BLOGRA FUTOTTUNK Futók folyékony halmazállapotban

Nagy meleg, edzés, terepfutás – blogszörfösünk megszenvedte a kánikulát, azonban a szemlézős rovat állandó társszerzője még ennél is kegyetlenebb kihívás részese volt.

Az elmúlt hét végén két versennyel kapcsolatban özönlöttek a posztok és blogbejegyzések a világhálón, az egyik a Salomon Ultra-Trail Hungary (UTH) volt: hazánk egyik legnehezebb terepversenyén négy távon lehetett indulni. A másik kihívás az idén először megrendezett Nemzeti Futóverseny volt, amelyen öt és tíz kilométer jelentette a próbatételt. Az UTH kőkemény, szintemelkedésekkel teli kihívás, a másik inkább családi programnak is beillő sportolási lehetőség volt. A nagy terepversenyen indult Kremlicza Levente is, a Szentlászló Trailt teljesítette, ami 84 kilométernyi futást és 3100 méter pozitív szintemelkedést jelentett! A sok edzés, a felkészülés megtette a magáét, így jó eredménnyel sikerült végigmennie – óriási teljesítmény van tehát mögötte (bővebben a rovatában is olvashatnak minderről)!

Azt se feledjük, hogy immár brutál meleg volt, ez is nehezítette a futók helyzetét; akik nem versenyeztek, csupán edzettek a napokban, s nem reggel korán indultak neki, azokat igencsak tarkón vágta a hőség.

Természetesen én sem keltem hajnalban egyik nap sem, ezért minden edzés alatt félig elhaláloztam. A zuhany alatt ugyan magamhoz tértem, de még a hűsítést követően is ömlött rólam a víz vagy fél órán keresztül, s megittam mindent, amit otthon folyékony halmazállapotban találtam. Nem baj, vártuk már a meleget, úgyhogy ne panaszkodjunk, irány a természet, a jó levegő ilyenkor is!

Nézzük, milyen beszámolókat, blogokat lehetett a napokban olvasgatni:

 

HOSSZÚTÁVBLOG

A szerző rendkívül szórakoztató módon osztja meg a 112 kilométer szépségeit és nehézségeit, mindig rácsodálkozom, hogy lehet ennyit futni, ráadásul ilyen melegben… A beszámolóból megtudhatjuk, milyen hasznos tanácsa van azoknak, akik ennyit szeretnének futni, azaz mi annak az edzéstervnek a lényege, amivel ezt a szintet el lehet érni 🙂

 

FUTMINÁTOR

A szerző az UTH 112 kilométeres távján indult, de, sajnos a meleg olyan nem várt kimerülést okozott, hogy fel kellett adnia a versenyt. A beszámolóból kiderül, hogy mennyire élvezetes volt a verseny eleje, de aztán jött a fordulópont, amikor meg kellett hoznia a döntést: kiszállni, vagy egészséget kockáztatva küzdeni tovább…

 

FUTOLEPES.COM

Őry István legújabb videójában három fontos témára hívja fel a figyelmet, amivel hatékonyabbá válhat a futómozgás, illetve csökkenthető a sérülések kockázata. Azt hinné az ember, ezek olyan alapvető részletek, amelyeket minden futó tud, s lehet, hogy így is van, mégsem figyelünk rá.

Nekem – megkockáztatom – évek kellettek ahhoz, hogy a tartásom javuljon, de az aprónak tűnő részletek miatt az egész futómozgásom megváltozott.

 

FUTNIMENTEM.HU

Az egyik kedvelt szerzőmtől, Evetovics-Balla Hajnalkától két cikket is hoztam. Az egyik, amelyben rávilágít arra, hogy miért gyorsabbak a vékonyabb futók. Most már értem, miért szenvedek annyira, hogy gyorsabb lehessek :-))) A másik cikkben pedig az éjszakai futással kapcsolatosan kapunk tippeket: mire kell figyelni, hiszen a szervezetünk teljesen másként reagál a napnyugta után rendezett versenyen, mint nappal.

 

MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?

Szentlászló Trail 84: megrágott a hegy!

Kremlicza Levente

Múlt vasárnap futottam az egyik idei főversenyemet, az Ultra Trail Hungary 84 kilométeres távját. A felkészülés nehézkes volt, betegség, sérülés, idő- és alváshiány szólt közbe, szóval, jónak semmiképp nem nevezném. Vasárnap hajnali kettőkor rajtoltunk Szentendrén a Duna Korzóról, hogy megküzdjünk a 84 kilométeres útvonallal, amelyen még 3100 méter pozitív szintemelkedés is várt ránk. A start előtt ellenőrizték a kötelező felszerelésünket, ami fejlámpából, tartalék elemből, izolációs fóliából, dzsekiből, személyiből, és egy liter folyadék tárolására alkalmas ivózsákból vagy kulacsból állt. Szigorú szabályok vannak, de érthető, ekkora távnál, ilyen terepen nem lehet egyetlen kulaccsal nekimenni.

Körülbelül százötven futó indult az éjszakába apró szentjánosbogárként. Hűvös, de fülledt éjszaka fogadott minket, az első szakasz rögtön izmosabb rész, mégpedig húsz kilométer fel Dobogókőre. Néhány futótárssal haladtam eleinte, aztán már csak ketten mentünk (Csabával). Az első pár óra egy „majdnem eltévedést” leszámítva eseménytelen volt, a Bölcső-hegyre egész könnyedén felmásztunk, hamar leértünk Dömösre, aztán kezdődött el igazán a buli. Elkezdett fájni a fejem, az átizzadt pólóban sem volt kellemes futni, amikor is jöttek – a Vadállókövek. A legdurvább terep az útvonalon, köves, meredek emelkedő, hosszan. Valahogy feljutottunk, de a Lepencén lévő depópontig még volt hátra egy kellemes csalántenger, ami kilométeren át tartott, s néhol akkora volt, mint én (ez, mondjuk, nem olyan nagy dolog…). Odaérve gyors öltözés, pakolás után irány Pilisszentlászló felé, ott pedig kis paradicsomleves, majd a mindig gyönyörű Apátkúti-völgyön át Visegrádra. Ekkor már kezdett melegünk lenni, s mire a Fellegvárhoz vezető köves kaptatóhoz értünk, már tűzött ránk a nap. Korábban, a völgyben találkoztunk a 112-es táv első helyezettjével, Belus Tomival, beszéltünk egy kicsit, mondta, ő is nehezen viseli ezt a meleget, aztán félelmetes tempóval elporzott. Szenvedtünk felfelé, már 54 kilométer volt a lábunkban, a következő frissítőpont pedig még messze. A hullámzó, poros ösvény nem esett jól, valahol Visegrádnál elkezdett fájni a jobb lábszáram és lábfejem találkozása, s addigra már egyre rosszabb volt úgy futni, de legalább a fejem nem fájt már. Egyre lassultunk, de kitartóan haladtunk a Pap-rét felé – ott gyors frissítés, nyújtás, jég a hátamhoz, víz a fejemre, aztán indulás tovább.

Várt minket a pokol! A tűző napon lehetett 35 Celsius-fok is. Két nagy emelkedő volt még hátra – és húsz kilométer a távból. Jött egy lejtős szakasz, de lefelé jobban fájt futni, mint felfelé, szóval, sehogy sem volt jó. Elhúzott mellettünk a Visegrád Trail élmezőnye, mi csak vánszorogtunk, próbáltunk minél többet kocogni. Jött a forrás, a gyors csekkolás után elkezdtünk felfelé kúszni-mászni, mert itt mást nem lehet. Néhol a gyökerekbe kell kapaszkodni, hogy ne csússzunk vissza, meredek, nehéz emelkedő ez. Csaba lemaradt, utánam kiabált, menjek csak, ne várjak, és úgy döntöttem, jobb lesz mindkettőnknek a saját tempóban folytatni, így megindultam a Vöröskőre, hogy aztán a keskeny, kanyargó meredélyen, ahol nemcsak fájt minden lépés, de figyelni is kell, hová tesszük a lábunkat. Elengedtem egy csomó rövidebb távos futót, hadd haladjanak. Találkoztam ismerősökkel, töltöttem egy forrásnál vizet, aztán nekiveselkedtem a Nyerges-hegynek. Ez rosszabb, mint a Hétvályús, pedig ahogy írtam, az sem egyszerű. Közvetlenül mögöttem Takács Krisztián, Csipi fújtatott, ő sem volt már oda ezért a dzsungelmókáért.

A mászás felénél megálltam kicsit, nekidőltem egy fának, mire Csipi megszólalt, hogy most számháborúzok, vagy mi… Gyerünk szépen tovább! Igaza volt, nem várost, illetve erdőt nézni jöttem, meg amúgy is várt a sör. Végtelennek tűnő percek után vége lett az emelkedőnek, s jött a lefelé, de a boldogságom közel sem volt határtalan. Fájt ez már mindenhogy. A Skanzenig vezető, máskor nevetséges pár kilométer most felért egy maratonival a Szaharában. Mire odaértem, a vizem csak izzadtság formájában volt jelen. Felvettem egy közepes tempót, jött az utolsó földút, aztán már csak a lejtős aszfalt.

Hosszúnak tűnt a vége, nagyon hosszúnak.

Már mindenem fájt, a tüdőm levegőért könyörgött, a testem többi része vízért, sörért, ágyért. Eljött az utolsó csekkolás a Bükkös partján, majd valahonnan összeszedtem némi erőt, felszegtem a fejem, s beálltam újra a közepes tempójú futásra. A városba érve hatalmas hajrázás fogadott, nemcsak önkéntesek és futók, de turisták is biztattak minket. A végére egy sprint vagy valami hasonló. Nyomtam neki, ekkor már semmi sem fájt, elöntött az érzés: megcsináltam! A befutóidőm 11:48:34 óra lett, és miután a célidőm tizenegy-tizenkét óra között volt, elmondhatom, sikerült megvalósítani az álmom. Egyéves felkészülés ért be, egy éve érlelődő vágy teljesült. A majd’ tizenkét órában minden volt, öröm, kétségek, fájdalom, elszántság, elégedettség, mélypont, keserűség, boldogság. Az ultrafutás olyan, mint az élet, a terepultrázás talán még inkább. Egy-egy hosszútávnál érezzük azt, hogy igazán élünk. Fantasztikus verseny volt, köszönöm az önkénteseknek az áldozatos munkát, a szervezőknek a profi lebonyolítást, a barátoknak, ismerősöknek pedig a támogatást. Egyúttal pedig gratulálok mindenkinek, aki futott az UTH bármelyik távján.

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.