőtt testépítő-világbajnokság (Hszian, Kína)
November 20-23. – IFBB gyerekfitnesz Európa-bajnokság( Pozsony, Szlovákia)

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.