BLOGRA FUTOTTUNK Nincs megállás, futni kell!

Bezárás és bezárkózás – na nem! A súlyokat mostanság nem lehet emelgetni, csoportos TRX-óra is kizárva, de mint mindig, a láb most is „kéznél” van, úgyhogy blogszörfösünk mindenkit arra biztat, hogy kocogjon.

Tekintettel arra, hogy bezártak a fitnesztermek, nekem egyelőre nem sok mozgásforma maradt a futáson kívül. Tudom, mennek ezek az online órák, az edzőim is tartanak, de jelenleg nem érzem a késztetést, hogy bekapcsolódjak, jobban szeretek a teremben mozogni (nem mondom, hogy biztos megvárom, amíg újra kinyitnak, reggelente inkább a szokásos plank pózokba vágom magam, ez a maximum). A kellemetlen idő miatt a kertben sem erősítek, ez tavasszal jóval egyszerűbb volt – szóval, maradt a futás. Ezzel nincs baj, csak be kell állni egy rendszerre, mert a hideg-sötét „kombó” nem vonz annyira. És még véletlenül sem szeretnék meghűlni, úgyhogy körültekintőbb vagyok, mint valaha bármikor. Nyilván aki rendszeresen fut egész évben, legrosszabb esetben náthás lesz, vagy utána egy-két napig kis torokkaparás fordulhat elő, de most ezt sem szeretném.

Eddig szerencsére mindig eltaláltam a megfelelő ruházatot, és lenyújtás után a forró zuhany is jót tesz a szervezetnek. A lakhelyemen egyébként láthatóan megcsappant a kocogók száma, de azért szoktam találkozni egy-egy futóbolonddal.

Valahogy úgy érzem, hogy – rajtam kívül – a futók morózusok lettek, befordultak az emberek. Én szokás szerint vidáman odaintek, mondok egy „Hajrá!”-t, de van, aki meredten inkább csak a talajt nézi, rám sem pillant. Mindegy, most ez van… Ha én nekiindulok, örömmel teszem, és nagyon bízom benne, hogy néhány hónap múlva változnak a dolgok, és lesz még vigyorogva nyargalás másoknak is.

FUTOLEPES.COM

Őry István futóedző az állandóan jelen lévő problémáról írt bejegyzést, miszerint futósérülés esetén sokan nem a megfelelő helyen keresik a megoldást, amiből a későbbiekben adódhatnak kellemetlenségek. Sokszor látom futócsoportokban, hogy ott kérik ki mások véleményét a sérülésükkel, problémájukkal kapcsolatban, de a hozzáértők szerencsére rögtön jelzik, szakembert, orvost kell felkeresni. Vannak, akik az edzőjüket kérdezik róla, akik maximum tanácsot tudnak adni, hova érdemes fordulni (ez természetesen sokkal jobb, mint a csoportok és különféle oldalak böngészése)!

FUTNIMENTEM.HU

Evetovics-Balla Hajnalka edző, édesanya azzal kapcsolatban osztja meg gondolatait az olvasókkal, hogy bizony még nála is előfordul, hogy nem megy úgy a futás, ahogy szeretné, kedve sincs hozzá, nincs motiváció. Ennek feloldására dolgozott ki egy módszert, és neki bevált!

BARATRUNNING.COM
Jó időben „elkövetett” terepfutásról olvashatunk, a szerző gyerekkora helyszíneit futotta be, természetesen előtörtek az emlékei is a régi időkből. Mennyire jó lehetett így, nosztalgiázva futni!

NEMAZE.BLOG.HU
Bejegyzésében a hazánkban megrendezett legnépszerűbb futóversenyek szervezőivel készített interjút Simonyi Balázs, ezt podcastban is meghallgathatjuk. Kicsit betekinthetünk a „másik oldal” helyzetébe, főleg most, hogy a vírus miatt szinte minden borult, és újra kell tervezni.

 

MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND

Ne rohanjunk, ha kocogni akarunk

KREMLICZA LEVENTE

Az újabb járványügyi szigorítások miatt rengetegen kezdtek el futni, megteltek a parkok, futópályák. A mozgás fontos és jó, de nem mindegy, hogyan kezdjük. Sokan mindenféle alapozás nélkül kezdenek intenzív edzésbe, s ez a „módi” kültéren lehet igazán probléma, mivel az immunrendszerük nincs hozzászokva. Kezdetben minden futás nehéz, a pulzus magas, az izmok nagy terhelést kapnak, és nagyon megizzad ilyenkor a futó. Ez nyáron nem annyira probléma, de hidegben hamar megbetegedéshez vezethet, ami a járványhelyzetben nem jön jól. Természetesen nem az a megoldás, hogy ne fusson az, aki most kezdené el, egyszerűen csak alapozni kell kicsit. Tempós fél- vagy egyórás séták, kirándulások, beltéri erősítések és megfelelő öltözék beszerzése segíthet átlendülni a kezdeti időszakon megfázás nélkül.

Az is fontos, hogy ha bármilyen betegség tüneteit érezzük, vagy szív- és érrendszeri problémánk van, egyelőre hagyjuk az intenzív kültéri sportokat, és válasszunk könnyebb, beltéri mozgásformákat.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta komoly versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság
Hallucinált, és dekoncentrált volt, de teljesítette a kitűzött célját
Megvédte a címét, 41 óráig volt a pályán, a legendás versenyről viszont lemondott

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.