Szúnyogháló a bringás sisak alatt

Nyáron nem árt, ha felkészítjük magunkat és a bringánkat a hőséggel járó kihívásokra. Valter Attila, a lengyel CCC Team országúti kerékpárosa osztott meg néhány tuti tippet a Csupasport olvasóival.

A hétvégén az ország legtöbb részén 30 Celsius-fok fölé emelkedett a hőmérő higanyszála. Vannak, akik a Balaton-parton hűsöltek, mások pedig kedvenc időtöltésüknek, a bringázásnak hódoltak. Mindannyian tudjuk, hogy harminc fokban tekerni nem ugyanaz az érzés, mint a jóval kellemesebb, húsz fok körüli hőmérsékletben. Hogyan oldjuk meg a folyadék- és sópótlást? Milyen bringásruhát és -cipőt vegyünk fel a nagy hőségben? Napközben mikor menjünk kerékpározni, és mit csináljunk, amikor elkap minket a vihar? A kérdésekre Valter Attila, a hazai országúti kerékpározás egyik legnagyobb reménysége segített megtalálni a választ.

„Szeretném eloszlatni a tévhitet, miszerint az autókhoz hasonlóan a bringákon is cserélnünk kell a gumikat – vágott bele Valter Attila, aki éppen a hamarosan induló országúti idényre készül.

– Ma már univerzálisakat használunk, így szerencsére nem kell ezzel foglalkoznunk. Annál fontosabb azonban, hogy amikor megállunk kávézni vagy pihenni, ne hagyjuk a napon a biciklit, mert ha felmelegszik a gumi, könnyebben kapunk defektet, és az élettartama is jelentős mértékben csökken. A hőségben ugyanakkor jobban tapad az útfelületre, ezért bátrabban vehetjük be a kanyarokat, nem kell attól félnünk, hogy elesünk.”

Nagyon sokan szeretnék tudni, vajon milyen bringásruhát érdemes felvennünk, amikor tombol a hőség. Valter Attila hosszas kísérletezés után jött rá, hogy ilyenkor a hálószerű ruha a legjobb a szellőzés miatt. Ha pedig nem szeretnénk, hogy a lábunk tocsogjon az izzadságban, semmi esetre se fekete kerékpároscipőt válasszunk,amely jobban magába szívja a meleget. Bringázás közben gondoskodjunk arról, hogy hűtsük magunkat, ezért alkalmanként nyugodtan vizezzük be a ruhánkat, különösen a nadrágot!Attila szerint nem kell attól tartanunk, hogy megfázunk, hiszen a hőségnek és a menetszélnek köszönhetően gyorsan megszárad a ruhadarab.

„Természetesen a napkrém és a napszemüveg is elengedhetetlen kelléke a nyári kerékpározásnak. Vannak már kifejezetten sportolásra kifejlesztett bőrvédő krémek. Nyáron számolnunk kell az apró bogarakkal is.

Nemrég egy méhecske repült a bukósisakom alá, meg is csípte a fejbőrömet, be is dagadt a csípés környéke, így meg kellett állnom. Hogy ne történjen meg velem még egyszer, szúnyoghálót tettem a sisak belsejébe, amely megakadályozza, hogy rovarok kerüljenek alá” – fedte fel titkát a versenyző.

Ami az étrendet és a folyadékpótlást illeti, Valter Attila az egyszerű, ám hasznos megoldások híve. Mindazon túl, hogy mindig legalább háromkulacsnyi vizet visz magával, van nála sógél is, amelyet túra előtt, alatt és után is fogyaszt.

„Jóllehet kissé kellemetlen az íze, ha azonnal iszunk rá pár kortyot, nem lesz gond, és még a megfelelő sóbevitelről is gondoskodtunk. Az étkezéssel kapcsolatban pedig az egyik legfontosabb, hogy fogyasszunk lédús gyümölcsöket” – tanácsolta.

Adódik továbbá a kérdés, mely napszakban bringázzunk, ha nem szeretnénk, hogy hőgutát kapjunk.

„Ha lehet, kerüljük a legmelegebb időszakot – figyelmeztet a sportoló. – Persze ha valaki csak napközben tud vagy szeret tekerni, menjen akkor! Jóllehet a reggeli órákban ideális bringázni, a déli órákban is elmenekülhetünk a meleg elől, ha fás, árnyékos útszakaszokat választunk.

Kerüljük a hosszú, egyenes, fasor nélküli utakat, mert hamar a szemünk elé kerül a délibáb, márpedig annál nincs bosszantóbb, amikor e természeti jelenség miatt az az érzésünk támad, hogy alig haladunk valamit. Velem ez már többször megtörtént, azóta a nyári melegben kerülöm az ilyen útszakaszokat. Dobogókőre nagyon szeretek feltekerni, mert szinte végig árnyékos helyen vezet az út.”

A nyári hőségben a nyereg és a váz is hamar felhevül – főként akkor, ha karbonszálból készült. Ezért, ha előre tudjuk, hogy a bringánk sokat lesz a tűző napon, inkább a fém-, lehetőleg alumíniumvázas kétkerekűt válasszuk! Arra is figyeljünk, hogy ne érje túl sokáig napfény a kerekeket se, mert a küllők könnyen elpattannak. Ami pedig a nyári tekerés veszélyeit illeti, Valter Attila a következőkre figyelmeztet.

„Ha nem vagyunk tapasztalt kerékpárosok, inkább a környékünkön bicajozzunk, mert ha lecsap ránk a nyári vihar, hamarabb hazajuthatunk. Ha pedig útközben, a semmi közepén ér bennünket a zivatar, akkor se essünk kétségbe: kerékpárost még sohasem ért villámcsapás. Arra persze figyeljünk, hogy ne egy fa alatt várjuk ki a vihar végét! A nyári melegben az autósok is nehezebben összpontosítanak, így mindig nyitott szemmel járjuk az utakat!”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Ferenczi István 126 kilométer előtt áll
Túra az élet-halál harcot vívó hárshoz
Fesztivállal indul a tájfutószezon
Elrajtolt a virtuális Tour de France
Frizbimérkőzések játékvezető nélkül

Szponzorált tartalom

Vár rád a természet!
Most, hogy végre itt a túraszezon, és te is érzed, hogy nem szeretnéd a szabadidődet sem a négy fal közt, sem a városban tölteni, itt az ideje, hogy átnézd a túrázáshoz használt felszerelésedet, és esetleg beruházz néhány újabb darabra. (x)

Videók

Figyelem, ember a levegőben!
Ilyen kosarat még Jordan sem tud dobni!
Felmászott, majd eggyé vált a vízeséssel

Hegymászás

Kihívás profiknak: gyönyörű és veszélyes
Tényleg, milyen magas a Mount Everest?
Hetven éve új korszak kezdődött

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Karintiai kirándulás: irány a kemping!
A parazita tesz a távolságtartásra
Jaj, úgy élvezem én…!
Újra virágozhat a fitneszüzlet
Az úszás más lesz, mint eddig volt

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.