Lubics Szilvia gyönyörű karácsonyi díszei

Győzelem a floridai Keys 100-on, fantasztikus teljesítés a sivatagi Atacama Crossingon, megyei Prima-díj, azaz megannyi szép emlék aranyozza be Lubics Szilvia karácsonyát – és 2019 az óévnél is izgalmasabb lehet.

Feldíszítünk egy karácsonyfát?

Persze, szívesen, habár nálunk Gyuri, a férjem a karácsonyfa-díszítés mestere, én a főzésért felelek – mondta Magyarország és a világ egyik legjobb ultrafutója, a Nagykanizsán élő fogorvosnő, Lubics Szilvia, akivel az év legszebb ünnepét megelőző órákban beszélgettünk a 2018-as eredményekről és a 2019-es tervekről.

Ez a mostani, itt, a Csupasporton, amolyan képzeletbeli karácsonyfa lesz, a díszei pedig az év emlékei.

Ó, értem! Akkor nagyon remélem, sőt tudom is, hogy szép lesz.

Nézzük az első emlékgömböt: flamingók vannak benne.

Nos, ez a dísz nagyon sokat jelent nekem, hiszen az év legemlékezetesebb versenyére, az Atacama-sivatagban megtett egyhetes fantasztikus élményt adó futásomra emlékeztet.

Örök életre szóló élmény, mert ezen a boldogságfutáson rádöbbentem, hogy egyedül, segítség nélkül is képes vagyok nagyot teljesíteni, s kiderült az is, mennyire tudok örülni a hétköznapokban oly természetes dolgoknak, vagyis egy almának, a ropogósra sült zsemlének, vagy egy jó illatnak. Persze velem van ezernyi más emlékkép is, így azoké a futótársaké, akik a sivatagban velem együtt teljesítették a távokat, vagy az apró, önfeledt gesztusoké, amelyekkel megajándékoztuk egymást. És persze a flamingók! Gyönyörű volt látni ezeket a madarakat a chilei sósivatag lagúnáiban. Karácsonyi ajándékként az asszisztensemtől is flamingó hűtőmágnest kaptam az Atacama Crossing emlékére.

Következik egy motívum hullámzó tengerrel, szélben hajladozó pálmafákkal, hidakkal és szigetekkel.

A floridai Keys 100 verseny. Májusban úgy utaztam ki Amerikába erre a száz mérföldes futásra, hogy milyen jó lesz gondtalanul, lazán teljesíteni, és a végén megnyertem. Klassz emlék ez is.

Itt van egy másik dísz, amelyben aprócska sütemények vannak. Mit jelképezhetnek?

A fiaimat és a barátnőket. A srácok ugyanis elvégeztek egy macaronsütő-tanfolyamot, és ezeket az apró süteményeket készítik majd el szentestére. Nagyon várom már, hogy megkóstolhassam.

Nicsak, másik három apróság: kutyusok.

Marcipán, Mangó és Maszat. Marcipán már régóta a leghűségesebb kísérőm az edzéseken, míg a másik vizslám, a fiatal Mangó is maratonista lett, ugyanis tél elején végigfutotta velem a Vulkán-teljesítménytúra útvonalát a Börzsönyben. A picurka terrier, Maszat pedig a leglelkesebb futó, de ő csak a rövidebb távokra kísérhetett el.

Hopp, megint sivatagot formázó dísz bukkant elő, sőt mindjárt kettő. Csak nem?!

De… Megyek jövőre is. Az áprilisi, kétszázötven kilométeres, hat szakaszból álló namíbiai sivatagban zajló Namib Race-re már regisztráltam, de a teljes nevezési procedúra még hátravan. Kicsit várok még, érlelem magamban ezt az újabb sivatagi kihívást, de azt is megsúghatom, hogy a lelkem mélyén valójában már eldöntöttem, hogy megyek. A másik nagy verseny pedig… Hát ez titokféle, ugyanis az Ultra Góbinak csak a körvonalait látom, ezt a nagy futást még Gyurival is alaposan át kell beszélnem, úgyhogy remélem, hogy ebben a díszben ez a kihívás még elmosódott kép csupán.

Valóban homályos a kép, viszont a másikban tűélesen látszik, hogyan hullámzik a Balaton. Ez is izgalmasnak tűnik: jövőre ismét megkerüli a magyar tengert?

Meg bizony! Ám most nem egy szuszra, hanem négy részletben futom le a több mint kétszáz kilométert. Márciusban ugyanis elindulok a Spuri Balaton szupermaratonin.

Azt beszéltük meg az edzőmmel, Lőrincz Olivérrel, hogy ez a futás legyen a ráhangolás a namíbiai sivatagi versenyre, hiszen itt, a balatoni Spuri szupermaratonin is több részletben kell hosszabb távot teljesíteni.

A következőben dombok, mezők, szőlőskertek vannak. Ez magyar terep, ugye?

Szekszárdi! Márkus István versenye, a Bodri trail. Ott lesz a helyem február végén a kicsivel több mint negyven kilométeres táv rajtjában. Nagyon szeretem „Öcsi” versenyeit, úgyhogy ezt is nagyon várom már.

Jön egy hangulatos kép napkeltével és az úton néhány futóval…

A srácok, akikkel hajnalban futunk együtt, akkor, amikor még mindenki alszik.

Szilveszterkor is lesz majd egy nagy futás, ugyanis az év utolsó napján én mindig úgy „bulizok”, hogy lefutok egy maratonit.

Itt az utolsó gömb… Milyen sokan vannak benne!

A családom. A fiaim, a férjem, a szüleim, a testvérem, a kisfia. Benne kell lenniük ebben a gömbben a barátaimnak, továbbá azoknak, akik fontosak nekem, akik segítenek az utamat járni, és azoknak, akiknek megpróbálok én is segíteni. Ez a legfontosabb és legszebb helyre tett díszem idén karácsonykor is.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.