Nézők nélkül lehetnek bringaversenyek

A Magyar Kerékpáros-szövetség döntése, hogy a járványügyi helyzet ellenére – nézők nélkül – megrendezhetőek a kerékpárosversenyek, sőt nap közben a szabadban is bringázhatunk.

A Magyar Kerékpáros-szövetség (MKSZ) a november 10-én, kedden hatályba léptetett 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet alapján elkészítette határozatát, amelynek értelmében a versenyrendszerébe tartozó események – Magyar Kupa, országos bajnokság és szabadidős versenyek – továbbra is megtarthatóak, egy kitétellel: kizárólag versenyengedéllyel rendelkező kerékpárosok állhatnak rajthoz.

„A kérdés, ki vállalkozik, hogy versenyeket rendezzen, illetve ki kap rá engedélyt – vetette fel Cser Gábor, a terepkerékpáros-válogatott szövetségi kapitánya. – Elsősorban a helyi önkormányzatokon múlik, hol és mikor találkozhatunk bringaversenyekkel. Amelyik szervezet zöld utat kap, minden erejével azon lesz, hogy meg is rendezze az eseményt. Ami a terepkerékpáros-szakágat illeti, a szövetség támogatja a Magyar Kupa-sorozat és az országos bajnokság megtartását.”

 

 

Az MKSZ kedvező döntése ellenére a versenyzők vajon vállalják-e a megméretést az egyre romló járványügyi helyzetben?

„Úgy tapasztalom, egyre többen igyekeznek kiváltani versenyengedélyüket, hogy elindulhassanak a megméretéseken, ami mindenféleképpen derűlátásra ad okot. Szerencsére elenyésző a vírustól félők száma” – erősítette meg a szakember.

Fontos kitétel, hogy a versenyeket nézők nélkül kell lebonyolítani.

„Fő, hogy versenyezhetünk – vágta rá a felvetésre Cser Gábor. – Ez leginkább az utánpótláskorú bringásoknak számít rengeteget, akik télen is fejlődhetnek. Tudom, hogy – főleg a rangosabb versenyeken – nagyon sokat jelent a nézők jelenléte, de ezúttal kénytelenek leszünk szurkolás nélkül kibírni. Jelen voltam a hegyikerékpáros-világbajnokságon és a világkupa-sorozat több állomásán is, amelyeket nézők nélkül rendeztek meg. Nem volt szép látvány, ennek ellenére a kerekesek mindent beleadtak. Örüljünk, hogy – más sportágakkal ellentétben – mi legalább megtarthatjuk eseményeinket.”

 

 

Természetesen nem mehetünk el szó nélkül a szabadidő-sportolókra vonatkozó rendeletek mellett sem.

Ha egészségmegőrzés céljából továbbra is bringázni szeretnénk, reggel 5 és este 8 óra között megtehetjük – egyedül.

Ha társaságban szeretnénk tekerni, tartsuk a másfél-kétméteres távolságot! Kerékpározás közben nem kell maszkot viselnünk.

„Mindannyian tudjuk, a testmozgás mennyire fontos, különösen járvány idején. Sokkal könnyebben vesszük fel a harcot a kórokozók ellen, ha erősítjük immunrendszerünket, és erre a kerékpározás tökéletes eszköz. Személy szerint nagyobb hangsúlyt fektetnék a megelőzésre, mintsem az emberek riogatására és a pánikkeltésre. Mozogjunk eleget, figyeljünk a megfelelő táplálkozásra, a folyadék- és vitaminbevitelre, és ne fogyasszunk alkoholt! Nem csoda, hogy a bringások között jóval kevesebb a fertőzött, és ha van is, hamarabb átesnek a betegségen. Úgyhogy azt javaslom mindenkinek, nyeregbe fel!”

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.