Lengyel Ferenc visszafordult a Manaszlun

Elhatalmasodó lágyéktáji fájdalma miatt a korábbi idegenlégiós mindössze 7100 méter magasságig jutott a Föld nyolcadik legmagasabb hegyén, majd kénytelen volt befejezni az expedíciót.

Leért az alaptáborba Lengyel Ferenc, miután visszafordult 7100 méter magasságból, megszakítva a csúcstámadást. A korábbi idegenlégiós, hegymászó a Kalifa Alpin Csapat tagjaként szeptember elején indult a Himalájába, hogy élete első nyolcezres hegyét, a 8163 méter magas Manaszlut meghódítsa.

Már az 5800 méter magasan megépített egyes tábor elérésekor jelezte, nagyon lassan halad, és lágyéktáji fájdalomra panaszkodott, de a folytatás mellett döntött, s elérte a 6350 méteren felállított kettes tábort. Szeptember 26-án, csütörtök hajnalban próbálta megindítani a a csúcstámadást, de 7100 méternél feladta a küzdelmet, visszaereszkedett 6800 méterig, a hármas táborig, s mivel fájdalmai erősödtek, végérvényesen visszafordult.

Amint Lengyel Ferenc állapota lehetővé teszi, visszaindul Magyarországra, mivel az időjárási előrejelzések szerint csak az elmúlt két napban lehetett volna esélye feljutni a Manaszlu csúcsára. Miután Lengyel Ferenc második magyarként megmászta az Alpok 82 négyezres csúcsát, illetve július 19-én másodszor is meghódította a 7134 méter magas Lenin-csúcsot (Ibn Szína-csúcs), biztosak lehetünk benne, hogy mihamarabb visszatér valamelyik nyolcezres hegyhez.

Forrás: Kalifa

Fotó: MTI/Mónus Márton

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.