Kegyetlenül gyönyörű

Mit gondolnak, hány éve futják már körbe a Balatont a legmerészebb versenyzők? Két óra vagy két perc volt a legkisebb különbség az első és második helyezett befutója között?

Habár a 2018-as NN Ultrabalaton befutóérmeire a XII. szám került, azonban Európa leggyönyörűbb hosszútávfutó rendezvénye ennél idősebb… Huszonhárom esztendővel ezelőtt rajtolt el ugyanis a Balatoni Kör elnevezésű verseny, amelyet még tíz ilyen esemény követett, majd 2007-ben átvette a szervezést a Szupermaraton Kft. Az újkori Ultrabalaton évről-évre népszerűbb, s a korábbi maroknyi elszánt tókerülő futó örökségét manapság már több, mint tíz-tizenegyezer sportember viszi tovább. Egyéniben, vagy kettő, illetve maximum tizenkét tagból álló csapatot alkotva lehet teljesíteni a 2018-ban ráadásul újabb ezer méterrel, tehát kereken 221 kilométeresre bővített futózarándoklatot.

Nézzünk néhány érdekességet az immár Európa-hírű, sőt idén a legendás Spartathlon kvalifikációs versenyének is számító UB-ról.

Hajdan 212 kilométer volt a tókerülés távja. A futók anno Tihanyból rajtoltak és oda is érkeztek be a célba, majd az újkorban a szervezők a Club Aligába vitték át a rajt és célkaput, kibővítették a szakaszokat a gyönyörű, balatonfelvidéki utakkal, s így előbb 220, majd 2018-ban már 221 kilométeres lett a szó szerinti ultra futás.

Sok emlékezetes pillanata volt az UB-nak az évek során, az egyik legnagyobb csatát 2007-ben a hosszútávú futás legendája, Bogár János vívta a görögök Spartathlon-fejedelmével, Janisz Kúrosszal.

Két évvel ezelőtt Balatonkenesénél futott az UB-n Bogár János Fotó: MTI

A békéscsabai ultrafutó kicsivel kevesebb, mint kettő (!) perccel előzte meg a célban a nagy riválist. Bogár János ideje akkor 18:50:06 óra volt, Janisz Kúroszé 18:52:00 – a 212 kilométeres verseny esetében ez az időkülönbség hajszálnyinak számított. Amúgy a magyar hős nevét az idei egyéni nevezési listán is olvashattuk, Bogár János – aki aztán 2012-ben is győztes volt – tehát a jelek szerint elnyűhetetlen!

Ikonikus futója az Ultrabalatonnak a francia Gilles Pallaruelo, aki a verseny legutóbbi tizenegy esztendejében mindig rajthoz állt, ráadásul minden egyes alkalommal a szintidőn, azaz harminckét órán belül körbe is futotta a magyar tengert.

Tavaly az eddigi nevezései és célba éréseinek tiszteletére – mi több, a több ezer részvevő dörgő tapsától kísérve – Gilles Pallaruelo a 11-es rajtszámot vette át a rajt előtt napon a balatonaligai futóexpón, majd a szombat hajnali rajtot követően természetesen a szokásához híven 29:37:40 óra alatt körbefutotta a Balatont és ért célba a Club Aligában. Az 1963 április 12-én született francia idén, a tizenkettedik újkori UB-n is ott lesz, ne csodálkozzunk, ha ezúttal a 12-es rajtszám lenne az övé.

Habár minden erőn felüli teljesítés esetében hajlamos az ember a férfiak hőstetteit előtérbe tolni, azonban az ultrafutás legnagyobb alakjai a nők.

Mi több, a magyar hölgyek!

Dr. Lubics Szilvia neve nem csupán a hobbifutók körében népszerű, s nagykanizsai fogorvosnő, három nagyszerű fiú édesanyja, s egy szintén remek ultrafutó (valamint UB-teljesítő!), dr. Lubics György felesége 2012-ben a teljes mezőnyt, a férfifutókat is maga mögé utasítva lett abszolút első – az előbb már említett Bogár Jánost megelőzve – 22:09:13 órás időeredménnyel.

Az utóbbi évek klasszis versenyzője az esztergomi orvosasszisztens, Maráz Zsuzsanna. Fantasztikus futótehetsége a kislánya születése után, harmincesztendős korában kezdett kibontakozni.

Maráz Zsuzsanna a félmaratoni, maratoni teljesítéstől fokozatosan jutott el odáig, hogy az Ultrabalatonon csapatban is a legjobbak között lehetett, mígnem 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben egyéniben triplázva lett első a női mezőnyben a tókerülések során. Döbbenetes akaraterővel futotta végig mindannyiszor a kétszázhúsz kilométert, s mint a Nemzeti sportnak adott interjúiban is mindig elmondta, számára a legszebb verseny az UB, amelyen a balatonfelvidéki táj látványával képtelen betelni, ez a gyönyörű magyar vidék ad elegendő inspirációt ahhoz, hogy évről évre megvalósíthassa a céljait.

Tavaly – az Ultrabalatonra zúduló özönvíz és orkánszerű szél elől „menekülve„ – az angol Dan Iawson győzött a férfiak mezőnyében, mégpedig remek, 18:30:20 órás idővel, azonban az idén biztosan nem védi meg a címét, ugyanis a sokáig sérüléssel bajlódó ultrafutó a május végi, temesvári, huszonnégy órás Európa-bajnokságra készül. Csakúgy, mint Maráz Zsuzsa, aki ugyanezen a kontinensviadalon a magyar válogatott tagja lesz.

Új név kerülhet tehát a nagy futásokat, az olykor kegyetlen fájdalmakkal teli, mégis gyönyörű győzelmeket hozó Ultrabalaton eredménylistájának első helyére.

 

Ezek is érdekelhetnek

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.