Bejárták a Giro fehérvári útvonalát

Háromszázötvenöt lelkes bringás tekert együtt a kétszeres Giro d'Italia-győztes Ivan Bassóval a jövőre Magyarországról rajtoló olasz körverseny Székesfehérvárról induló szakaszán.

Elképesztő érdeklődés övezte a Giro d’Italia 2020-as Nagy Rajtját felvezető egész napos rendezvényt Székesfehérváron. Reggel az Országalmától indult az élménykerékpározás, amelyre összesen 355-en (!) „neveztek be” – a bringások egy rövidebb (40 km) és egy hosszabb (75 km) távon, a jövő évi verseny útvonalán tekertek.

Sztárvendégként nyeregbe pattant a kétszeres Giro-győztes Ivan Basso, a Kometa Cycling Team sportigazgatója,

akit a csapat magyar kerékpárosai is elkísértek, így Dina Márton, a Tour de Hongrie második helyezettje és Fetter Erik, a csapat legfrissebb igazolása, valamint a magyar válogatottak közül a kiváló képességű Valter Attila, Pelikán János és a háromszoros olimpikon mountain bike-versenyző, Parti András is.

„Úgy gondolom, a Giro d’Italia 2020-as magyarországi rajtja óriási lökést ad a kerékpársportnak és a kerékpározásnak egész Magyarországon, aminek a hatását évek múlva is érezni lehet majd – nyilatkozta Ivan Basso. – Ez a székesfehérvári esemény is azt bizonyítja, hogy érdemes már hét-nyolc hónappal a rajt előtt felhívni a figyelmet a Giróra. Nagyon örültem, hogy rengeteg fiatallal tekerhettem együtt, ők mostantól biztosan számolják vissza a napokat a májusi Nagy Rajtig. A Kometa csapatában hosszú távra tervezünk a magyar fiatalokkal, remélem, Alberto Contador barátommal egyre több magyar kerékpárosnak tudunk majd jó feltételeket biztosítani a felkészüléséhez, és ahhoz, hogy a legmagasabb szinten versenyezzen. Ebben a munkában magyar támogatók segítségére is számítunk.”

Ez valóban hatalmas lehetőség a magyar versenyzők számára, hiszen a Contadorék által irányított profi csapat az előző idényben tíz győzelemmel zárta az évet a profik között, és 5 versenyzőt World Tour-klubokba juttatott el. De visszatérve a fehérvári eseményre:

az amatőrökből és rutinos bringásokból kialakuló szépszámú, 355 tagú mezőny rendőri felvezetéssel, körülbelül 20 km/órás tempóval tekert a Sóstói Stadiont érintve a Balatoni út végéig, a városhatártól pedig két csoportban teljesítette a rövidebb, illetve a hosszabb távot.

A rendezvényen részt vett Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos is.

„Jó látni, hogy már most, hét hónappal a Giro d’Italia magyarországi rajtja előtt ennyi embert megmozdít az esemény, mint ahogy azt is, hogy világsztárok állnak az ügyünk mellé, és segítenek hazánkban is még jobban megismertetni ezt a rendkívül népszerű eseményt” – nyilatkozta Révész Máriusz, aki nem csak beszél a sportágról, végig is tekerte a távot! A kormánybiztos egyetért Ivan Bassóval abban, hogy a hazai kerékpársportra, és egyáltalán a kerékpározásra hosszú távon is nagy hatása lesz a Giro hazai rajtja, emellett hangsúlyozta, bízik abban, hogy az egyre javuló lehetőségek a magyar tehetségek előtt is megnyitják a kapukat a nagy csapatok és a World Tour-versenyek felé. A hazai kerékpározás fókuszba kerülése mellett ez is a Giro-rendezés egyik fő motivációja.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.