Kellett már egy siker Varga Csabának

A Kalifa Alpin Csapat tagja idén nyáron feljutott negyedik nyolcezrese, a Gasherbrum I csúcsára, egy másikon, a Dhaulagirin viszont rossz taktikát választott. A nagyváradi hegymászóval a két expedícióról, a nehézségekről, a felkészüléséről és a terveiről beszélgettünk.

Miért a Gasherbrum I-et választotta?
Legutóbb három éve jártam Pakisztánban, és idén mindenképpen a Karakorumba szerettem volna menni, amelyet ismerek már jól, korábban voltam Gasherbrum II-n és próbálkoztam a K2-vel is. Ugyanakkor olyan nyolcezres hegyet kerestem, amiről úgy gondoltam, jó eséllyel megmászhatom, mert kellett már a siker nekem és a magyar hegymászásnak is. A 8080 méter magas Gasherbrum I ideális választásnak tűnt.

Nehéz volt ahhoz képest, ahogy várta?
Nagyjából azt kaptam, amit vártam, vagyis hogy nehezebb a Gasherbrum II-nél. Az egyetlen, amire nem számítottam, de nem is számíthattam, az a csúcstámadás napjának rossz időjárása volt, sok hó esett, ami nagyon megnehezítette az utolsó rohamot.

Melyik volt a hegy legnehezebb része?
Technikailag a kettes és hármas tábor közötti meredek Japán-kuloár, de az sem volt annyira vészes. Viszont ha nehézségekről beszélek, a csúcstámadás napját napot ki kell emelnem, egyrészt, mert mindig az a legnehezebb, másrészt nem jött ki a lépés, mert előtte és utána is jó idő volt, aznap viszont rossz látási viszonyok között másztunk. Eltűntek a nyomok, magunknak kellett taposni, és volt néhány rész, ahol nem is tudtuk pontosan, merre kell mennünk, eltévedtünk, de aztán kötélfoszlányokból láttuk, hogy jó helyen vagyunk, és végül megoldottuk a helyzetet.

Volt olyan pillanat, amikor úgy gondolta, nem sikerül?
Voltak olyan pillanatok, amikor megfordult a fejemben, feljutok-e, bírom-e, mert az utolsó percig nem lehettünk biztosak, elérjük-e a legmagasabb pontot. De nem sokat gondolkodtam ilyeneken, ösztönösen mentem előre.

Fizikailag hogyan bírta? Mennyit vett ki önből az öthetes expedíció?
Fáradt voltam, de mire hazaértem, már szinte kipihentnek éreztem magam. Otthon volt egy hónapom feltöltődni, de hamar úgy éreztem, nincs mit kipihennem, és elindultam egy terepfutóversenyen is. Általában egy-két hét elég, hogy egy ilyen expedíció után regenerálódjon az ember.

Hogyan készül egyébként a himalájai expedíciókra?
Mindenkinek más a felkészülése, Erőss Zsolt például rengeteget volt a hegyek között, hegymászással edzett a hegymászásra. Nekem a futás a stabil pont, a nyolcvan százalékát terepen végzem, ha lehet, minél több szintemelkedéssel, és sok versenyen indulok.

Érzem, hogy expedícióról expedícióra fejlődöm, és igyekszem is minél profibb módon hozzáállni. Fontos, hogy a heti adag meglegyen, ami átlagosan nyolcvan–száz kilométer, ez heti négy-öt napot, alkalmanként egy-két órás futást jelent. Ezen kívül erőnléti edzéseket is végzek és hétvégénként túrázom vagy sziklát mászom, ha időm engedi, Nagyváradon ugyanis építészként dolgozom.

Alig három hónappal a Gasherbrum I után hogyan jött a Dhaulagiri?
Egyáltalán nem ritka már, hogy a hegymászók egy évben több nyolcezresen is próbálkoznak. Augusztus végén döntöttem úgy, hogy lendületből még egy nyolcezrest megpróbálok, és olyan hegyet kerestem, amelyet ősszel is jól lehet mászni – legalábbis ezt hittem a Dhaulagiriről. Néhány ismerősöm, a katalán Sergi Mingote és a bolgár Atanasz Szkatov is a hegyre tartott, és reméltem, jó csapat alakul ki, a Kalifa pedig mögém állt, támogatott, így csatlakozhattam hozzájuk.

Fizikailag készen állt a második csúcsmászásra is?
Jó erőben éreztem magam, nem ezzel volt a gond, hétezer-ötszázig jutottam, ami nem rossz. Inkább az volt a probléma, hogy kicsit eltaktikáztam az egészet. Október elején, amikor a többiek elérték a csúcsot, kifejezetten jó formában voltam, de nem voltam szinkronban a csúcstámadó csapattal.

 

 

Ezt hogyan kell érteni?
Ők a hatezer-négyszáz méteren lévő hármas táborból indultak a csúcsra, én azonban feljebb, hétezer-négyszáz méteren tartózkodtam egyedül, a négyes táborban. Ez akkor jó ötletnek tűnt, mert azt hittem, javíthatok az esélyeimen, ha fentebbről indulok, de csak rontottam, mert a nagy hó miatt rosszul haladtam. Emiatt maradtam le a csúcsról.

Volt második próbálkozása is.
Akkor már esélyem sem volt, a hármas táborig jutottam, feljebb már nem tudtam menni. Utólag van bennem hiányérzet, mert ha kicsivel több szerencsém van, feljutok a csúcsra.

Csak a taktika miatt nem sikerült?
Idén sok csapadék volt a nyolcezreseken, ami mindegyikre megnehezítette a feljutást, de nem akarom erre fogni, mert a lehetőség azért mindegyik hegyen adva volt. Egy csúcsot megmásztam, egyet pedig majdnem, és közben rengeteg tapasztalatot szereztem.

Eddig négy nyolcezres, a Gasherbrum II, a Broad Peak, a Manaszlu és a Gasherbrum I csúcsán állt. Mi a következő célpont?
Attól is függ, hogyan tudom egyeztetni az egyéb teendőimmel, de persze vannak terveim. A válasz mégis az, hogy nem tudom, mert még nem tisztázódott, melyikre megyek, és az sem, egyre, kettőre – vagy esetleg többre. Manapság már az sem ritka.

(Megjelent a Nemzeti Sport Csupasport mellékletében 2019 októberében)

 

VARGA CSABA NYOLCEZRES EXPEDÍCIÓI
2013 – GASHERBRUM II, 8035 méter, sikeres
2014 – BROAD PEAK, 8051 méter, sikeres
2015 – K2, 8611 méter, sikertelen
2015 – NANGA PARBAT, 8126 méter, sikertelen
2017 – MANASZLU, 8163 méter, sikeres
2018 – KANCSENDZÖNGA, 8586 méter, sikertelen
2019 – GASHERBRUM I, 8080 méter, sikeres
2019 – DHAULAGIRI, 8167 méter sikertelen

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.