Futás a végtelenbe – és tovább?

Néhány éve a hobbifutók hősei a maratonisták közül kerültek ki, ám ahogy változott a világ, úgy változtak a kihívásokkal kapcsolatos elvárások is: ma az ultratávok reneszánszát éljük – nézzük, hol futhatunk sokat.

Korábban az ultrafutás kevesek sportja volt, az átlagkocogó számára elképzelhetetlen volt a negyvenkét kilométer feletti teljesítés, hiszen már a maratonistákra is afféle szupermenként tekintettek.

Napjainkban viszont egyre több futó választja az ultratávok kihívását, de legyen bármennyire is népszerű, sok a tévhit és az információhiány a futás ezen ágával kapcsolatban, gyakran még a futók körében is.

Mi a helyzet ma?

Elméletileg ultratávnak nevezünk minden 42,2 kilométer feletti távot, de inkább az ötven kilométernél hosszabb futásokra használjuk ezt a kifejezést. Ugyanakkor még a félszáz kilométeres kihívásokat is csak belépőszintnek tekintik, ugyanakkor a határ már-már a csillagos ég, rendeznek huszonnégy, negyvennyolc órás versenyeket is. A klasszikus, sík terepes, körözős, továbbá a két helyszín között zajló események mellett megjelent a mezei, majd a terepfutó szakág is, utóbbiban több változat is.

Vannak ugyanis középhegyi, magashegyi, erdei, sivatagi terepultrák is, sőt még dzsungelben is rendeznek versenyeket, s ezeken belül is vannak megszokott távok, az ötven, száz kilométer mellett az ötven és száz mérföldes kihívások a leggyakoribbak.

Vannak híres, presztízsértékű versenyek, amelyeket teljesíteni komoly eredmény. Ilyen a dél-afrikai Comrades Marathon, a világ legrégebbi ultramaratoni versenye, s talán az egyik legnépszerűbb is, hiszen több mint tízezer futó indul rajta. A Spartathlon nevét pedig szinte mindenki hallotta már, az Athéntól Spártáig tartó 246 kilométeres megméretésnek jelentős sportértéke van. Hazai viszonylatban az UltraBalaton emelkedik ki, kicsivel több mint kétszázhúsz kilométeren kell megkerülni a magyar tengert. Hasonló léptékű, s egyben a Spartathlonra kvalifikációs lehetőséget is ad a Korinthosz 160, amely az egyetlen minősített száz mérföldes verseny idehaza. A tizenkét és huszonnégy órás kihívások között a Sárváron rendezett a legnépszerűbb.

A terepfutásban is vannak legendás versenyek, az Ultra-Trail du Mont Blanc a legismertebb, szokták a terepfutás olimpiájának is nevezni. A leghosszabb táv százhetven kilométer tízezer méter pozitív szintemelkedéssel, három országon át a Fehér Hegy körül. A tengerentúl a Western States Endurance Run a legrégebbi terepultra, amely százhatvan kilométeren át megy az Egyesült Államok nyugati partján. Ázsiában is találhatunk ilyen kihívást, az Ultra-Trail Mount Fuji az UTMB japán megfelelője, 153 kilométer, nyolcezer méter pozitív szintemelkedéssel és lélegzetelállító tájjal. A legkülönlegesebb mindenképpen a Tennessee államban rendezett Barkley Marathons, amely egy nemzeti park sűrű erdejében zajlik, jelzések, nagy frissítőpontok nélkül, sűrű bozóton át, úttalan utakon, és ebben a kihívásban százhatvan kilométer a leghosszabb táv, amelyet eddig mindössze tizenöt embernek sikerült teljesítenie.

Az extrém versenyek között a Death Valleyből induló Badwater 135, a Himalájában zajló The Hell Race, vagy a Bigfoot 200 lehet ismerős a hazai futóknak.

Magyarországon az Ultra-Trail Hungary a legnépszerűbb, de a Piros 85 s a rövidebb, de egyáltalán nem könnyebb Mátrabérc Trail is kedvelt a terepfutók körében. Van még néhány kihívás, amelyek nem kifejezetten futóversenyek, inkább teljesítménytúrák, de sokan futnak rajtuk: a Mátra 115, a Vadrózsa 160, illetve a legendás börzsönyi Kör, amely ráadásul amolyan instant kihívás, hiszen bármikor teljesíthető, ha valaki rendelkezik a kvalifikációhoz szükséges feltételekkel: 152 kilométert és 7100 méter szintemelkedést kell leküzdeniük az indulóknak a Börzsöny vadregényes hegyein-völgyein át.

Kihívásokban tehát nincs hiány, azok, akik úgy érzik, a negyvenkét kilométer számukra nem elég, bőséggel válogathatnak itthon és külföldön is a valóban nagy léptékű versenyek között.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Esős időjárásban is szárazon
Munkamániás volt, munkamániás lett
Bulihangulat és plusz két tonna víz
Nemcsak napozni lehet a parton, edzeni is
„Kellett a siker az önbizalmamnak”

Szponzorált tartalom

Vár rád a természet!
Most, hogy végre itt a túraszezon, és te is érzed, hogy nem szeretnéd a szabadidődet sem a négy fal közt, sem a városban tölteni, itt az ideje, hogy átnézd a túrázáshoz használt felszerelésedet, és esetleg beruházz néhány újabb darabra. (x)

Videók

Dekázás szélben, viharban a Szaharán át
Figyelem, ember a levegőben!
Ilyen kosarat még Jordan sem tud dobni!

Hegymászás

Kihívás profiknak: gyönyörű és veszélyes
Tényleg, milyen magas a Mount Everest?
Hetven éve új korszak kezdődött

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Jéghideg tavak, garantált felfrissülés
Karintiai kirándulás: irány a kemping!
A parazita tesz a távolságtartásra
Jaj, úgy élvezem én…!
Újra virágozhat a fitneszüzlet

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.