A dómlépcsőtől az Európa-kupa-győzelemig

Kisgyerekként Kölnben szeretett bele a BMX-ezésbe Szilágyi Márton, későbbi flatlandversenyző, a honi flatlandkategória egyik alapítója, aki felnőttként számos nemzetközi sikert ért el.

Ha jól tudom, ön a hazai BMX flatland egyik úttörője. Hogyan került kapcsolatba a sportággal?

Négyéves voltam, amikor ezerkilencszázhetvennégyben édesapám az NSZK-ba disszidált – kezdte Szilágyi Márton, a honi flatlandkategória alapítója. – A hetvenes évek vége felé aztán a húgommal egyre többet látogattuk meg őt Kölnben. Nyolcvan körül a kölni dóm terén lenyűgöző látványt nyújtott a sok BMX-kerékpáros, akik az épület lépcsőjére helyezett deszkákon trükköztek, ugrattak és egykerekeztek libasorban. Annyira rabul ejtett, amit láttam, hogy kikönyörögtem egy kerékpárt apukámtól. Persze ekkor már itthon is voltak tuningolt, átalakított bringáim, de ezek nem bírták a strapát. Ez volt tehát a pillanat, amikor végleg eldőlt, hogy a jövőben az úszás mellett BMX-ezni is szeretnék.

Melyek voltak az első lépések a siker útján?

Az apukámtól kapott kerékpárral eleinte csak ugrattam, egykerekeztem, és nagyon egyszerű mutatványokat csináltam, de kint élő barátaim sokat segítettek, és számos trükkre megtanítottak. Minden évben alig vártam, hogy elérkezzen a nyári szünet, és kiutazhassak. Jól éreztem magam velük, ám amikor hazajöttem, kicsit magányosnak éreztem magam, mert jóformán senkinek sem volt még BMX-bringája a környezetemben.

Hogyan fordult komolyra a helyzet?

Mivel apukám látta, hogy tényleg érdekel a BMX, tizenöt éves koromban vett nekem egy króm-molibdén ötvözetből készült profi Redline BMX-kerékpárt, amely akkor nagy szó volt. Mindmáig ebből az anyagból készülnek a profi versenyzők bringái is. Apukám egy videokazettát is küldött nekem, amelyen amerikai BMX-esek mutattak be különböző trükköket. Ekkor már itthon is egyre több BMX-es barátra leltem, így már nem éreztem magam egyedül.

 

Fotó: Donnert Károly

 

Hogyan szeretett bele a flatlandbe?

Tizenöt éves voltam, a flatland ekkor még nem volt önálló kategóriája a BMX-nek. A nyolcvanas évek közepén egyre több srácot ismertem meg, akik szintén BMX-eztek. Csapatba verődve jártuk a várost, és főként a Hősök terén gyakoroltuk a mutatványokat, amelyeket videókból és BMX-újságokból lestünk el. Nagy lökést adott a sportág itthoni fejlődésének a Szerpentin Kerékpáros Klub, amelyet Kiss L. György indított el. Ő volt az első, aki fantáziát látott bennünk, és összefogta kis csapatunkat. Bemutatókat szervezett a Budapest Sportcsarnokba, a Hungaroringre és sok más színvonalas rendezvényre. Neki köszönhető, hogy a BMX igazán ismertté vált Magyarországon, csapatunk és G. Németh György segítségével megírta és kiadta az első és mind a mai napig egyetlen magyar BMX-es könyvet, A repülő biciklit. A köny nagy sikert aratott, és óriási igény volt az újranyomtatására is. Rengeteget trükköztünk és rámpáztunk, a nyári táborokban tanítottuk a kezdőket. Kis idő múlva azonban rájöttünk, a sok ugratás és a rámpázás csúnyán megviseli a bringáinkat, ami anyagilag igencsak megterhelő, ezért néhány barátommal a kevésbé veszélyes flatland mellett döntöttünk.

Mikor kezdett kiteljesedni flatlandes karrierje?

A szakközépiskola befejezése után, tizennyolc éves koromban több időm maradt BMX-ezni, és az egyik barátom, Donnert Károly, aki egy cirkuszi dinasztia tagja, Angliába hívott, hogy cirkuszi előadásokon lépjünk fel. Kint voltam majdnem egy évet, és azzal kerestem pénzt, amit igazán szerettem. Sok időt töltöttem gyakorlással, aminek köszönhetően sokat fejlődtem.

Mi történt azután, hogy hazajött?

Bár jól kerestem, kötött volt az életem, ezért úgy döntöttem, visszajövök, és a fejlődésre, valamint a versenyzésre kezdtem összpontosítani.

A továbbtanulás is fontos szempont volt, de a sulik mellett jutott bőven idő a gyakorlásra is. Egyre jobban rákattantam a BMX-re, napi három-négy-öt órát gyakoroltam, még télen is.

Egy idő után Limó barátom lett a legkomolyabb gyakorló partnerem, rengeteget gyakoroltunk együtt a Hősök terén, segítettük egymást a fejlődésben. Ennek a fanatikus hozzáállásnak meg is lett az eredménye: mindketten dobogós helyezéseket értünk el a profi kategóriában.

Mikor aratta első sikereit flatlandben?

A kilencvenes évek elején, bár első országos bajnoki címemet a nyolcvanas évek közepe után szereztem. Sohasem a pénz hajtott minket, hanem a BMX iránti szeretet. Teljesen kattantak voltunk, így húztuk egymást felfelé. Ezerkilencszázkilencvenben Trierben vettem részt az első jelentős nemzetközi versenyemen, amelyen nem szerepeltem túl jól, mégis óriási lökést adott a folytatáshoz. Először láttam élőben amerikai profikat, akik kimagaslóan szerepeltek. Itt ismertük meg Albert Reteyt is, aki a legjobb európai profi flatlandesnek számított. Vele szoros barátság alakult ki, később csapattársak is lettünk a német KHE BMX cégnél. Rengeteget gyakoroltunk együtt.

 

 

Mikor jöttek az igazi sikerek?

Egy évvel később master kategóriában második lettem az aalborgi világbajnokságon. Egy német bringás barátom nyerte meg a versenyt, köszönhetően a sok német szurkolónak, akik ovációjukkal ügyesen befolyásolták a zsűrit. Persze mi sem vallottunk szégyent, és kategóriájában több magyar BMX-es is dobogóra állhatott. Erre a vébére Vaskúti Pál segítségével jutottunk ki. Ezerkilencszázkilencvenkettőben az itthon rendezett budapesti BMX-vébén már a legmagasabb, azaz a super class kategóriában, a profik között indultam, és harmadik lettem. Ez az esemény azért marad emlékezetes nekem, mert több neves külföldi versenyzővel kellett felvennem a versenyt. Együtt állhattam a dobogón a kanadai Chase Gouinnel és barátommal, a német Albert Reteyvel. Ezt követően azonban sokan lemorzsolódtak közülünk, többen is a cirkuszi fellépéseket választották. A kilencvenes évek második felétől főleg Németországban éltem, a KHE/Puma csapatában versenyeztem és bemutatóztam.

Az évtized végéig sok nemzetközi viadalon, világ- és Európa-bajnokságon vettem részt, és sok dobogós helyezést értem el. Ezerkilencszázkilencvenhétben még Európa-kupát is nyertem.

Hogyan ért véget ez a csaknem tízéves nemzetközi karrier?

A rendszeres külföldi versenyzést kétezer körül fejeztem be, elsősorban azért, mert nem akartam idő előtt kiégni. A lelkesedésem más irányba vitt, a fő cél az volt, hogy új trükköket tanuljak meg, amelyeket kamerával vettünk fel a barátaimmal. Komolyabban vettem a BMX-filmek készítését, rengeteget filmeztem és vágtam, és VHS-kazettára, illetve DVD-re felvett filmeket értékesítettünk főként külföldre. A Trick Stars-sorozatom a Vimeón is megtekinthető, világszerte sokan kedvelik a flatlandesek. Mai napig aktívan flatlandezek, és úszom a lányaimmal.

 

A teljesség igénye nélkül köszönettel tartozom mindazoknak, akik segítettek nekem a BMX-ezésben, hogy a lelkesedésem töretlen maradjon: Kiss L. Gyuri, Szerpentin Klub tagjai, Vaskúti Pali, Street Style csapat, Légmán „Limó” Imi, Erdőközi „Roni” Áron, Albert Retey, Thomas és Wolfgang Göring (KHE bikes), Kende Andris és Miki, Donnert Karesz, Barta Zoli, Sárvári Tibi, Péntek Andris, Gyenes Pali és Király Olivér. Természetesen hálával tartozom családomnak is.

Címlapfotó: Péntek András

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.