Beda Szabolcs nagy előzések utáni sikere

Nagy csatában védte meg bajnoki címét a Balaton Szupermaratonon Beda Szabolcs, hiszen klubtársa, Bódis Tamás és edzője, Szabó Gábor felváltva szorongatta a négy nap során. Ideje új pályacsúcs is lehet!

„Nem volt egyszerű, meg kellett küzdeni érte” – kezdte Beda Szabolcs, amikor gratuláltunk neki, és nemcsak a Spuri Balaton Szupermaraton megnyeréséhez, hanem ahhoz is, hogy a Spartathlon-győztes, 24 órás vb-ezüstérmes Bódis Tamást is megelőzte a négy nap során.

„Tavaly is sikerült nyernem, akkor azonban nem volt nagy mezőny, szinte csak végig kellett futnom – most viszont Bódis Tomi, illetve az edzőm és edzőtársam, Szabó Gábor is szorongatott, de Simonyi Balázs is a mezőny tagja volt – idézte fel a viadalt Beda Szabolcs, aki két tűz között futotta végig a versenyt: fél szemmel hol Bódis Tamásra, hol meg Szabó Gáborra figyelt. – Az első napon nagyjából harminc kilométerig együtt futottunk Tomival, aztán elkezdett leszakadni, innentől egyedül futottam a célig.

Gábor meglepően óvatosan kezdett, tíz perccel utánam érkezett a célba, Tomi viszont csak öttel, ezért azt gondoltam, vele lesz majd nagy meccs a folytatásban.

Másnapra bejött a rossz idő, ami nekem nagyon nem fekszik, viszont szerencsére a rajtra éppen elállt az eső, és a szél sem volt vészes. Picivel több mint harminc kilométert futottunk együtt, a második váltóhely után megint Tomi szakadt le, Gábor viszont jött tovább, még arra is maradt ereje, hogy az utolsó néhány kilométert megnyomja. A cél a szigligeti várnál volt, az emelkedőn valamennyit visszahoztam a lemaradásból, végül három másodpercet kaptam tőle, Tomi pedig körülbelül tíz percet tőlünk.”

Csupasport magazin: Fejjel mentünk a falnak

Milyen érzés kissé túlsúlyos hobbifocistaként kipróbálni az új olimpiai sportágat, a falmászást? Miért jó, ha van egy, de inkább több őrangyal? Hogy kellene elkerülni a tízméteres esést?

Erről, és persze sok minden egyéb szabadidős érdekességről írunk a Csupasport magazin első számában, amely március 10-én jelenik meg! A 100 oldalas magazinon kívül olvasóink kapnak egy 16 oldalas versenyeredményes mellékletet is.

Kétszereplősre itt még nem szűkült a verseny, hiszen a harmadik napon mindkét vetélytárs gyors tempóban kezdett, Beda Szabolcs viszont nem rohant utánuk, igyekezett tartani a saját tempóját, így végül Szabó Gábortól nem egészen nyolc, míg Bódis Tamástól körülbelül öt percet kapott – az utolsó napra is nyílt maradt tehát a küzdelem.

„Tomi ezúttal is kilőtt a rajtnál, el is engedtem, tudtam, hogy nagyon gyors lesz, én pedig Gáborral és egy váltócsapat tagjával futottam az első kilométereken – tért rá a negyedik nap eseményeire Beda Szabolcs. – Aztán egyik pillanatról a másikra Gábor leszakadt. A párom, akitől kaptam a frissítőt, mondta, hogy folyamatosan nő közöttünk a különbség, végül ki is állt, és feladta a versenyt. Előző nap nagyon jót futott, szerintem kicsit túl is vállalta magát, ez okozhatta a problémát. Tomi közben szépen haladt, öt percre is elhúzott tőlem – nagyjából megfelezte tehát a kettőnk közti különbséget, ezért nagyon kellett futnom, nem mertem visszavenni. Negyven kilométernél is nagyjából ennyi volt a különbség, de csak akkor nyugodtam meg, amikor az utolsó két kilométeren a Balaton-partra fordultunk, és még mindig négy-négy és fél perc fórom volt. Onnantól tudtam, hogy megvan az első hely.”

Beda Szabolcs hozzátette, Bódis Tamás indulásával együtt is a címvédés volt a célja. Először versenyeztek egymás ellen, és úgy gondolta, talán előny lehet neki, hogy nem egyben, hanem naponta 50 kilométerével kell teljesíteni a 200 kilométeres össztávot.

Beda Szabolcs remekelt – fotó: facebook

Egyébként a két futó jóban van egymással, a befutónál rögtön gratuláltak is a másiknak.

Beda Szabolcs ráadásul nemcsak legyőzte Bódis Tamást, és megvédte a címét, hanem pályacsúcsot is futott. Bár elsőre nem volt egyértelmű, hiszen Steib Péter 2012-ben 13:00:06 órás idővel teljesítette a távot, míg Beda ideje 13:02:08.

De!

„Utánanéztem az akkori versenykiírásnak, és 2012-ben 1.05 kilométerrel rövidebb volt a táv, ha pedig 1 kilométert nagyjából négy percnek veszünk, akkor az én javamra van két perc különbség. De mivel az utóbbi években is voltak apróbb változások a pálya vonalvezetésében és távjában, ezt inkább csak mint érdekesség említem meg – ha jól tudom, a szervezők sem tartanak nyilván hivatalos pályacsúcsot” – tette hozzá Beda Szabolcs.

 

Jól szerepeltek az esélyesek

Március 5. és március 8. között népes mezőny gyűlt össze négy napra a Balaton partján, írja a BSI hírlevele. Ott volt többek között Maráz Zsuzsanna, Lubics Szilvia, Bódis Tamás, Csécsei Zoltán, Bogár János.

Lubics Szilvia a Maratonfüred versenyszámban indult, és az első helyet szerezte meg. Elmondta, remek edzőverseny volt a március 21-i 100 kilométeres ultrafutó országos bajnokságra. A Szupermaraton abszolút esélyeseként indult Szabó Gábor (Gebre) és Beda Szabolcs is. Gábor feladni kényszerült a versenyt az utolsó napon. Beda Szabolcs mögött a második helyen Bódis Tamás végzett, a dobogó harmadik fokára Wolfgang Theisinger állhatott fel. Bódis Tamás párban is teljesítette a Balaton-kerülő versenyt: a Maráz Zsuzsával alkotott „szuperduó” nagy fölénnyel nyerte meg a férfi-női párosfutamot. Csécsei Zoltán magabiztosan futva nyerte meg a kétnapos versenyt.

nyitó kép: Beda Szabolcs egy felsőtárkányi versenyen – fotó: Berán Dániel (Heves Megyei Hírlap)

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.