ULTRAFUTÁS – INTERJÚ

Az érzelmi futó: Vincze Zsófi

A Vincze Zsófival készült interjú címe azzal lenne teljes, ha hozzátennénk, hogy a kiváló ultra- és terepfutó érzelmi evő is – ez a részlet is szóba kerül a flow, a blog és az egészségügyi kérdések mellett.

Vincze Zsófi a runbabyrun.blog.hu blogírója, Ultra-Trail Hungray-győztes, Ultrabalaton-teljesítő, magyar válogatott terepfutó. A honi futók közössége ultrásként ismerte meg, az elmúlt egy évben azonban visszavett a hosszú távokból, hogy gyorsulni tudjon a rövidebbeken.

– Jelenleg a „kevesebb több” elve szerint futsz?
Egyrészt így van, de úgy is mondhatnám, hogy vissza a gyökerekhez: olyan gyorsan szerettem volna hosszú távokat futni, hogy nem tanultam meg az alapokat.

Most, hogy elértem néhány dolgot a futással, és bizonyítottam másoknak meg magamnak, hogy mi mindenre vagyok képes, szeretném megszerezni azt a háttértudást, amely magasabb szintre emeli a tudásomat.

Elkezdtem a sportedzői iskolát, ahova hétvégenként járok, úgyhogy mondhatni, nem unatkozom versenyek nélkül sem.

– Mi váltotta ki benned a változást? Besokalltál az ultrákból? Nem a táv hossza ad örömet, hanem inkább a jobb idő?
Az utolsó ultrám a Piros 85 volt, és azon a versenyen egyébként Tiricz Irén után – aki mögött beérni szerintem már félig győzelem – futottam be, és az eredményem egyben az örökranglista második helyét jelentette. Elmondhatjuk tehát, hogy sikeres verseny volt, de… Mégsem élveztem annyira. Ennek több oka lehetett, például az, hogy azt a fajta, november eleji időjárást nem annyira szeretem, vagy az, hogy már időben jóval előbbre tekintettem.

A verseny után megkönnyebbülést éreztem, tudatosan visszavettem a futásokból, mert családot szerettünk volna alapítani.

Nem árulok el titkot, hogy ez mindmáig nem sikerült, és talán sokaknak magyarázatot adhat arra, miért nem vállalok ultrát mostanában.

– A hosszú távú terveid között azért van még helye az ultrának?
Természetesen! Nagyon szeretnék például külföldön, terepen futni, s ha már elutazom, nem rövid távokban gondolkodom. Ez azonban várat magára, és ugyan nehéz belegondolni, de évek kérdése. Jelenleg ugyanis meddőségi kezelésekre járok, ami sokszor testileg-lelkileg megterhelő. Úgy vélem, mindennek megvan a maga helye és ideje – bár a mai világ erre biztat, szerintem nem kaphatunk meg mindent egyszerre.

– Az elmúlt hónapokban példaértékű őszinteséggel vállaltad fel nyilvánosan az egészségügyi problémáidat. Fordulnak hozzád azóta női sorstársak tanácsért?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy sokan mesélik el a saját történetüket, ami nagyon jólesik, mert megtisztelnek a bizalmukkal, másrészt erőt adnak nekem. Fontos tudnunk, hogy a futás nem old meg minden problémát, nekem talán ez kétezer-tizennyolc tanulsága és egyben a jövő kérdése. Az endometriózis, a meddőség és még számtalan betegség mindig tabutéma, ami még jobban megnehezíti a problémát. Én ezekről nyíltan beszélek, és remélem, a többi sorstársam is bátrabb lesz megnyílni, mert ennek köszönhetően egyrészt megismertetik a világgal, mekkora tömegeket érintenek a súlyos diagnózisok, másrészt segítenek a probléma feldolgozásában is. Csak egy példa: a múlt évben sikerült elérni, hogy olyannyira komolyan vegyék, hogy ez évtől adókedvezményt is igénybe lehet venni endometriózis esetén. Mi ez, ha nem a közösség ereje?

– A blogodon nyíltan írsz a futás lelki oldaláról is. Véleményed szerint ha valaki topformában van testileg, azonban lelkileg vagy fejben gyenge, miként lehet segíteni rajta?
Ezt nehezen tudom elképzelni, mert a topformához kell a koncentrációs készség is, amihez fejben is jelen kell lenni. A kérdés az, vajon miért nem érzi jól magát, ha testileg formában van. Lehetséges válasz például, hogy nem elégíti ki, amit csinál, nem találja meg a futásban a flow-t.

Szerintem fontosabb az, hogy valaki szeresse azt, amit csinál, minthogy jó legyen benne öröm nélkül – de ezt döntse el mindenki maga.

Nagyon érdekel a pszichológia és a szociológia, sokszor tudok kívülről látni dolgokat, illetve magamat is, hacsak nem vagyok éppen érzelmileg túlfűtött állapotban – mert akkor nem lehet reálisan látni. Tréninget nem alkalmazok, az önismeretben hiszek, illetve az önismeretre való törekvésben.

– Említetted, hogy edzőképzésre jársz. Mennyire vagy tudatos futó? Jelenleg tréner nélkül készülsz, korábban Lőrincz Olivér irányítása mellett futottál.
Most nem edzek semmire, de még így sem mondhatom, hogy a tudatosságot mellőzöm. Olivérrel egy évet edzettem, sokat tanultam tőle, és ezt a tudást is tovább szeretném fejleszteni, illetve, ahogyan említettem, az alapokat elsajátítani.

Mindig tudom, mit és miért csinálok, szeretek elemezni, és az edzéstervemet is magamnak állítottam össze egy idő után. Szívesen foglalkoznék ezzel a jövőben.

– Miként néz ki egy átlagos futóheted? Figyelsz a bemelegítésre, nyújtásra, keresztedzésekre?
Általában heti ötször futok egy óra körülieket. Törekszem nem aluledzeni magam, de a magas intenzitásokat legtöbbször kerülöm. A lelkemnek is sokat segítenek a reggeli futások, hiszen a hormonok miatt, amelyeket kapok, sokszor nem érzem jól magam. Próbálok minél többször terepre kerülni, ott érzem a legjobban magam, mert teljesen le tud kötni, amikor minden lépésre oda kell figyelni egy-egy nehéz ösvényen. Ezt a flow-t az utcai futásokon nagyon ritkán élem meg. Jelenleg legtöbbször olyan alacsony pulzussal futok, ami másoknak maga a bemelegítés lehet. Intenzív edzések előtt persze odafigyelek erre is. Nyújtani keveset szoktam, keresztedzésnek kerékpározni kezdtem el, de ezt még tanulom.

– A táplálkozásodban mennyire vagy tudatos? Mit teszel azért, hogy még jobb futóvá válhass?
A táplálkozástudomány számomra rendkívül izgalmas téma, és biztos vagyok benne, hogy amint lehetőségem nyílik rá, belekezdek a tanulásába. Bár tudatos vagyok, egyúttal érzelmi evő is. Szenvedélyesen szeretek enni, a szerencse az, hogy nem csokoládékat és csipszeket fogyasztok, hanem imádok magam főzni, és az a mániám, hogy megmutassam a férjemnek, hogyan lehet az egészséges étel finom is.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.