Harcosok keletről, akik megmászták a Halat

Egy csehszlovák sziklamászó páros 1981-ben megmászta a híres Hal-utat az olaszországi Dolomitokban, amelyet akkoriban az egyik legnehezebb feladatnak tartottak. A duó egyik tagjával Budapesten beszélgettünk.

Világszerte ismertté tette a csehszlovák sziklamászást az 1981. augusztus 2. és 4. között eltelt három nap, miután megmutatta magát annak kemény magja. Igor Koller és Indrich Sustr ugyanis elsőként mászta meg az észak-olaszországi Marmolada déli falát azon a kilencszáz méteres sziklaúton, amelynek a „Weg durch den Fisch”, azaz „Út a Halon át”, nevet adták. Ma már egyszerűen csak Halnak nevezik.

A két mászó közül a 29 éves Koller volt a tapasztaltabb, aki már 1973 óta járt a csehszlovák válogatottal rendszeresen Olaszországba a Marmoladára, ahol kinézte magának ezt a sziklafalat, és benne azt a háromszáz méteres szakaszt, amelyen egyáltalán nem volt semmilyen jelölt út.

De közben a szabadmászásairól ismert osztrák Heinz Mariacher is ugyanígy tett, aki segédeszközök nélkül akart feljutni, ezért ha nem tudott egy ponton továbbjutni, egyszerűen visszamászott, és új utat keresett. Koller viszont teljesen másként gondolkozott, csak teljesíteni akarta az utat minél előbb, és nem érdekelte, a kockázatos szabadmászás mellett hány szöget kell ehhez felhasználnia. Viszont fontos volt neki, hogy fúrót ne használjon, azaz a fal integritását ne sértse meg.

 

A Hal 2012-es újramászása – látni a különleges formájú barlangot a fal közepén, valamint jól lehet érzékelni a távolságokat és az út nehézségét

Igazából meglepetés volt, hogy Koller feljutott ezen a különösen nehéz útvonalon, főleg, hogy három nap alatt. Ez nemcsak „egy” új út volt a Marmolada tömbjében, hanem „az” új út. A 37 kötélhosszas, VII, A1 nehézségi fokozat új lépcsőfok, mérföldkő volt, a fejlődés kézzelfogható jele a világ hegymászó-társadalma számára. Nekik a jövő kezdete volt ez a nem várt siker (és itt vonjunk bátran párhuzamot a jelennel, Alex Honnolddal és a Free Solo című dokumentumfilmmel).

A csehszlovák páros egy csapásra ismert lett hegymászó-körökben, de nemcsak bátorságuk, hanem különleges, házi készítésű mászócipőik miatt is, amelyekről később mindenhol megismerték őket, bárhol is jártak a világban.

„Az angolunk nagyon rossz volt akkoriban, ezért főleg németül beszéltünk külföldön, így német kifejezéseket használtunk mászás közben is mesélte Koller a Csupasportnak. – Németül írtuk be az út nevét a menedékház könyvébe is, de csak úgy kitaláltuk, hogy legyen Weg durch den Fisch, viszont emiatt minden mászó azt hitte, ez az út eredeti neve. Pedig annak az útnak nem is volt addig neve.”

Némi magyarázatul szolgálhat, hogy a „Hal” kifejezés nem véletlen, ugyanis a fal közepén található egy hatalmas barlang, amely lentről, a sziklafal tövéből éppen úgy néz ki, mint egy hal.

Igor Koller

A kísérlet másik érdekes része a partnerválasztás volt, mivel Koller és a 17 éves Sustr előtte sosem mászott együtt, így kissé szokatlan, hogy első közös utukra rögtön a világ akkori legnehezebb sziklafalával próbálkoztak.

„Tudtam róla, hogy nagyon erős és tehetséges mászó, aki számos új utat nyitott, s ez nekem fontos volt. Állandó mászópartnerem, Andrej Belica pedig éppen a Himalájában expedíciózott, a Kancsendzöngán, és a válogatottnál edzőként dolgozó régi barátom – aki tudta rólam, hogy új út nyitására készülök a Marmoladán – ajánlotta figyelmembe ezt a tizenhét éves srácot. Persze őrültség volt, mert nem is ismertük egymást, de már a kezdetektől nagyon jól együttműködtünk. Olyan volt, mint én, csak fiatalabb kiadásban.”

Ennek ellenére a Hal után nem sokat másztak együtt, a fiatal mászó gyorsan kikopott a mászóközösségből, anyagi problémái is voltak, nem volt munkája, Prágába költözött, és nem vette fel a telefont, alig válaszolt a hívásokra.

„Sajnálom, mert rengeteg lehetőség volt benne, kiemelkedő mászó lehetett volna, és emberileg is jól kijöttünk, a feleségem is kedvelte” – tette hozzá a májusban a Magyar Hegy- és Sportmászószövetség meghívására Budapesten előadó Igor Koller, akit már a nyolcvanas években tisztelt a nyugati hegymászóközösség is.

Egy szakmai magazin a kor tizenöt legbefolyásosabb európai sziklamászója közé választotta, és jellemző, hogy csak ketten jöttek keletről. Igor Koller egyébként még 15 új utat nyitott meg a Marmolada tömbjében. A Halnak azóta is kevés ismétlése volt, a leghíresebb 2007 áprilisában Hansjörg Auer nevéhez fűződik, aki szólóban, 2 óra 55 perc alatt mászta meg a csaknem ezer méteres sziklafalat.

Fotók: Igor Koller

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.