Fitbalance Szujó Zoltánnal

Trendi edzésformákat, sztárvendégeket és elképesztő gasztrokínálatot ígér az ország legnagyobb sport- és életmódfesztiválja, a Fitbalance. Október 13-án irány a Papp László Budapest Sportaréna!

Szinte felrobbantak a közösségi oldalak a tavalyi Fitbalance-t követően, olyan sokan osztották meg véleményüket a rendezvénnyel kapcsolatban. A szervezők összegyűjtötték a visszajelzéseket, amelyeket figyelembe véve idén új elemeket emeltek be az esemény programkínálatába.

Ennek eredményeként jelentős arculatváltáson esett át a több mint 10 éves múlttal rendelkező szabadidős multisportesemény. A fitnesz és az erősportok mellett a programkínálatban előtérbe kerültek a hagyományos sikersportágak és a szabadidősport. A szervezők hangsúlyozták, a rendezvény elsődleges célja, hogy ösztönözze a látogatókat az egészségesebb életmódra, és felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás fontosságára.

A szervezők elmondták, egy ilyen volumenű rendezvény szervezése hónapokat vesz igénybe. Alighogy véget ért a tavaszi Fitbalance, már el is kezdődtek a mostani esemény szervezési munkálatai.

Csaknem 8 ezer négyzetméteren minden az egészség körül forog, ekkora területet kialakítani és programokkal megtölteni fáradtságos munka.

Kiderült, a programok jelentős része végleges, amelyek közül az egyik legérdekesebbnek a „női zóna” ígérkezik, amelyen a test mellett a lélek is fontos szerephez jut. A zóna háziasszonya, Tatár Csilla gondoskodik az érdekes riportalanyokról és témákról.

Bár tavasszal Kovács Kokó István nagyon jól vezette a nagyszínpad programjait, a szerepkörre ezúttal jelentős sportszakmai múlttal rendelkező személyt kerestek. Így esett a választás az ismert televíziós sportriporterre, Szujó Zoltánra, aki a nagyszínpad házigazdája lesz. A televíziós szakember nemcsak a Formula–1-ben, hanem a színpadon is otthon van.

„Kosárlabdaedzőként végeztem, így nagyon fontosnak tartom a mindennapos testmozgást. Nemcsak beszélek róla, a családom aktív életet is él – rendszeresen biciklizünk, futunk, és nemrég elkezdtem a lányaimmal kajakozni. A boldogsághoz szerintem hozzátartozik az egészséges életmód is, a testünk egészsége kihat a lelkünkre. Nagyon szeretem az olyan sporteseményeket, mint a Fitbalance – nemrég egy éjszakai futóverseny házigazdája voltam, amelyen én is lefutottam a távot. Nem kizárt, hogy most is kedvet kapok egy kis mozgásra” – árulta el Szujó Zoltán.

Jóllehet tavasszal nagy sikert aratott az idén debütáló „női zóna”, a szervezők nemcsak a hölgyeket, hanem a férfiakat is várják az eseményre.

S bár a közönség nagy részét még mindig a nők teszik ki, egyre több férfi csatlakozik a Fitbalance edzéseihez.

A szervezők figyelnek arra, hogy a rendezvényen sok olyan edzésforma legyen jelen, amely vonzza a férfi látogatókat. Izgalmas programnak ígérkezik a HIIT vagy Spartan-edzés is.

A Fitbalance-on a kangoo-val is megismerkedhetnek

És ez még nem minden! Az esemény nagyszínpadán egymást váltják a sztáredzők, többek között Tatarek Rezső, Péntek Enikő, Rubint Réka és Schobert Norbert. A jó hangulatú edzések között az eseményre kilátogatók érdekes témákat felvonultató beszélgetéseken vehetnek részt, amelyeken élsportolók és olimpikonok lesznek jelen.

S ahogy közeledik a Fitbalance, egyre több csatornán lehet tájékozódni az eseménnyel kapcsolatban. Az érdeklődők köztéri reklámfelületeken, az elektronikus és a nyomtatott sajtóban találkozhatnak a rendezvény hirdetéseivel.

A rendezvényen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit az alábbi linken lehet megtenni: https://fitbalance.hu/bejelentkezes.

A Fitbalance Facebook- és Instagram-oldalán pedig naprakész információval várják a látogatókat.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.