Bogárdi Szilvia: nincs több hiányzó érem

Virtuális versenyben futotta le Bogárdi Szilvia a Bostoni és a Londoni maratonit, a két hiányzó éremmel kvázi teljesítette a hat nagy maratoniból álló Abbott Marathon Majors kihívást. Mégpedig edzés nélkül…

– A napokban posztolta párja, Jakabházy Miklós a képet, hogy New York, Tokió, Berlin és Chicago után sikerült megszerezni a két hiányzó érmet az Abbott Marathon Majors teljesítéséhez. Előbb azonban kicsit meséljen, hogyan alakult az éve?
– Azzal kezdődött, hogy igyekeztem kilábalni a bokasérülésemből. Úgy éreztem, sikerül is, és csehországi száz kilométeres versenyre készültem – kezdte Bogárdi Szilvia, az Ultrabalaton 2018-as győztese. – Aztán közbejött a koronavírus, home office-ban dolgoztam. Pihenhettem, fizikailag és lelkileg is feltöltődhettem, amire szükségem volt. Meg is beszéltem edzőmmel, Ispánki Zoltánnal, hogy ezt az évet elengedem, nem foglalom nála a helyet, nem írja nekem az edzéstervet, egy időre visszamondom a közös munkát. A bokám olykor fáj – ezt nem tudom mihez kötni –, ráadásul a tavasszal és a nyáron úgy besűrűsödtek a munkák, hogy ha akartam sem tudtam volna rendesen edzeni.

A londoni és bostoni maratonit azért így is teljesítette.
– Ezt a kettőt nem akartam elengedni.

Már megterveztük az utunkat a párommal, ám előbb az őszre halasztották a versenyeket, majd virtuális módon adtak lehetőséget a teljesítésre.

Így nem hivatalos, ám kaptam érmet, pólót, apróságokat, ezek jó mementók.

Fotók: Jakabházy Miklós

– Hogyan festett a futás?
A bostoni szervezők egy hetet adtak, és be kellett küldeni az eredményt, amelyet ellenőriztek. A londoniak huszonnégy órás határidőt szabtak, sőt applikációt is készítettek, így az mérte a teljesítményt. Szintidőket nem határoztak meg. Azóta már be is futottak postán az ereklyék.

Futókönyv mellé futóöv!
Olvasóink közül már nagyon sokan találkoztak Futóarcok című könyvünkkel. Karácsonyi ajándéknak is jó választás lehet a több mint harminc remek magyar szabadidős futót bemutató keményfedeles kötet, amelyet most a bolti árhoz képest 30 százalékos kedvezménnyel lehet megrendelni, ráadásul minden könyvhöz egy világító futóövet is ajándékba adunk.

– Milyen körülmények között teljesítette a távokat?
Hazai környezetben futottam, elindultam Vértesszőlősről, Tatán át a Cseke-tóig, ott köröztem, majd hazatértem. A párom kijött fotózni, sétáltatni a tacskónkat, Virslit. Mindkét maratonit ugyanazon az útvonalon tettem meg, nem túl acélos idővel. Amúgy nem ajánlom, hogy bárki így csinálja, nem ezt írja a szakirodalom.

– Mármint a felkészülési előzményekre gondol?
– Inkább a fel nem készülésiekre…

– Át lehetett menteni bármit a városi futás érzéséből?
– Áh, összehasonlíthatatlan a kettő. Maga az utazás, plusz az útvonal mindig a város legismertebb pontjain halad át, hiszen egyúttal a város bemutatása is a maratoni. Nekem leginkább az érem miatt volt fontos, hogy legyen emlékem az évről.

– Jól vettem ki a szavaiból, hogy „igazából” is lefutná a két maratonit?
– Mindenképpen, el kell menni személyesen is! Ez a kettő most élmény volt, és szerintem a rendezőknek is, akik – feltételezem – nem akarták kukába dobni a hosszú szervezési munkát, elkészültek a pólók, az érmek. Az indulási jogok megmaradnak. Bostonra ugyanazzal az idővel regisztrálhatok. Igaz, nem automatikus, mert sávonként a legjobbak indulhatnak, de az első kanyarban is simán bekerültem. Londonnál viszont egyszerűen áttették, elvileg kiválaszthatom, melyik évben akarok indulni. Majd eldől.

Fotó: Jakabházy Miklós

– A futás hol szerepel most az életében?
Gyakorlatilag teljesen leálltam. Kérdőjel a bokám, szóba került, hogy meg kellene műteni, ám ez féléves kiesést jelentene.

Elfogadtam, hogy ez az év már ilyen lett, aztán meglátjuk, hogyan és mikor kezdem újra.

Az biztos, hogy ismét az edzőmmel dolgozom majd, ő keretet ad a futásnak, és megóv attól, hogy hülyeséget csináljak, például végletekbe csapjak át. Elképzelhető, hogy a következő évtől az alapoktól építjük fel, úgymond újravarrjuk az egészet.

Bogárdi Szilvia maratoni álmai

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.