Mindegy, csak ultra legyen

Kele Attila neve az ultrafutók körében is ismerős, hiszen Lubics Szilvia rendszeres edzőtársa négyszeres Ultrabalaton-teljesítő – de nemcsak a futásban vonzódik az ultratávok iránt, hanem az evezésben is.

Különleges verseny, különleges emberekkel: 2019. június 17–18-án kerül megrendezésre az első Ultra Rába SUP teljesítménytúra, amelyen a résztvevőknek nem kevesebb mint 161 kilométert kell SUP-deszkán evezve megtenni a Rába folyón a Magyarlaki gáttól Várkeszőig. A Vidra Vizitúrák szervezője 23 éve foglalkozik evezős túravezetéssel, és a családjával együtt rendszeresen kalauzol turistákat a Hévízi-patakon, a Murán vagy a Rábán. 2015-ben egyedül nekivágott, és egyben leevezte a Rába teljes magyarországi szakaszát, azóta pedig minden évben megrendezi az Ultra Rába nevű teljesítménytúrát, amelynek rajta kívül már 18 teljesítője van. Az idén pedig nem kisebb kihívásra vállalkozott, mint hogy első alkalommal SUP-pal fogja leevezni a távot.

Idill a folyón: Attila és egyik kutyája, Léna a SUP-on

„Elég nagy vakmerőségnek tűnik ahhoz, hogy megcsináljuk. Ez az esztendő a teszt éve lesz, emiatt külön napon rendezik meg, kitérve a már klasszikusnak nevezhető kajakos-kenus változat elől. Az idei tapasztalatok határozzák meg, jövőre hogyan folytatjuk a kihívást: maradnak-e külön a SUP-osok, vagy közösen indulnak a többiekkel, illetve meg lehet-e célozni a teljes, 225 kilométeres távot, vagy marad a 161 kilométer? Száz mérföldet még nem eveztem egyben SUP-deszkán sem a Rábán, sem máshol. Kajakkal és kenuval vannak kettőszáz kilométer feletti evezéseim, így azért el tudom képzelni, milyen lesz állva a SUP-on.”

Az egész család egy hajóban evez
„Én már gyerekként is szerettem volna evezni, de akkoriban csak néhányszor valósult meg. Túrakenuval kezdtem, majd megismertem a vadvízi és a tengeri kajakot, később pedig raftingoltam, de a SUP is nagyon kedves nekem, mindegyiket szeretem. Nálunk az egész család ilyen, feleségem, Detti és a fiaink is minden hajótípusban eveznek. Sőt, a fiúk előbb tudtak vadvízen kajakozni, mint írni.”

A túrán indulók személyes meghívás alapján vehetnek részt a programon, nevezés esetén szigorú feltételeknek kell megfelelni. A kellő állóképesség nélkülözhetetlen egy ekkora terheléssel járó kihívás teljesítéséhez. A főszervező elmondta, hogy a Rába jellege miatt sok beborult fára, éles kanyarokra, szűk helyekre, könnyű vadvizes részekre is készülni kell.

„Aki elindul, tutira elfárad. Alacsony vízállás esetén leér a deszka alján található szkeg, kicsi szkeggel viszont nagyon fárasztó hosszú távon az iránytartás. Az éjszakai szakasz a sötétség miatt mentálisan lesz megterhelő, folyamatosan figyelni és tervezni kell a vonalat. Nehéz túra lesz.”

Gyógytornáról az ultrákig

„Nem születtem sportos családba, általános iskolás koromban gerincferdülés miatt gyógyúszásra kellett járnom. Hat éve a feleségem, Detti ösztönzésére kezdtem futni. Gondoltam, ha neki jó, akkor nekem is jó lesz. A vadvízi kajakban már éreztem, hogy nincs olyan kondícióm, mint régen. A futás meg egyszerű, csak kell egy pár cipő, nincs időhöz és helyhez kötve. Gyors nem voltam, de a hosszabb távokat egész jól bírtam, és a távok észrevétlenül növekedtek. A futás elkezdése után másfél évvel Székely Peti barátommal párban futottunk Ultrabalatont, az volt az első ultránk. Bár így utólag azt gondolom, még korai volt, de nagy élményt adott – elindított minket ezen az úton, itt ragadtunk mindketten. Az idei volt a negyedik egyéni Ultrabalatonom, amelyen igazán különleges érzés volt Petivel egyszerre célba érni.”

A Dél-Zala Dombjai Ultra Trail instant teljesítménytúrának is Attila a főszervezője, aki a családja, a futás és az evezés mellett a négy kutyájával tölti legszívesebben a szabadidejét – bár elmondása szerint nagyon könnyű és boldog élete van, hiszen a munkája a hobbija, így neki nem létezik szürke hétköznap.

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.