Kipchoge saját márkás cipője az Alphafly

A világrekorder kenyai olimpiai bajnok szintet lépett az egyik vezető sportszergyártó cégnél, amellyel hazája hírnevét is öregbítheti, közben pedig címvédésre készül Tokióban.

Michael Jordan, Cristiano Ronaldo. Előbbi legendás kosaras volt, utóbbi ötszörös aranylabdás futballista, a sportáguk tehát nem azonos, ám a tény összeköti őket, hogy mindkettejüknek van saját márkás terméke a „pipás” cégnél. A napokban ugyanez a megtiszteltetés érte a világ leggyorsabb maratoni futóját, a kenyai Eliud Kipchogét.

Cipőket és más futóruházatot is találunk a 36 esztendős atléta nevével fémjelzett termékek között, ezt a vonulatot Kipchoge atlétikai eredményei ihlették. Emellett utalnak a világcsúcstartó kenyai gyökereire és mottójára: „No human is limited”, vagyis az embernek nincsenek korlátai. A hitelesített pályán 2:01:39-es időeredményt elérő, 2019-ben, Bécsben mesterséges körülmények között, negyven világklasszis iramfutóval megtámogatva egyedülálló, 1:59:40-es maratonit produkáló versenyző sokat köszönhet a lábbelik technikai innovációjának. A fejlesztésekkel nem lassító Nike cég Kipchoge népszerűségét kihasználva szeretne mindenkit inspirálni a futásra – no meg persze olyan portékával kirukkolni, amelyet szívesen megvásárolnak csábító neve miatt.

„Hosszú idő telt el azóta, hogy elkezdtem futni, s bár a futásaim megváltoztak, mindig ugyanazt az örömöt tapasztaltam. Hihetetlenül büszke vagyok, hogy éjjel-nappal képviselem Kenyát, és immár a világ minden táján viselhetik az emberek hazám zászlaját – így válhatnak eggyé” – mondta Kipchoge megtámogatva a kampányt.

Az Alphafly nevű cipő oldalán, hátsó részén és a fűzőknél a kenyai lobogó színei tűnnek fel, és az egyik fél cipőben az EK monogramot, a másikban az 1:59:40-es időeredményt fedezhetjük fel.

Más kérdés, hogy Kipchoge aktuális helyzete volt már kedvezőbb, mivel a nagy érdeklődéssel várt tavalyi londoni maratonin némi meglepetésre csak a nyolcadik helyen ért célba, ami arra utalhat, hogy a koronavírus-járvány következtében nem tudta (vagy nem is akarta) elvégezni azt az edzésmunkát, ami a nagy célok eléréséhez segítheti. Ráadásul nem mérkőzött meg a sérülése miatt visszalépő nagy ellenféllel, az etióp Kenenisa Bekelével, akinek egyéni legjobbja a klasszikus távon mindössze két másodperccel gyengébb Kipchoge hivatalos csúcsánál.

 

Eliud Kipchoge (fehérben) 2019-ben Bécsben futott két órán belüli maratonit

 

A nagy célok kapcsán érdemes megemlíteni, hogy Kipchoge a maratoni versenyszám címvédője az ötkarikás játékokon, Rióban győzedelmeskedett, és még tavaly szeptemberben arról beszélt, hogy reményei szerint részt vesz a 2021-re halasztott tokiói olimpián. Ezenkívül arról sem tett le, hogy valódi versenykörülmények között fusson két órán belüli maratonit – az lenne csak az igazán nagy durranás!

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.