BMX: stadionból a kertvárosba

Szombaton Nyíregyházán rendezik meg a BMX freestyle országos bajnokságot, amely olimpiai pontszerző verseny is egyben. Ezért sem véletlen, hogy nagy az érdeklődés a rendezvény iránt.

Három kategóriában – junior, amatőr, profi – ülnek nyeregbe augusztus 24-én, szombaton a hazai BMX freestyle-osok, hogy megtegyék az első lépéseket – vagyis tekeréseket – a jövő évi tokiói nyári olimpia felé.

Újváry Zoltán, a Nyíregyházi Extrém BMX Egyesület elnöke és versenyzője elmondta, szombaton Nyíregyházán gyűlik össze a szakág hazai krémje, amely teljes erőbedobással készül az országos bajnokságra. A szakember elmondta, az ob az egyetlen nagy presztízzsel bíró hazai verseny a szakágban, ezért mindenki komolyan készül rá.

„A nyíregyházi BMX-pálya az egyik legismertebb hazai skate-park – mondta a verseny előtt Újváry Zoltán. – Kétezerhétben épült, akkor még a Városi Stadion területén állították fel, ahonnan csak később, kétezertizenkettőben költöztették át mostani helyére, a kertvárosba. Azóta már végeztünk rajta néhány módosítást, hogy még izgalmasabbá tegyük a versenyzést, és a BMX-esek legnagyobb örömére – többek között – egy nagy ugratót is betettünk a parkba.”

 

A nyíregyházi BMX-pálya kiemelkedik a hazaiak közül. Fotók: nyebe2018.wordpress.com

 

Szepesi Tibor, aki júliusban az extrém sportok nemzetközi fesztiváljának (FISU) chateauroux-i állomásán élete legjobb Európa-kupa-szereplését nyújtotta, így vélekedik a pályáról:

„A nyíregyházi kiemelkedik a magyar pályák közül, mivel nagy benne az ugróbox és a spine, ezért alapos technikai tudást igényel végigmenni rajta. Mivel úgy építették meg, hogy görkorisok és gördeszkások is használhassák, egy-két helyen ugyan nem túl dinamikus, de így is tökéletes helyszíne lesz az országos bajnokságnak.”

Szepesi Tibor, a profi kategória egyik favoritja ilyen trükkökkel készült az ob-ra:
https://www.facebook.com/szepesibmx/videos/939507383050881/

A gondoskodást, amelyet a nyíregyházi pálya kap, nemcsak a versenyzők, hanem a hétköznap idelátogató hobbisportolók is nagyra értékelik.

„Kijelenhetjük, hogy ez az egyik legnagyobb és legjobb minőségű pálya az országban, ahova a BMX-esek szívesen jönnek nemcsak versenyezni, hanem gyakorolni is. Hétköznap tele van gyerekekkel és BMX-rajongókkal, a hétvégi versenyeken pedig egy tűt sem lehet leejteni. Nem csoda, hogy az országos bajnokság előtt Szepesi Tibor is szinte minden nap itt tréningezett – árulta el Újváry Zoltán.

Újváry úgy látja, amióta a BMX freestyle szerepel a nyári olimpiai játékok programján, egyre több gyerek látogat ki a nyíregyházi BMX-parkba. Az olimpia nemcsak a kicsik, de a juniorok és a felnőttek érdeklődését is tovább fokozta.

 

Szakemberek szerint négyen is esélyesek a győzelemre.

 

„Technikai sportról lévén szó, nehéz megjósolni a végleges indulói létszámot. Ennek ellenére körülbelül ötven-hatvan nevezőre számítunk, ami szép szám. Ne felejtsük, ez az egyetlen rangos hazai verseny a szakágban, így aki teheti és éppen nem sérült, eljön. A tavalyi országos bajnokságon részt vevők számát mindenféleképpen túlszárnyaljuk az idén” – hiszi szilárdan a szakember.

A profi mezőny esélyeseit latolgatva Újváry Zoltán így nyilatkozott:

„A férfiak profi mezőnyében nagy küzdelem várható az elsőségért – Szepesi Tibor, Vukman Márk, Kempf Patrik és jómagam egyforma eséllyel vágunk neki a versenynek. Persze az utolsó pillanatban is beeshet jó néhány nevezés, így lehetetlen megjósolni, ki lesz a bajnok” – mondta végül a versenyző.

A versenyre nevezni ezúttal kizárólag a helyszínen lehet.

BMX freestyle országos bajnokság
Hely: Nyíregyháza, BMX Park
Verseny időpontja: 2019. 08. 24. (szombat), 10.00
Esőnap: 2014. 08. 31. (szombat)
Kategóriák: junior, amatőr, profi
Nevezési díj: 1000 Ft

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.