Kitartanak a hazai bringaboltok

A járványügyi helyzet okozta korlátozások közepette a kerékpárboltok és szervizek is igyekeznek állni a sarat: a legjobb tudásuk szerint próbálják kielégíteni a szűnni nem akaró igényeket.

A vonatkozó kormányrendeletnek megfelelően a hazai kerékpárüzletek és szervizek rövidített nyitvatartással üzemelhetnek. A rendelkezés kimondja: a lakóhely elhagyására alapos indoknak minősül, ha elvisszük a bringánkat a műhelybe („a gépjármű- és kerékpárszerviz, a mezőgazdasági és erdészeti gépek és berendezések javításával kapcsolatos szolgáltatások igénybevétele”).

Arra voltunk kíváncsiak, hogy a járványügyi helyzet miképpen érintette, illetve változtatta meg a hazai szaküzletek mindennapi működését.

„A fizetés módjában nem történt változás: ügyfeleink továbbra is készpénzzel vagy kártyával rendezhetik számlájukat – közli egy kerékpárbolt tulajdonosa. – Jóllehet a készpénzes fizetés most nagyobb kockázatot jelent, mint máskor, a vásárlók jelentős része továbbra is ragaszkodik hozzá, mi pedig alkalmazkodunk. Az ügymenetben azonban jelentős változás állt be: közel sem vagyunk olyan hatékonyak, mint korábban. Ennek oka, hogy szerelőink elővigyázatosságból váltott műszakban dolgoznak, egész pontosan kéthetente váltják egymást a műhelyben, aminek következtében csökkent a kapacitásunk.

„Sem bennünket, sem pedig másokat nem érint kedvezően a csökkentett nyitvatartás – panaszolta egy másik kerékpárbolt tulajdonosa. – Gondoljon csak bele: ugyanannyi megrendelést kell teljesítenünk, mint normál körülmények között, csak éppen kevesebb munkatárssal, rövidített munkaidőben. Ennek ellenére elfogadjuk a helyzetet, mert az emberi egészség a legfontosabb.”

A megváltozott közegészségügyi helyzet ellenére a szervizigény tehát nem vagy alig változott, állítja a neve elhallgatását kérő szakember. Mint mondja, tavasszal a kerékpár-tulajdonosok megrohanják a javítóműhelyeket, ezért mindenkit arra kérnek, továbbra is előre egyeztessenek időpontot.

Csakhogy sokan már túl későn kapnak a fejükhöz, ezért a megszokottnál jóval később jutnak hozzá átvizsgált kerékpárjukhoz.

Számos helyen az ügyfelek és az üzletben dolgozók védelme érdekében – a távolságtartás szabályait betartva – egyszerre csak egy vevő tartózkodhat az üzletben. Az általunk megkérdezett szaküzlet tulajdonosa elmondta: minden átvett kerékpárt fertőtlenítenek, és így tesznek azt követően is, miután végeztek a szervizzel. Hozzátette: bármennyire is igyekeznek, ez sem jelent tökéletes védelmet a vírusfertőzés ellen.

„Naponta kétszer, reggel és este fertőtlenítjük az üzlethelyiséget – tájékoztat egy másik bolttulajdonos. – Továbbá arra is odafigyelünk, hogy alaposan áttöröljük a bejövő termékeket és alkatrészeket, és ugyanígy teszünk, amikor visszaadjuk az ügyfeleknek. Ami az emberek védelmét illeti: csupán egyetlen kolléga tartózkodhat a szaküzletben. Igyekszünk mindent megtenni, bár hangsúlyozom, ez sem véd teljesen a vírus ellen.”

A szakboltok tulajdonosai úgy vélik, a koronavírus-járvány okozta helyzetben némiképpen növekedett az emberek érdeklődése a kerékpárok iránt. Ez nemcsak a szabadidő-sportolókat, hanem a munkába járókat is érinti, akik a kevésbé biztonságos tömegközlekedést cserélnék le a kétkerekűre. A megnövekedett kereslet akár jót is tehet a kerékpárboltok forgalmának.

„Elsőre azt gondolnánk, hogy most többen szeretnének kerékpárt vásárolni. A helyzet azonban az, hogy a járvány miatt megváltozott gazdasági helyzetben kevesebb pénzük lesz az embereknek: ami van, azt nem kerékpárra fogják költeni, hanem a megélhetésükre – állítja az egyik szakember. Hozzátette, még ha lenne is pénzük az embereknek kerékpárt vásárolni, akkor sem tudnák kielégíteni a növekvő vásárlói igényeket. – Mivel az olasz beszállítóink teljesen leálltak az alkatrészgyártással, nem kapunk megfelelő mennyiségű árut, így előfordul, hogy bár lenne igény bizonyos termékekre, nem tudjuk beszerezni őket.

Ezért azt szoktam javasolni a vásárlóknak, hogy ha megtetszik nekik valami, ne habozzanak sokáig, inkább vegyék meg, mert nem tudom megmondani, hogy legközelebb mikor kapunk belőle másikat. Némi túlzással állíthatom, kicsit olyan a helyzet, mint a hiánygazdaság idején.”

Egy dologban egyetértettek a szakemberek: bárhogyan is alakul a gazdasági helyzet, a kerékpározás népszerű marad. Bringáznunk pedig továbbra is csak biztonságosan érdemes.

„Bármit is mondanak, az a legveszélytelenebb, ha egyedül megyünk tekerni a szabadba. A kerékpározás amúgy is egyéni sport, jobb egyedül rónunk a kilométereket, mint társaságban, hiszen a saját edzéstervünket és tempónkat kell követnünk. Ebből kifolyólag csökkentjük a kockázatát, hogy megfertőződjünk” – véli az egyik bolttulajdonos.

(Fotó: Laufer László/Dunántúli Napló)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Dobogókő-kör: tömör gyönyör
Kislányos testépítőből fitneszmodell
Törékeny kislányból a szkander királynője
UTT-győzelem: a kakastól a pályacsúcsig
Tour de Hongrie: bizakodás és elégedettség

Szponzorált tartalom

Vár rád a természet!
Most, hogy végre itt a túraszezon, és te is érzed, hogy nem szeretnéd a szabadidődet sem a négy fal közt, sem a városban tölteni, itt az ideje, hogy átnézd a túrázáshoz használt felszerelésedet, és esetleg beruházz néhány újabb darabra. (x)

Videók

Dekázás szélben, viharban a Szaharán át
Figyelem, ember a levegőben!
Ilyen kosarat még Jordan sem tud dobni!

Hegymászás

Kihívás profiknak: gyönyörű és veszélyes
Tényleg, milyen magas a Mount Everest?
Hetven éve új korszak kezdődött

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Jéghideg tavak, garantált felfrissülés
Karintiai kirándulás: irány a kemping!
A parazita tesz a távolságtartásra
Jaj, úgy élvezem én…!
Újra virágozhat a fitneszüzlet

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.