BOGI BLOGJA Ne fuss, ne triggerelj, ne takkerolj!

Pihenőnap a futásban – Bogi szerint számtalan módon el lehet ütni az időt akkor is, amikor éppen nincs edzés, ugyanakkor a szomszédokra is tekintettel kell lenni, ha netán a takarítást választanánk.

Szerda délben elindulni, na még mit nem! Tudom, sokak szemében a pihenőnap értelmezhetetlen, és nem szerepel a szellemi szótárukban, de az egyszeri, halandó futónak jót tud tenni heti egy (két-három-négy) nap pihenő. Nyilván akkor nem zuhog az eső, nincs árnyékban negyven Celsius-fok, de ez most részletkérdés.

Milyen hasznos dolgot tudunk mégis csinálni a szent, futás nélküli napon?

Semmit!

Köszönjük a figyelmet, ezzel vége is a cikknek.

Jó, még jöjjön pár tipp, csak a miheztartás végett.

Szőrtelenítés: amíg télen a hosszú cicanaci jótékonyan elfedi a végtagszőrzetet, nyáron már valahogy meg kellene oldani, hogy a publikum ne nézzen minket előembernek.

Trükknek még ott van a kompressziós szár, amelyet én is jó néhányszor bevetettem, nem azért, mert szükség volt rá, csak nem akartam vizuális környezetszennyezést okozni.

Illetve, a futás előtt a félhomályban történő gyeptelenítés sem az igazi, mert a végén nemcsak a fürdőből lesz mészárszék, hanem futás alatt is eleredhet lábunk vére, külön fincsi, amikor a sós izzadság elkezd folyni a sérült területen… Szóval, délután neki lehet esni borotvával, epilátorral, csipesszel, kozmetikussal.

Kispéntek: irgalmatlanul másnaposan futni nem a legnagyobb fless, így a pihinapot érdemes akkorra időzíteni a haverokkal, amikor másnap úgysem futsz, így lesz időnk szenvedni. (Kivéve, akiknek nincsenek barátai…)

Akkor, mondjuk, összedobni egy émelyítően nehéz kaját, hogy a másnapot az emésztésnek szentelhessük.

Baromi kellemetlen ugyanis két magyaros pizzával felfutni a János-hegyen, miközben azon filózik az ember, épp melyik testnyílása ürítése végett ugorjon be minden második bokorba.

Takarítás: ma nem, mert edzés van, holnap sem, mert edzés van. Na, a pihinap éppen alkalmas arra, hogy porszívót ragadj, miután háromszor taknyoltál el egy cipőben, mire eljutottál a konyháig. Aztán látod, kint van a kedvenc sorozatod új része, majd utána. Dupla rész, egye fene.

De már este tizenegy van, nem illik a szomszédokat triggerelni takkerolással.

Majd a jövő héten.

Keresztedzés: ha végképp nem tudsz megülni, akkor irány a (talán már nyitva lévő) konditerem, ahol lenyomsz egy köredzést, majd egy hot iron órát, csak azért, hogy másnap még az a testrészed is fájjon, amelyiknek létezéséről eddig nem is tudtál; a Hülye Járások Minisztériuma nyálcsorgatva tüntetne ki, látva a mozgáskultúrádat, de kit érdekel, a deltás felsőtestért meg kell szenvedni.

Mozi: vagy színház…

Mindegy már, mit adnak, lehet valami csillámpónis film is, de olyan rég jártál ilyen intézményben, hogy meglepődsz, nicsak, már feltalálták a hangosfilmet!

Hacsak nem babzsákfotelek vannak kikészítve, előző nap ne résztávozz, mert a szék megbosszulja magát az amúgy is izomlázzal küzdő hátsó feleden, ami még egy másfél órás filmnél elviselhető, de amikor épp Wagner-maratonra van jegyed az Operába, nem a csodás áriák miatt sírsz majd…

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Ferenczi István 126 kilométer előtt áll
Túra az élet-halál harcot vívó hárshoz
Fesztivállal indul a tájfutószezon
Elrajtolt a virtuális Tour de France
Frizbimérkőzések játékvezető nélkül

Szponzorált tartalom

Vár rád a természet!
Most, hogy végre itt a túraszezon, és te is érzed, hogy nem szeretnéd a szabadidődet sem a négy fal közt, sem a városban tölteni, itt az ideje, hogy átnézd a túrázáshoz használt felszerelésedet, és esetleg beruházz néhány újabb darabra. (x)

Videók

Figyelem, ember a levegőben!
Ilyen kosarat még Jordan sem tud dobni!
Felmászott, majd eggyé vált a vízeséssel

Hegymászás

Kihívás profiknak: gyönyörű és veszélyes
Tényleg, milyen magas a Mount Everest?
Hetven éve új korszak kezdődött

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Karintiai kirándulás: irány a kemping!
A parazita tesz a távolságtartásra
Jaj, úgy élvezem én…!
Újra virágozhat a fitneszüzlet
Az úszás más lesz, mint eddig volt

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.