BLOGRA FUTOTTUNK UB-érem, sok vízzel!

Blogszemlénkben a fő csapásirányt természetesen a májusról október első hétvégéjére halasztott Ultrabalaton jelenti. Kollégáink tíztagú csapattal vágtak neki a kétszáz kilométer feletti távnak, és mint az elmúlt öt évben mindig, a ezúttal is alaposan el kellett ázniuk.

Múlt hétvégén végre megtörtént, amire már nagyon rég vágytunk, elrajtolt a 14. NN-Ultrabalaton csapatversenye, amelyen a Nemzeti Sport már ötödik alkalommal képviseltette magát. Sok mindenben különbözött az idei verseny a korábbiaktól, például abban, hogy az egyéni versenyzők és a két-háromtagú csapatok már pénteken nekiindultak. Korábban önző módon arra gondoltam, milyen kár, hogy nem látunk közvetlen közelről ilyen fantasztikus futófenoméneket, akiknek az érkezéséről már előre szóltak a váltópontokon – egy kicsit mindenki megállt ilyenkor, és tapssal biztattuk az elsuhanó versenyzőt. Azonban ahogy a pihenőidőim alatt elnéztem a csapatok váltásait, készülődéseit az autóknál, kisbuszoknál, rájöttem, hogy jól van ez így. Nekünk, a nagyobb csapatlétszámmal indulóknak ez a rendezvény teljesen mást jelent.

Nekünk nem kizárólag egy verseny, hanem csapatépítés is, közösen teljesítünk egy kihívást, megoldjuk a felvetődő problémákat, támogatjuk egymást, s nem utolsó sorban gyönyörű környezetben futunk.

Természetesen számít az eredmény is, de nem emiatt beszélünk és sztorizunk az UB-ról még hetekig (sőt már tervezzük a következőt), hanem azért, mert összességében hatalmas élmény. Én ilyenkor hatványozottan figyelek másokat, a radarjaim folyamatosan dolgoznak, és sokáig agyalok az ott megszerzett élményeken. Például ezen a versenyen a világon a legtermészetesebb, hogy bárhol átöltözik az ember, ha látják, ha nem.

Az sem zavartatja magát, aki vetkőzik, öltözik, és az sem, aki a szomszéd kocsiban ül éppen, mindannyian ezt csináljuk, itt ez megszokott.

Aztán ahány mosdóba bementem, vadidegen nők beszélgettek az élményeikről, ki mire figyeljen a következő szakaszon, s ha valakinek sérülése, problémája volt, segítettek neki. Kifelé menet pedig még visszaszóltak: hajrá, mindenkinek! Láttam megint alig totyogó versenyzőt, aki teljesen elmerült a világában, és látszott, hogy azt mantrázza: megcsinálom, megcsinálom… Láttam tüllszoknyás nőket, imádtam, ahogy drukkoltak egymásnak, s rájöttem, hogy nagyon praktikus ez a kiegészítő. Ugyanis a váltópontnál várakozva a sötétben már messziről kiszúrható, hogy egy tütüs versenyző ér be hamarosan.

Hallottam, ahogy egy tizenéves kisfiú a váltópontnál kiabál az érkező anyukájának: „Hajrá, anya, gyere, mindjárt beérsz!”

Ez nekem mind libabőr. Örülök, hogy akkor és ott jelen lehetek, hogy ezekkel az emberekkel közösséget alkothatok. Hazafelé, hullafáradtan néztem a kocsiból, ahogy mások még elszántan küzdenek a kilométerekkel. Fantasztikus, hogy ennyien itt voltak!

A mi csapatunk sajnos most nem csapatként buszozott körbe, hanem szakaszokra érkeztünk le a tóhoz, de bízom benne, hogy májusban már nem így lesz! A verseny utolsó hatvanhét kilométerét hárman csajok váltóztuk le, és természetesen megkaptuk a zuhogó esőt. Mondhatnám, hogy ez nekünk már ujjgyakorlat, de azért bokáig érő vízben futni, alig látva éjszaka a szakadó esőben, hogy merre kell menni, néhol teljes sötétségben a fejlámpa fényénél koncentrálni, épp mire ugrom rá, hát az elég kemény. Ám amikor ott vagy, nincs mese, meg kell csinálni. Aztán lassan felkelt a nap, a zuhogó esőből szemerkélés lett, és egyszer csak ott voltunk a célban.

Átvettük az érmeket, s a fantasztikus biciklis kísérőnk megkérdezte: „Na, királylány, jövő héten nekivágunk újra?”

Mire én: simán! Mehetünk!

 

NEMMARATONMAN.HU

Van az a helyzet, amikor sem motiváció, sem kedv, sem energia nincs a futáshoz, az ember mégis elindul, mintha kötelező lenne. Pedig nem az. Marcsinkó Péter mégis nekiindul, s ha a kedv nem is jön meg, az akarat egy idő után igen. Ennyi pedig már elég ahhoz, hogy a tervezett kilométer-mennyiséget lefussa!

FUTNIMENTEM.HU

Evetovics-Balla Hajnalka elég pörgős időszakát éli, két kisgyerek mellett nem könnyű „énidőt” nyerni, ami természetesen nála a futást jelenti. Azonban megfelelő szervezéssel, és segítséggel viszonylag rendszeresen be tudja iktatni az edzéseket.

UTRAKELEK.WEBNODE.HU

Nagyon vártam az UB-beszámolókat, de akikről tudom, hogy indultak, sajnos még nem írtak róla, nem úgy Hernádi László, aki egyéniben teljesítette a távot! Szeretem a beszámolóit, mert részletesek, és betekintést kaphatunk most is arról, hogy mit élt át ekkora távon, ennyi idő alatt. Párja most is végig támogatta őt, és ott volt a megbeszélt pontokon, hogy segítse. Fantasztikus teljesítmény, gratulálunk!

 

MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?

A lábunk megbocsájt

KREMLICZA LEVENTE

A hétvégén teljesítettem életem első száz kilométer feletti terepfutását. Százhét kilométert mentem 13:44 óra alatt. A Vadlán Ultrán sikerült abszolválni, a Keszthelyi-hegységben futó verseny izgalmas, kihívással teli útvonalat, sok kilátót és több mint háromezer méter szintemelkedést tartogat az indulóknak. Tavaly már eljutottam kilencven kilométerig, amikor is ki kellett szállnom sérülés miatt. Most végigértem, és furcsa mód nem a célban jött a katarzis, hanem jó néhány kilométerrel előtte egy bicikliúton. Amikor megláttam, hogy túl vagyok a százon, jött belül az ujjongás, de aztán még várt rám pár emelkedő. A célban átvettem a teljesítésért járó finisher stone-t, aztán lerogytam egy padra. Fájt mindenem, az izmaim görcsben, a lábamon vérhólyag, de azt éreztem, hogy minden perce megérte. Azok a részek is, amiket utáltam. Rengetegen gratuláltak, jólesett az elismerés, igazán mégis az volt bennem, hogy teljesítettem egy régi álmom, és továbbmentem az úton, amelyen megnézem, mire is vagyok képes.

 

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.