Magazinajánló

Futóversenyek: mire kell ennyit fizetnem?

A futóversenyek részvételi díjai sokszor nem fedezik a szervezők költségeit, akik ár-érték arányban így is remek feltételeket próbálnak biztosítani. Sok futó persze morog, amikor meglátja a nem mindig alacsony árakat.

Aki futásra adja a fejét, idővel jó eséllyel eljut arra a szintre, hogy versenyen is szeretné magát próbára tenni – írjuk az újságárusoknál kapható, 100 oldalas Futóversenyek 2019 magazinunkban. Nem feltétlenül azért, hogy az első helyekért legyen harcban, egyszerűen a teljesítés jóleső érzésére vágyik. A maratoni táv lefutása sokak álma, mások a triatlonversenyeken találják meg a számításukat, esetleg terepre indulnak. Bármit részesítsünk is előnyben, a nevezési díj láttán könnyen felvonhatjuk szemöldökünket. Pedig a hazai árak nemzetközi viszonylatban egyáltalán nem számítanak magasnak, egy prémiumversenyen való részvételért sok esetben a töredékét kell fizetni annak, mint amit Nyugat-Európában kérnek el a rajthoz állóktól.

Magyarország egyik legnépszerűbb futórendezvénye az Ultrabalaton, amelyet idén május 10. és 12. között rendeznek. Egyéniben, csapatban vagy kerékpárral is teljesíteni lehet, a nevezési díj a választott kategóriától függően 10 ezer és 40 ezer forint között alakul.

De vajon elegendő-e a befolyó összeg ahhoz, hogy fedezzen valamennyi rendezési költséget?

Maratoni árak külföldön

Akik már a sokadik maratonijukat teljesítették hazai pályán, könnyen érezhetik úgy, hogy próbára tennék magukat külföldön is. A versenyek regisztrációi szinte semmilyen tekintetben nem térnek el a Magyarországon megszokottól, interneten keresztül intézhetjük a nevezést, kifizethetjük a díjat és jelezhetjük, ha bármilyen extra szolgáltatást igénybe szeretnénk venni. Árak tekintetében legalább az itthon megszokott összegre, de sokszor a duplájára számítsunk. A pozsonyi maratonira (az idén április 6-7.) 13–19 ezer forint közötti áron nevezhetünk. A madridira (április 26–28.) 19–27 ezer, a bécsire (április 6-7.) 23–33 ezer, a prágaira (május 4-5.) 32–64 ezer, a berlinire (szeptember 29.) 40–70 ezer forint a nevezési díj. Ezen felül növelheti a kiadásainkat az utazás és a szállás költsége.

„Ha egy szóval kellene válaszolnom: nem – felelte érdeklődésünkre Zelcsényi Miklós, a Maratonman-versenysorozat főszervezője. – Egy Ultrabalaton szintű esemény költségvetése a százmillió forintot is elérheti, és a nevezési díjakból befolyó pénz ennek csak egy részét fedezi. Az útvonal engedélyeztetése, a nevezési rendszer üzemeltetése, az ügyfélszolgálat fenntartása, a parkolást segítő több száz munkatárs, a frissítőket szállító kamionok, az útvonalon elhelyezett több mint háromszáz mobilvécé bérlése, valamint az egyéb tételek miatt támogatók segítsége szükséges ahhoz, hogy a megszokott színvonalat biztosíthassuk az indulóinknak. A nevezési díj a felsoroltakon kívül tartalmazza a rajtcsomagot, benne prémium futópólóval, egy meghívót a tésztapartira, illetve a verseny ellenőrzőpontjainak minőségi frissítéseit géllel, energiaszelettel, izotóniás itallal. Nemzetközi versenyeken ezekért a szolgáltatásokért a két-háromszorosát kérik el az indulóktól, miközben a rendezési költségek hasonlóak.”

Hazánkban szinte minden hétvégére jut egy futóverseny, nem egyszerű feladat kiválasztani a megfelelőt. Nevezés előtt leginkább az ár-érték arányt érdemes vizsgálni.

Általánosságban kijelenthető, minél kedvezőbb az ár, annál szerényebb a költségvetés, amely adott esetben a szolgáltatások minőségének a kárára mehet.

A rajtcsomag tartalma és a frissítőpontok kínálata szűkösebb lehet, a rendezést az jelentheti, hogy a rajtnál megmondják, merre induljon a versenyző, és hol forduljon vissza. Üdítő kivételekkel természetesen bárhol találkozhatunk, éppen ezért fontos, hogy a nevezés előtt mindig tájékozódjunk arról, mit kapunk a pénzünkért. A spóroláshoz jó taktika lehet az is, ha már hónapokkal a verseny előtt regisztráljuk magunkat.

„A versenyeken elérhető sávos nevezéssel azoknak a futóknak biztosítunk kedvezményeket, akik hamar elkötelezik magukat. Minél később dönt valaki, annál nagyobb költséget jelent nekünk foglalkozni vele, annál több munkát igényel. Persze nem minden esetben van erre szükség, egy jól felfuttatott versenyre ugyanis percek alatt betelnek a helyek.”

Triatlon: Futóversenyek 2019 magazinunkban tettük egy röpke kitérőt is, Szliczki József beszél arról, hogy a nagyatádi eXtreMan versenyen milyen problémákkal kell megküzdeniük, hogyan frissíthetnek a versenyzők, miért nem akarnak a szállásfronton is harcba szállni. A nevezési díjakat sávossá tették – sokan ezt fokozatos drágulásnak fogják fel, pedig van más magyarázat.

Terepfutás: A 100 oldalas kiadványban megszólal Kimmel Péter, a Piros 85 főszervezője is. A versenyen üzemanyagra költenek sokat, hiszen húsz autó segíti a szervezést. Kitaláltak egy jó megoldást arra is, mi legyen azzal a nevezővel, aki már befizette a pénzt, mégsem tud elindulni – összehozzák valakivel a várólistáról, és ők elintézik egymás között az anyagiakat.

 

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.