Ultrafutás a vízhólyagok korában

Horváth Jenő ultrafutót sokan ismerik, és sokan is kaphatnak tőle tanácsot a hosszútávú teljesítések kapcsán, elvégre az egyik legtapasztaltabb a szakágban.

Horváth Jenő nevét ritkán hallani manapság, a régi ultrások azonban ismerik. Számos nagy eredményt ért el, több mint harminc éve töretlenül hódol az ultrafutásnak, emellett egy szakbolt, a futashoz.hu tulajdonosa, mindig szívesen segít a kezdő kocogóknak, feltörekvő ultrásoknak. Ahogyan sokan mások, ő sem hétköznapi módon kezdett el futni, a futballból csöppent bele, aztán magával ragadta ez a világ.

„A Thököly úton volt egy szabóságom, a szomszédom egy festőművész volt, aki hosszútávokat futott – kezdte Horváth Jenő. – A vágyott három óra alatti maratoni időt nem sikerült megfutnia, ezért megkért, hogy a táv második felében nyulazzak neki a nyolcvanhetes Ibusz Maratonon. Mondtam, nem tudok öt-hat kilométernél többet futni, így elkezdtünk a ligetben edzeni, aztán a versenyen megfutotta a három óra alatti időt, én pedig teljesítettem életem első félmaratoniját.

Óriási élményt adott a verseny, mert addig nem futottam huszonegy kilométert, ráadásul a Népstadionban akkor ismertetett össze Ézsaiás Antallal, aki a Kinizsi Százas addigi legtöbbszörös teljesítője volt, valamint Bogár Jánossal, aki már akkor is hatalmas eredményeket ért el.”

A rendhagyó kezdés után rendhagyó a folytatás is. Horváth Jenő cseppet sem hétköznapi választ ad a kérdésre, hogy miért is kezdett ultrázni.

„A félmaratoni nyulazás után futótársam, Csorba Simon kezdett elrángatni több versenyre. Innen már csak egy ugrás a száz kilométer – mondta – így elvitt magával a Kinizsi Százasra. Akkor tapasztalatlanul, a kornak megfelelően egyszerű tornacipőben és műszálas zokniban vágtam neki a távnak.

A többiek a rajt után elhúztak, elég hamar jöttek a nehézségek, harminc kilométer után már egyre nehezebben ment, végül a cipő annyira kikezdte a lábam, hogy inkább mezítláb folytattam.

Hatvannégy kilométerig jutottam, amikor is Ézsaiás Antal kísérője mondta, a többiek jórészt már hazamentek, ilyen lábbal ne folytassam, és kivitt a buszhoz. Szóval ez volt az első ultratáv, amivel megpróbálkoztam, majd következett a szegedi tizenkét-huszonnégy órás verseny, amit erős csonthártyagyulladás miatt nem sikerült befejeznem. Mondtam is, hogy nem teszem tönkre magam, nem erőltetem ezeket a távokat. Több hónap kihagyás után azonban visszahúzott a szívem, s óvatosabban, de újra az ultratávok felé fordultam. Elkezdtem rendszeresen is hosszúkat futni, egy ideig nem túl eredményesen, sokszor voltam utolsó vagy utolsó előtti.”

A helyzet idővel megváltozott, a legendás versenyző futóboltja tele van kupákkal, sokat köztük 24 és 48 órás versenyeken szerzett. Rengeteg dobogós helyezés mutatja, hogy az eredmények sem maradtak el.

 

Horváth Jenő hosszú évek felkészülése után nyilatkozhatott eredményes ultrafutóként a célban

„Kellett öt-hat év, mire a helyzet megváltozott, jöttek a jobb eredmények, és az ultrafutó-társadalom is kezdett elfogadni. Ezt azért említem, mert szűkebb létszámú közösség volt az akkori.

Manapság már mindenki ultrafutónak számít, aki lefut egy-egy maratoninál hosszabb távot. Akkoriban sok emberpróbáló kihívást kellett teljesíteni, mire azt éreztették az emberrel, hogy közéjük tartozik.

Maga az érzés sem úgy jött, hogy ultrafutó akarok lenni, hanem a társakkal mindig elmentünk a hosszabb, majd a még hosszabb versenyre.”

Ha már a régi ultrás világ szóba került, megkerülhetetlen téma, hogy mennyiben volt más akkoriban a felkészülés?

„Amikor tudatosult bennem, hogy ilyen hosszú távokat akarok teljesíteni, megkérdeztem Nemes Attilát, a kor egyik ultrafutóját, mit kellene tennem, hogy jó ultrafutó legyek. Annyit mondott, hogy fussál. Ennyi volt az instrukció, de Csorba Simon barátom segített néhány tanáccsal – ő mondta, hányszor fussak gyors ezreket, hol eddzek, mikor fussak hegyen, mikor aszfalton. Támpontokat adott, nem volt konkrét edzéstervem, mindig úgy futottunk, ahogy éppen tudtunk.

Akkoriban még nem volt ennyire tudományosan összerakva ez az egész, a frissítés is hasonlóan ment, próbálgattunk mindent, aztán ettük, amit bírt a gyomrunk.

Akkoriban jött be Magyarországra a California Fitness nevű cég, amelynél egy barátom dolgozott, így kezdtünk el táplálék-kiegészítőket használni. Nem volt ezekről még irodalom, így ezt is ki kellett tapasztalnunk, sokszor elrontott edzések, versenyek, rosszullétek árán. Egyszer még – a Trans America után – Sipos Istvánt is megkérdeztem erről, ez a beszélgetés aztán hónapokat csúszott, de végül azóta is tartó barátság alakult ki belőle.”

Napjainkban már rendelkezésre állnak a jó minőségű technikai ruházatok, kompressziós felszerelések, mindenféle kütyük, de néhány évtizeddel ezelőtt ezek nélkül kellett teljesíteni ezeket a kihívásokat. Milyen felszerelésük, ruházatuk volt akkoriban az ultrafutóknak, hogyan lehetett megoldani a kényelmetlenségeket?

„Alig vártuk, hogy valamelyik ismerősünk külföldről hozzon szivacstalpú cipőt, aztán itthon is elkezdtek ilyeneket forgalmazni, de technológiában, kényelemben messze elmaradtak a legegyszerűbb mai modellektől is.

Akkor tényleg csak az akaraton, konokságon múlt, mire vagyunk képesek.

Mindennaposak voltak a vízhólyagok, a csonthártyagyulladás, gyakran ment szét a lábunk, a pamutpólók kidörzsöltek, szóval nagyon más volt a komfortérzet, mint napjainkban.”

Horváth Jenő esetében a rengeteg kupa bizonyítja, hogy nagy eredmények is születtek, de vajon melyek voltak a legemlékezetesebbek?

„Négyszer futottam háromszáz kilométer felett negyvennyolc órás versenyen, amelyek között is a Kölnben szerzett győzelmem talán az egyik legemlékezetesebb. Ott futottam a legnehezebb körülmények között, és egyben a legkevesebb kilométert negyvennyolc óra alatt. Szállásunk sem volt, így a verseny előtti éjjel az autóban aludtunk. A frissítéssel is voltak problémáim, a túl erősre kevert malátaital miatt borult a gyomrom a verseny második felében.

A Bécs–Budapest Szupermaratonik is emlékezetesek. Kétszer teljesítettem nonstop futva, amiről egy cikkben még a MOB is hírt adott egy fotóval, pedig az ultrázás nem is olimpiai szám.”

A futás kortalan sport, nem véletlen, hogy a legtöbb remek ultrafutóhoz hasonlóan Horváth Jenő sem szakadt el az ultratávoktól, több mint harminc év után még mindig aktívan versenyez, s további kihívásokat keres.

Az ultrafutást sohasem késő elkezdeni, és Horváth Jenő (balra) szerint nem is érdemes abbahagyni

„Az utóbbi időben kikötöttem a száz mérföld körüli terepversenyeken, de már nem a győzelem hajt. Azért azt igyekszem elérni, hogy a mezőny első harmadában érjek célba, és ritkán a dobogóra is felférek.

Leginkább külföldi versenyeken indulok manapság, voltam Franciaországban százharminc kilométeres terepversenyen, lefutottam a Trans Moraviát, de az ősszel, ha minden jól megy, húsz év után visszatérek hazai pályára is, mégpedig a remek UltraBalatonra, egyéniben.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.