Gyorsan hozzáteszem: a GPS-órám adatait némi fenntartással kezelem. Voltam hivatalos maratoni versenyen, amelyen 42-nél kevesebbet, máskor 43 kilométert mutatott – szóval, ezt nem tekintem hivatalos adatnak.
Bár az igaz, hogy a pályát már régen kimértem autóval, motorral, biciklivel, a résztávok helyét megjelöltem spray-vel, s most 42 195 métert mutatott az órám, amikor megálltam, és azt mutatja, ez az egyéni csúcsom. De nem foglalkozom vele a korábban tapasztalt bizonytalanság miatt.
Megcsináltam, jól éreztem magam közben, és jól vagyok most is, utána! Ez azért fontos, mert amikor Torinóban a célba értem, beültünk egy pizzériába, de ülni sem tudtam, leheveredtem a földre, a járdára – kifeküdtem, annyira kész voltam.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Most semmi ilyesmi nincs: Janka, a barátnőm mondogatta régóta, nagyon nem mindegy, mit eszek előtte és közben mit pótolok, ez alighanem sokat számított.
Reggel negyed hatra állítottam be az ébresztőt, de nem volt rá szükség, mert háromnegyed ötkor kipattant a szemem, vártam, hogy reggel legyen. Egész héten sok tésztát ettem, szombat este tepertős túrós csusza volt a vacsora, reggelire zabot ettem, banánturmixot és fél hétkor – ahogy terveztem – rajt! Nekem kellemesen hűvös volt, hat fok, és nem lett nagyon meleg reggelre sem, az időjárás kedvezett nekem.
A leglassabb ezer méterem a kilencedik volt (5:02), a leggyorsabb a negyvenkettedik (4:36), az utolsó nyolc-tíz kilométeren, amikor már láttam a végét, tudtam gyorsítani. Sokat ittam, Janka és Kami lányom rengeteg vizet hozott magával, ezért kétszer is megálltam pisilni, és még így is jó lett az időm, egyszer a cipőmet kellett újra megkötni, de ezek apróságok ilyen távon. Két Gatorade-del készültem, de csak egy fél üveggel ittam abból, sok ropit, sós aprósüteményt fogyasztottam közben, és négy gélt is benyomtam.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Volt valami furcsa zizegés, amikor az erdőben futottam: felnézek, hát egy drón van felettem – régi barátom, a sportfotós Czeglédi Zsolt is eljött, hogy megörökítse a maratoni versenyemet. Jólesett, amikor két maszkos ember a Nagyerdőben utánam szólt: gyerünk, Tibi, nyomjad! Amúgy senkivel sem találkoztam, szépen otthon maradtak az emberek.
A nyolcadik így sikerült, már a második sörömet iszom itthon, ebédre betolok egy nagyobb méretű hamburgert.
A folytatás? Az UltraBalatonon 110 km a terv, ha az elmarad, azt kellene megcsinálnom itthon. Tizenegyszer tíz kilométert futottam legutóbb, azt itt is megismételhetem – de ezen még ráérek gondolkodni.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
