Új edzés: tanfolyam a lakás minden pontján

Sorozatunkban ismert sportolók beszélnek, hogyan edzenek otthon, miként tartják formában magukat. Ezúttal a futópados világrekorder Csécsei Zoltán számol be a mindennapjairól, 3. rész.

Félbe kellett szakítanom az egyik edzésemet, mert a feleségem hívott, hogy kiütések jelentek meg a kislányunkon, így már rohantunk is vele az ügyeletre. Szerencsére az orvosok azt mondták, hogy nincs nagy gond, ételallergia lehet, és elmúlnak majd a kiütések. Nyolc hónapos, egyre több mindent lehet neki adni, egyre változatosabb az étrendje, így ez előfordul – de a legfontosabb, hogy nincs nagy baj.

A múltkori bejegyzésemben említettem, hogy a feleségem, Beus elkezdetett egy online személyi edző tanfolyamat, és az utolsó pillanatban úgy döntöttem, én is csatlakozom. Így ketten végezzük, két laptoppal, mert hiába vagyunk egy pár, mindkettőnknek be kell jelentkezni az órákra. Interaktív a képzés, nem lehet sokat hiányozni, az előadások után kapjuk is a kérdéseket, és ha ezeket teljesítettük, jöhet majd a vizsga. Az ebédszünet előtt funkcionális anatómia volt a téma, a gombaleves, illetve a süllő, garnélarák, rizs, saláta ebéd után pedig jöhetett a folytatás.

Hatalmas előnye az online tanfolyamnak, hogy nem kell menni sehová, itthon hallgathatjuk az előadást. Ezért is döntöttem úgy, hogy én is jelentkezem, ráadásul lehetőséget kapunk rá, hogy más szemszögből is megközelítsünk, megismerjünk dolgokat, ami a későbbiekben a hasznunkra válik.

Igaz, gyerekkel nem mindig egyszerű, hiszen már mászkál a kicsi, minden érdekli, mindent szeretne megfogni, kinyitni. Valamelyikünknek mindig figyelnie kell rá, ezért most a hálószobában és a nappaliban is megy egy-egy laptopon a tanfolyam, így akárhol vagyunk a lakásban, látjuk, halljuk, és amikor kell, tudunk válaszolni a kérdéseikre.

Ami a Csécsei Teamet, azaz a futócsapatomat illeti, most mi is kizárólag online tartjuk a kapcsolatot, a közös edzéseket egyelőre elhalasztottuk. A kis csapatom edz, mint az állat, a többség jobban ráér, mint máskor, hiszen az otthoni munka mellett több ideje van a tréningekre.

Egy hétre előre szoktam edzéstervet írni, nagyjából hetente beszélünk is egymással, de természetesen ha olyan kérdés van, megkeresnek. Van egy zárt Facebook-csoportom, nagyjából nyolcvan fővel, igaz, közülük nem mindenki edz rendszeresen, én viszont még senkit sem tettem ki csak azért a csoportból, mert éppen nem végezte el az edzéseket. Változó a létszám, van, aki rendszeresen megcsinálja a feladatokat, olyan is akad, aki időnként el-, majd feltűnik, a lehetőség mindenesetre adva van a sportoláshoz.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.