BLOGRA FUTOTTUNK Az idén győzött a hőség

Balatoni nyaralás futás nélkül? Néha nagyon nehéz nekiindulni, nem is mindig sikerül, de blogszörfösünk most is megtalálta azokat az igazán elszánt sporttársakat, akiket az augusztusi hőség sem rettentett el a tekintélyes kihívásoktól.

Nem szeretek és nem is tudok hőségben futni. Ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül, de sokakat nem zavar a kánikula, s ha épp délidőben tudják megoldani az edzést, akkor mennek. Irigylem őket (főleg azokat, akik megengedhetik maguknak, hogy félmeztelenül vagy egy szál topban izzadjanak a napon). Én egyrészt csak rémisztgetek mindenkit a rákvörös fejemmel, de ami problémásabb, hogy konkrétan úgy érzem edzés közben, hogy elájulhatok. Na, ez már súlyosabb indok arra, hogy ne induljak el futni hőségben. Így egyetlen lehetőségem van reggelente: ha legkésőbb fél hétig össze tudom magam szedni (minimum fél óra, kávéfőzéssel több), és el is tudok addig indulni, aznap futás van. Ha nem, akkor sajnos elmarad, mert este is tombol a hőség.

Így fordulhatott elő, hogy az idén először nem futottam a nyaralás alatt, pedig gondolatban sokszor nekiindultam, az útvonalat is megterveztem.

Az egyik ok az volt, hogy a futófelszerelést hiányosan vittem le (valamiért nagyobb hangsúlyt kapott a szandál- és fürdőruha-választék). Másrészt a reggel fél hat körüli készülődésemtől is meg akartam kímélni a családot, elvégre pihenni mentünk, én meg felvertem volna őket is ilyen korán. Azért bosszantott a dolog, és elgondolkodtam, ez valamilyen jelzés-e – mármint hogy hosszú évek óta először az idén kihagytam azt a futóélményt, hogy felfedezzem a környéket, s utána megmártózzak a hűsítő vízben. Mivel azóta is bánt, hogy ez az élmény kimaradt, inkább egyszerű szerencsétlenkedésnek könyvelem el magamban a történteket.

Legközelebb jobban odafigyelek a pakolásnál, mert nagy hiányérzetem van, hogy ebben az évben nem volt Balaton-parti futkosás…

RUNSMILEEAT.WORDPRESS.COM

Losonc Timi Szlovákiában versenyzett, és a kihívásról remek beszámolót is írt. A verseny neve Ultra Fatra, a táv 55 kilométer volt, 3600 méteres szintemelkedéssel. Timi imádta a verseny minden pillanatát: ezt a közeget és kihívást szereti igazán, s szokás szerint mosolyogva teljesítette 9:14:01 óra alatt. Szerencsére fotózott is, így a csodás képeken látni is lehet, milyen szép és nehéz terepen futott!

CHICKENLEGS

Kálmán Teréz ismét hasznos témának járt utána az Ensportnál: a talpsérülések elkerülése érdekében végzett vizsgálatról és esetleges probléma esetén a betét kiválasztásáról esik szó. Sok hasznos információval lesz gazdagabb, aki megnézi a videót!

NEMMARATONMAN.HU

Kisbaba mellett elég nehéz a futásokat megoldani, főleg úgy, hogy az imádat tárgya egyáltalán nem akar benne részt venni. Marcsinkó Péter azért kifejlesztett néhány szuperképességet, és ha csak tűző napon tud éppen futni, akkor ahhoz is alkalmazkodik!

 

MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?

Jóleső terepfutás esőben

Kremlicza Levente

A Korinthosz nyolcvan kilométeres távján futhatok, így mostanában az aszfaltos edzések kaptak főszerepet a felkészülés során, mondhatnám, így kissé elhanyagoltam a hazai terepet. Azért persze kimentem egy-egy körre az erdőbe, és összekötöttem a kellemeset a hasznossal, élesben teszteltem a Magyar Futósport Egyesülettel közösen létrehozott instant kihívást, a Sorrento-kört. A tizenhat kilométeres útvonal a Budai-hegyek egyik legszebb részén megy, érinti a Normafát, a névadó Sorrento-sziklákat, a Farkas-hegyi vitorlázórepülő-emlékművet. A táv elején elkapott a felhőszakadás, de miután elállt az eső, kifejezetten jó futás lett, elég jó tempót is tudtam menni. Hiányzott már a terep, volt olyan rész, amelyen hónapok óta nem jártam. Bár az útvonal viszonylag rövid, az ötszáznyolcvan méter pozitív szintemelkedés miatt mégsem túl könnyű, a háromórás szintidő viszont elég arra, hogy akár gyorsan túrázva is teljesíthető legyen. A GeoGo nevű webalkalmazással lehet hivatalosan teljesíteni, s a sikeres célba érést követően jár egy különleges, egyedi érem is.

 

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.