Ingyenes edzéstervek profiktól

Az elmúlt hetekben gyakran találkozhattak Lőrincz Olivér szakmai cikkeivel a honlapunkon. A versenyfelkészítéssel foglalkozó szakember csapata most még szélesebbre tárja a szabadidős sportolás kapuját.

Lőrincz Olivér neve fogalom az ultrafutás világában, azért is, mert olyan hosszútávfutókkal foglalkozott, illetve foglalkozik, akik az évek során hét Spartathlon-győzelmet arattak (közöttük van Maráz Zsuzsanna és Lubics Szilvia), továbbá a korábbi huszonnégy órás világbajnok, az Amerikában élő Nagy Katalin is az irányítása mellett készült, manapság pedig a terepultrák versenyein remekül szereplő, Csillag Eszter is a szakember felkészítése mellett ér el jelentős sikereket.

Most azonban a koronavírus-járvány miatt sokkal többen elkezdhetnek mozogni, futni, tudatos edzésterv szerint készülni az edző és a vele együtt dolgozó team irányítása mellett. A Csupasport olvasói az elmúlt hetekben gyakran találkozhattak Lőrincz Olivér szakmai cikkeivel a honlapunkon, ám most az edzéstervezéssel, versenyfelkészítéssel foglalkozó csapat még szélesebbre tárja a szabadidős sportolás kapuját.

Lőrincz Olivér a kezdeményezésük apropóján elmondta, pontosan tudják, hogy a koronavírus-járvány hatalmas terhet ró a sportolókra és a családjukra egyaránt, és ebben a nehéz időszakban a maguk lehetőségeivel segíteni szeretnének a hobbisportolóknak.

Ingyenes, úgynevezett fenntartó edzésterveket biztosítanak a futóknak, a legnépszerűbb közösségi oldalon a szakmai kérdésekre fókuszáló csoportot indítanak, mégpedig #fittmaradok néven, és ami amolyan bónusz a futás iránt érdeklődőknek, online élő konzultáció lehetőségét is biztosítják.

„Nálunk alapvetés, hogy az edző és a sportoló között legyen személyes kapcsolat, ezért is hangoztatjuk, hogy nem edzéstervet írunk, hanem edzők vagyunk. Ám most, a különleges helyzetre való tekintettel kivételt teszünk és az egy az egyben kommunikáció nélküli, ingyenes edzéstervet ajánlunk fel azoknak a szabadidős sportolóknak, akik erre igényt tartanak, illetve gondolunk azokra is, akik otthon dolgoznak, de szeretnének egy kis pluszidőt szánni magukra, a mozgásra, s akik úgy gondolják, a kezdeményezésünk révén elindulhatnak egy új úton.”

Fókuszban a lakásedzés
Sok cikk születik mostanában arról, hogy sportolhatunk négy fal között – nos, Simon Máté funkcionális edző tizenegy hetet felölelő videósorozatának összes felvétele is ingyenesen hozzáférhetővé válik azok számára, akik a kezdeményezésbe belevágnak. A videosorozat otthon végezhető, mobilizáló, minimál eszközigényes, nyújtó és sérülésmegelőző gyakorlatot tartalmaz. A programban részt vevő sportolók a regisztrációt követően heti két alkalommal e-mailben kapnak hozzáférést az elérhető videóhoz.

Meglehetősen széles futóréteghez szól tehát a rendhagyó kezdeményezés, hiszen a rendszeresen futóktól kezdve azok is tervet, iránymutatást kaphatnak, akik csak most kezdenének kocogni. A Plandurance edzői egyéni intenzitásprofil (pulzus/tempó) alapján készítenek az elkövetkező tizenkét hétre edzésterveket, mégpedig a következő „kategóriában”: eddig nem futottam, de most elindulok; öt kilométeres versenyre készültem; tíz kilométeres versenyre készültem; félmaratonit futnék; harminc vagy negyvenkét kilométert győznék le; ultraversenyre edzettem; harminc kilométer alatti vagy feletti terepverseny az álmom.

Ami fontos, hogy a Plandurance előfizetéses csomagjaival ellentétben az ingyenes edzéstervek nem tartalmaznak edzői konzultációt, kontrollt, nem a fejlődést, csupán a megszerzett edzettség fenntartását és az immunrendszer sport általi szinten tartását, megerősítését célozzák.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.