Bulihangulat és plusz két tonna víz

Az Ultra Tisza-tó volt a koronavírus utáni időszak első nagy futóversenye, s bár az időjárás nem könnyítette meg a résztvevők és a szervezők dolgát, a közel 3500 résztvevő pozitív élményekkel távozhatott.

A koronavírus-járványt követő enyhítések egyik örömteli eredménye volt, hogy több korábbi versennyel ellentétben, az idei Ultra Tisza-tót nem kellett elhalasztani, így július első hétvégéjén megrendezhették a vírus utáni első igazán nagy futóversenyt – persze a szükséges korlátozások és óvintézkedések mellett.

„Nagyon nehéz hétvégén vagyunk túl – kezdte érdeklődésünkre Zelcsényi Miklós, az Ultra Tisza-tó főszervezője. – Ennek az elsődleges oka az időjárás, ami strandolásra, fürdésre, napozásra tökéletesen alkalmas volt, futás szempontjából azonban nem nevezhetjük teljesen ideálisnak. Ez meglátszott a versenyzők tempóján is, és hiába a korai rajt, a nap nagy részében melegben futottak, a tűző napon való futás pedig megterheli a szervezetet.”

„Ennek ellenére a mezőny legnagyobb része pozitívan állt a versenyhez, jó visszajelzéseket kaptunk, igazi, felszabadult bulihangulat jellemezte ezt a hétvégét. A frissítőpontokra szombaton és vasárnap is 300-300 kiló jeget vittünk, a vizeket pedig 6 fokosra hűtöttök, és így kaptak meg a résztvevők.”

Az idén már 126 kilométeres megméretést sorozatban harmadszor nyerte meg Csécsei Zoltán – ő a meleg ellenére is remek időt futott –, míg a nőknél Lubics Szilvia aratott magabiztos győzelmet. A 126 kilométer mellett idén már 65 kilométerre is lehetett nevezni, ami belépőnek tekinthető az ultrafutók világába, remek alkalom arra, hogy a résztvevők megismerkedjenek a maratonon túli távokkal, megtapasztalják a nehézségeket, a kihívásokat.

A szükséges óvintézkedések betartása mellett zajlott a verseny, így a rendezők maszkban dolgoztak, elmaradt a hagyományos tésztaparti, míg a viadal során ezúttal a szervezők nem tudták biztosítani a „szivacsos hűtést”, de ennek ellenére is remek volt a hangulat, érezhető volt, hogy az Ultra Tisza-tó az idei év első nagy futóversenye.

„A hőmérséklet növekedésével a feltételek is nehezebbé váltak, ami ránk is rótt plusz terheket, külön köszönet Tiszafürednek, a polgárőrségnek, több mint hetvenen segítették a kétszáz fős stábunkat, hogy a mintegy 3500 sportoló megfelelő körülmények között koncentrálhasson a feladatára – folytatta Zelcsényi Miklós. – A meleg miatt hatalmas mértékben fogyott a víz, így extra készletekre volt szükség, pedig alapvetően is sokat rendeltünk. Partnerünknek hála szombat délutánra plusz két tonna vizet tudtunk még biztosítani a futóknak, szerencsére egyik frissítőponton sem fogyott el a víz.”

Zelcsényi Miklós kiemelte, hogy a Tisza-tó továbbra is gyönyörű látványt nyújt a verseny alatt, és a most elkészült Poroszló és Tiszafüred közötti kerékpárút is kiváló minőségű, a tó mellett vezet végig, láthatjuk a nádast, a hidakat, a településeket, és egyébként immár a kerékpárosok is teljesen körbe tudják tekerni a tavat.

Ami pedig a folytatást illeti, Zelcsényi Miklós és csapata számára a Night Run Budapest a következő kihívás, az augusztus 1-én esedékes viadalra már folyamatosan fogynak a helyek, a versenyre 6, 9, és 21.1 kilométeren lehet nevezni, és a budai Várat, illetve a rakpartot is érinti az útvonal, amit kezdő futók is teljesíteni tudnak, nem mellesleg az éjszakai Budapest egy részén futhatnak végig.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.