BLOGRA FUTOTTUNK Pálcika tanácsa: legyél te is futó!

Az internet egyik futósztárja lett Pálcika, akire blogszörfösünk is rábukkant – különösebb kommentárt nem igényel az eset, inkább az örök kérdés vetődik fel: Te miért szeretsz futni?

Beköszöntött a hűvösebb idő, és oly’ sokan vártunk már erre, mivel régóta kánikulában futunk, s ez elég kimerítő mindenkinek. Belém hasított, hogy tavaly nagyjából ilyenkor vettem a futócipőmet, így lassan ismét jön az újabb kihívás, a nagy projekt, hogy új cipőt vásároljak. Mit mondjak, nem vártam ezt az időszakot, mert néha úgy éreztem futócipő vásárláskor, hogy könnyebb egy gyerkőcöt megszülni, mint dűlőre jutni magammal és a tanácsadó szakértőkkel, ugyan, melyiket is válasszam. Imádom a Sauconymat, de a mostani nehezebben bírja a gyűrődést, mint az előző, s ez bizony kissé elbizonytalanít, maradjak-e ennél a márkánál…

Arra is gondoltam már, egyszerűen csak be kellene sétálnom a kedvenc márkám egyik üzletébe, s ott simán megveszem azt a típust, amelyikről látom, hogy megfelelő.

Nem vagyok profi futó, a heti harmincöt-negyven kilométer futáshoz nem kellene ezen annyit görcsölni. Vagy mégis? Persze, amikor megvan a kiválasztott, boldogság van, otthon bemutatom a családnak az új tagot, és újabb egy évig lelkesen húzom fel, mielőtt nekiindulok.

Futócipőt tehát nem könnyű választani, blogszörfözni viszont nem bonyolult – nézzük, mivel foglalkozott az elmúlt héten a netes közösség.

 

KELTA KÖR (honlap)

Benkő Pamela – egyik kedvenc terepfutóm – hozta létre ezt az instant kihívást, amelynek keretén belül nyolc különböző kört lehet teljesíteni a Mecsek jelölt túraútvonalain. Ahogy az instantfutásoknál lenni szokott, QR-kódos leolvasással lehet igazolni a teljesítést, és a Geogo alkalmazást kell hozzá letölteni az okostelefonra. Akik kirándulni, túrázni vágynak, azok is találnak kedvükre való útvonalat, sőt, Pameláék gondoltak a gyerekekre is, nekik találták ki a Kelta harcos elnevezésű tíz kilométeres kört!

A tesztfutások már lezajlottak, így várnak minden érdeklődőt szeretettel, a teljesítők pedig oklevelet vagy kézzel festett csodaszép egyedi köveket vehetnek át igény szerint!

 

 

GYURKOO.COM (blog)

Nagy György részt vett a 2. Újház Centrum Napfelkelte félmaratoni versenyen, ennek beszámolóját olvashatjuk a blogjában.

A szervezők fantasztikus élménnyel indítják útjukra a versenyzőket, ugyanis Révfülöpről hajóval szállítják őket Badacsonyba, így a Balaton közepén nézhetik meg a napfelkeltét!

A közös bemelegítés után jött a start, az útvonal a Káli-medencén vitt át, ami szintén gyönyörű, úgyhogy volt miben gyönyörködni!

 

SZABÓ SÁNDOR HEGYIFUTÓ (Facebook)

A szerző ismét hihetetlen tempóval teljesített, sőt meg is nyert egy versenyt augusztus utolsó napján. Ez a a kihívás a Flavin7 Bükk Kapu Trail volt, amelyen a táv huszonnégy kilométeres kihívást jelentett 1100 méter szintemelkedéssel. Sándor könnyedén futott végig, maga a szervező sem várt két órán belüli teljesítőt, ő pedig jóval beljebb volt ennél. Szerintem ilyen futásra vágyunk mindannyian! Gratulálunk Sándornak!

 

KILOMÉTERKÖVEK (blog)

A futás sajnos nem mindig babazsúr és flow meg boldogság, amikor épp nem az, akkor legalább tanít valamire.

Például arra, hogy meglássuk, az adott körülményeink között mire lehetünk képesek, mire van időnk és energiánk. A szerző is eljutott erre a pontra, és a kudarc után ismét megtalálta a futásban az örömöt, még ha ehhez el is kellett engedni vágyott távokat.

 

BARATRUNNING (blog)

Örömmel tölt el, ha olyan bejegyzést találok, amelyben céges sportrendezvényről írnak, mivel ezek nagyon jó csapatépítő tréningek is. A szerző nemcsak az atlétikai pályán bizonyított, hanem a teniszcsapat tagjaként is, egyik helyről rohant a másikra, hogy teljesíthesse a rá eső részt, úgyhogy elég kemény hétvégéje volt!

Végezetül a Facebookon a futós csoportokban látható egyik kedvenc kis képemet osztanám meg veletek (ez most a blogszemle nyitóképe is egyben), mert annyira kedvesen indokolja meg, hogy miért is fusson, aki eddig nem tette meg.

Fussatok, fussatok!

 

 

MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?

Bemelegítés futás előtt. Kell? Nem kell? Kell!

KREMLICZA LEVENTE

Testünk felkészítése az intenzív mozgásra az edzés fontos része, mégis sokan kihagyják. A megfelelő bemelegítés nemcsak a sérülések kockázatát csökkenti, de javítja a teljesítményt – több módon is. Gyakran hallom, hogy az izmok hamar bemelegszenek, ezért nem melegítenek be futás előtt. Ez így is van, de az ízületek kevésbé gyorsan jutnak üzemi hőfokra. Ha átmozgatjuk magunkat sportolás előtt, a kardiovaszkuláris rendszerünk is hamarabb hozzászokik a terheléshez, és az idegrendszerünk is felkészül a mozgásra már a futás előtt. Kevésbé lesz a futás eleje nehézkes, könnyebben felvehetjük a ritmust, és a pulzusunk is egyenletesebb lesz.

Bemelegítésre a könnyű átmozgató gyakorlatok, így a körzések a legjobbak, a nyújtást hagyjuk meg a futás utánra. Rengeteg módszer létezik, nincs univerzálisan legjobb bemelegítés. Jómagam fentről lefelé szoktam haladni, váll-, kar-, törzs-, térd- és bokakörzések vannak a repertoárban néhány guggolással, csavarásokkal, törzsdöntéssel. Fontosnak tartom az egész testet megmozgatni, ráadásul több irányból. Ilyenkor néhány légzőgyakorlatot is végzek, és figyelek, hogy ne pörgessem fel nagyon magam. A túl intenzív bemelegítés sem jó, ne az edzés előtt fáradjunk el. Verseny előtt gyakran végzek hosszabb átmozgatást, még kocogni is szoktam bemelegítés gyanánt, de ilyenkor az SMR-henger, teniszlabda és a gumiszalag is előkerül.

Néhány perc könnyű mozgás futás előtt sokat tehet az egészségünkért és az ideális edzésünkért.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon

Videók

Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között
A kötélen egyensúlyozás csúcsa, amikor csak egy hiba választ el a biztos haláltól

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.