A kutya is kíváncsi a futásra!

Blogszörfösünk megfázás miatt kihagyott néhány edzést, de így kicsit jobban elmélyedhetett az internet bugyraiban – rábukkant kutyás futásra, sőt immár videoblogos szereplőket is talált.

A hétvégi futást, sajnos, ki kellett hagynom, mert göthös lettem, a pados futást pedig nem nekem találták ki, képtelen voltam rávenni magam, hogy lemenjek az edzőterembe. A szabadidőmet az otthoni teendőimre fordítottam, és hát mit tagadjam, nagyon fura volt, hogy nem futottam egyik nap sem. Folyton az az érzésem támadt, hogy valami nem stimmel, elfelejtettem valami fontosat, aztán persze bevillant, hogy ja persze, „csak” a reggeli futás maradt el. Volt, hogy átvillant az agyamon: reggel ugyan nem mentem, na de majd délután – aztán rájöttem, hogy akkorra sem kell szabad időt találnom hozzá, ehetek nyugodtan, mert hát nem megyek. Szóval, állandó zavarban voltam a hétvégén, és természetesen alig várom, hogy nekiinduljak, mert nagyon hiányzott a megszokott mozgás.

Mivel most már rá kell fordulnom az Ultrabalaton-felkészülésre, ki kell találnom még a szabaddá tehető időpontot a hátralevő hetekre, hogy még egy futást beiktassak, mert a heti kettő az UB-hoz édeskevés.

Hat edzésem lesz egy héten, kíváncsi vagyok, hogyan tudom megoldani. De hát, teher alatt nő a pálma, jó lesz ez! Most legalábbis még ezt gondolom 🙂

 

LESI PROJECT (Facebook)

Lesi Zoltán futó, ultrafutó, tapasztalt canicrossversenyző a hétvégén megrendezett Run Dog téli versenyen vett rész kutyájával a Tököli Parkerdőben – ennek beszámolóját olvashatjátok.

Ahogy láttam, itt pörgősebb tempóban futják a kilométereket, mint kutya nélkül, és nagyszerű érzés lehet a kedvenccel futni, ketten átélni a verseny izgalmát.

 

ROADRUNNERDIARY.WORDPRESS.COM

Reninek már nincs sok ideje a versenyig, amire hihetetlen kitartással készül. A makacs bokafájására is megtalálta az ellenszert, szerencse, hogy ilyen találékony, és még épp időben kidolgozta a fájdalommentes futást!

 

CHICKENLEGS (YouTube)

A hagyományoktól eltérően ez nem egy blog, hanem vlog – és egy remek videosorozat aktuális részében Peti és Teréz felsorolja a futók tíz típusát, ráadásul be is mutatják ezeket.

Természetesen egyik-másik példában magamra ismertem, sőt a környezetemben lévőket is be tudtam sorolni. Vicces, hogy milyenek vagyunk 🙂

 

FUTAZAS.HU

Balca bejegyzésében olvasható, az idén hány helyen tervez külföldön versenyt futni, kedvcsinálónak képeket is láthattok. A honlapon sok nemzetközi versenyről olvashattok információkat, nézzétek meg, van miből választani!

 

A MAGAM ÚTJÁT FUTOM (Facebook)

A bejegyzésben egy remek futóterep útvonalleírását olvashatjuk, amelyet a szerző fotóval illusztrált.

 

SPORTORVOS.HU

Végül az immunvédelmet befolyásoló tényezőkről olvashatunk szakmai anyagot, amelyből kiderül, hogy a sportoláson kívül mivel tudjuk megtámogatni az egészségvédő rendszerünket!

 

MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?

Szívügyünk a futás

KREMLICZA LEVENTE

Az állóképességi sportok között az intenzív futás jár az egyik legnagyobb kardiovaszkuláris terheléssel, komolyan igénybe veszi a keringést és az immunrendszert is. Minél többet és minél intenzívebben futunk, annál nagyobb ez a terhelés, de az emberi test csodálatos gépezet, képes óriási igénybevételhez is alkalmazkodni. S amilyen csodálatos, olyan összetett is, így nehezebb pótalkatrészt szerezni hozzá, mint egy ötven köbcentis Simsonhoz, és itt a 13-as villáskulcs sem segít.

Nemcsak futóként, hanem bármilyen sportot űzve érdemes évente-félévente kardiológiai vizsgálaton megnézetni, minden rendben van-e, és időnként a teljes kivizsgálás sem árt vérvétellel egybekötve, így sok betegség megelőzhető, illetve időben észrevehető sok kezdeti probléma. Ha a hétköznapokban keringési, légzési panaszokat tapasztalunk, akkor is jó felkeresni az orvost – inkább menjünk egyszer feleslegesen, mint egyszer vigyenek minket későn. Megelőzésre a legjobb a sok pihenés és a megfelelő terhelés megválasztása. Ehhez segíthet egy teljesítménydiagnosztikai vizsgálat, amelynek révén a fizikai állapotunkról, állóképességünkről, sőt részben az egészségügyi állapotunkról is képet kaphatunk. Akár futóként, akár más sportágat űzve az egészségünk fontos, óvjuk a szívünket, hogy sokáig mozoghassunk még.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.