Kisorsoltuk futókihívásunk fődíjait!

Eljött az utolsó sorsolás ideje: a havi nyeremények után ezúttal értékes fődíjaink találtak gazdára azok között, akik teljesítették a Csupasport 2019-es nagy futókihívását.

Májustól december végéig tartott játékunk: a „feladat” az volt, hogy aki képesnek érzi magát, fusson le nyolc hónap alatt 500 kilométert. Akadt olyan sportoló, aki egy-két hét alatt teljesíteni tudta a kihívást, és persze olyan is, aki az utolsó pillanatokban jelentkezett, hogy befejezte.

Köszönjük mindenkinek, aki velünk játszott, és örülünk, hogy sokan sportoltak – volt olyan is, akinek az 500 kilométeres kihívás jelentett motivációt a futásra.

A célunk, hogy 2020-ban is sportolásra buzdíthassuk olvasóinkat, akár több kihívással is – elöljáróban csak annyit, hogy aki ezekben a hetekben magyar pályára megy síelni, készítsen magáról egy-két jó fotót is.

Na de nézzük, kik nyerték meg a fődíjakat.

  • 1 db éves „bérlet” a BSI összes eseményére (érvényes 2020. január 1.–2020. december 31-ig): Merl Zsolt (Budapest)
  • 2 db féléves „bérlet” a BSI eseményeire két választható időszakban: 2020. január 1.–június 30. között vagy 2020. június 1.–december 1. között: Magyar István (Madocsa) és Asztalosné Somogyi Katalin (Lepsény)
  • wellnesshétvége – Hotel Caramell Bükfürdő 3 nap/2 éjszaka 2 fő részére félpanzióval: Györgyi Gábor (Budakalász)
  • 50 ezer Ft értékű Kalifa-ajándékcsomag: Balogh Edit (Nagykálló)

Gratulálunk nyerteseinknek, és természetesen gratulálunk valamennyi sportoló olvasónknak is!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság
Hallucinált, és dekoncentrált volt, de teljesítette a kitűzött célját
Megvédte a címét, 41 óráig volt a pályán, a legendás versenyről viszont lemondott
Félre a túracipővel, bakanccsal: túrázás mezítláb

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.