Sperka Tamás a Mont Blanc-hoz készül

Az Ultra Trail du Mont Blanc-függő sportember a járványügyi helyzet miatt elengedte az idei versenyszezont, de reménykedik, hogy a Traces des Ducs de Savoie-n azért rajthoz állhat.

Madárcsicsergést hallok a háttérben – csak nem futni ment?

De, kijöttem az erdőbe, hogy mozogjak kicsit – kezdte Sperka Tamás, ultrafutóberkekben csak Speró. – Amióta kiderült, hogy elhalasztják vagy meg sem tartják a legtöbb terepfutóversenyt, önfeledtebben edzek.

Legutóbbi beszélgetésünk alkalmával azt mondta, többet nem indul a Tor des Géants-versenyen, olyan sokat kivett önből. Tartja még magát ehhez?

Dehogy! Azóta sok víz folyt le a Dunán, rajtam nem múlik, hogy ott legyek a rajtnál – de csak jövőre.

Idén az Ultra Trail du Mont Blanc rövidebb távját, a Traces des Ducs de Savoie-t (TDS) céloztam meg, mivel azonban nem tudom, mit tartogat a jövő, inkább óvatosan tervezgetek.

Egyelőre nem kaptam semmilyen értesítést a szervezőbizottságtól, hogy lesz-e verseny, ezért jobb híján én is az esemény honlapját nézegetem, hátha kitesznek valami hasznos információt. Reménykedem, hogy végül nem lesz akadálya a TDS megrendezésének.

Jó lenne, mert egyelőre híján vagyunk a futóversenyeknek.

Így van, és esélyt sem látok, hogy az idén megtartják azokat a viadalokat, amelyeken indulni akartam. Elvileg augusztus közepéig minden eseményt felfüggesztettek, csakhogy a helyzet folyamatosan változik. Legutóbb azt írták, mégis lehetnek rendezvények, csak éppen tömegrajt nélkül. Rendkívül képlékeny a helyzet, és mivel nem vagyok feszengő típus, úgy döntöttem, elengedem az idei szezont.

A terveim között szerepelt, hogy elindulok egy szlovéniai, valamint néhány hazai hosszútávú versenyen, mint amilyen az Ultra Trail Hungary, a Mátra115 vagy a Kazinczy200, de mivel ezeknek az eseményeknek a megrendezése bizonytalan, kizárólag a nyár végi TDS-re összpontosítok.

Továbbá szeptember elejére tervezünk egy hatszáz kilométeres jótékonysági futást, amelyet remélem, sikerül megrendeznünk. Ezen az eseményen szeretném kivenni a részem a kilométerekből.

Lát némi esélyt arra, hogy ezt megtartják?

Reménykedem, bár rontja az esélyt, hogy az útvonal három országon keresztül vezet, ami járványügyi szempontból kockázatos. A szervezőknek nagyon nehéz úgy összehangolniuk az eseményt, hogy megfeleljen a járványügyi előírásoknak. Május huszadikáig minden eldől – legalábbis ezt ígérték a szervezők.

 

Speró az Alpok szerelmese

A terepfutók nem hivatalos világbajnokságát a francia Alpokban rendezik meg minden év augusztus utolsó hétvégéjén. A terepultrázás legnagyobb fesztiváljaként is emlegetik, amelyen nyolc különböző versenyszámban több ezer futó méreti meg magát. Sperónak eddig kilencszer volt szerencséje eljutni az UTMB különböző távjaira. Három alkalommal teljesítette a CCC-t, (Courmayeur–Champex-Lac–Chamonix) négyszer a TDS-t (Traces des Ducs de Savoie) és két alkalommal a klasszikus UTMB (Ultra Trail du Mont Blanc) távját.

Tor Des Géants
Helyszín: Valle D’Aosta (Olaszország)
Verseny típusa: ultraterepfutás
Indulás és célba érkezés: Courmayeur
Versenytáv: 330 kilométer
Szintidő: 150 óra
Szintkülönbség: 24 000 méter

Talán jobb is, ha ebben a helyzetben nem kockáztatják a futók és a szervezők egészségét.

Járványügyi adatok ismerete nélkül nehéz megítélnem a kérdést. Kisebb futóversenyeket talán meg lehetne tartani kockázat nélkül, természetesen jelentős szigorításokkal és változtatásokkal – ez azonban nem feltétlenül életszerű. Ebben a helyzetben a tömegrajt óriási kockázatot rejt magában, nem beszélve a nagyobb létszámú rendezvényekről, amelynek résztvevői akár több ezren vagy tízezren is lehetnek. Továbbá ki kellene találni, hogyan oldják meg, hogy a kiszolgálószemélyzet, a rendezők és a versenyzők ne érintkezzenek egymással. Megoldásra váró probléma, hogy mi legyen a frissítőpontokkal. A szervezők természetesen mindenre találhatnak választ, a nevezők rajtolhatnak egyesével is, a szervezőknek pedig előre kell csomagoltatniuk a frissítőket és az ételeket. Ettől függetlenül a szemét összegyűjtésére és elszállítására is ki kell találniuk valamit, és az is kihívást jelent, hogyan oldják meg a mellékhelyiségek, a zuhanyzók és a közösségi terek használatát. Túl sok még a megválaszolandó kérdés.

 

 

Versenyek híján hogyan csillapítja az étvágyát?

Szerencsésnek mondhatom magam, mivel az otthonomtól három percre van az erdő, ahová futni járok. Jelenleg különösebb terv nélkül végzem a felkészülést, a lényeg, hogy mindennap fussak valamennyit. Élvezem is, de tét nélkül persze könnyű. Ilyenkor sajnálom, akik nem elsősorban a futás szeretete, hanem valami más okból hódolnak kedvenc mozgásformájuknak.

A terepfutók többsége azonban – ahogyan én is – a futás, a természet és az erdő szeretetéért, valamint a jó levegőért jár futni.

Különösebben nem tört meg, hogy elmaradnak a megméretések, anélkül is élvezem a futást a természetben. A társaság persze hiányzik.

Jóllehet az idei szezont elengedte, de mi lesz a következővel?

Kétezerhuszonegyben több versenyen is szeretnék rajthoz állni. Mindenféleképpen indulnék egy-két kora tavaszi, valamint nyár eleji futóeseményen, mielőtt nekivágok a TDS-nek. Utóbbihoz szükségem lesz a megfelelő anyagi háttér előteremtésére is, nem tudjuk ugyanis, hogy támogatóink milyen helyzetben lesznek ebben az évben. Ne felejtsük, ők is nehéz időket élnek, ettől függetlenül reménykedem.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Baranyai Máté: Itt a CEUS – együtt erősebbek vagyunk!
Egy kilogrammal született – elit ultrafutó lett, idén megnyerte a 100 km-es ob-t
Erős Tibor: Két Balaton-kör után a lelkem is megállt egy pillanatra
Kilencvennel gurult le a chilei dűnén az olasz bringás
Helyszíni nevezéssel is vár mindenkit a Tisza-parti futófesztivál

Videók

Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport
A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött

Hegymászás

Hidegháborús harc a Mount Everestért: a titkos szovjet expedíció legendája
Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő
A „Svájci Gépezet” halálakor még a futballmeccsek is elcsendesültek

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.